5.rész_

- Halló! - szóltam bele a telefonba vidáman. Mert tudtam ki az. Mert örültem neki. Mert jó kedvem volt.
- Szia Liz! - hangja mézédes volt... de mégis szomorú. - Zavarok?
- Nem, dehogyis. - hazudtam. - Miért hívtál? Mármint izé nem mintha baj lenne, csak tudod... áhh, mindegy. Mondjad. - hülye,hülye,hülye,hülye. Inkább maradtam volna kussban.
- Ooooké - nyújtotta el a szót - Csak azt akartam kérdezni, hogy holnap esetleg mi, tudod, nem találkozhatnánk?
Kínos csend következett. Miattam. Miért nem szóltam a telefonba?! Ja, mert egy eszméletlen jó sráccal beszélgetek éppen, akivel holnap találkozni fogok. Vagy találkoztam volna?
- De a 1D többi tagja is ott lesz, szóval nem randi, meg teljesen rosszaság mentes az egész, meg érted. - szegény azt hitte, hogy az ő "hibája", hogy nem válaszoltam, ezért gyorsan és érthetetlenül elhadarta.
- Jaj, nem, tök jó! Csak hirtelenjében nem tudtam, mit mondjak. De tökéletes! Mikor és hol találkozzunk? - leültem az ágy szélére és kíváncsian vártam, hogy mondjon valamit.
- Délelőtt 11 körül? És találkozhatnánk a kávézónkban. - tetszett, hogy úgy mondja, KÁVÉZÓNK. Mintha a miénk lenne, csak azért, mert ott találkoztunk először. Édes.
- Persze, tökéletes! - álltam  fel az izgalomtól, hátha akar még valami fontosat mondani. ;)
- De jó! Mármint... khm, klassz. Akkor a kávézónkban. Szia, drága. - hallottam a hangján hogy mosolyog.
- Drága?
- Bocsi, túl rámenős?
- Nem, dehogy, tök állat. Szóval holnap... na szia! - köszöntem el és amilyen gyorsan csak tudtam, leraktam a telefont. El sem hiszem. Találkozom a One Direction-nal. Louis-sal. Zayn-nel. Niall-el. Liam-mel. De ami a legfontosabb, Harry-vel.
Gyorsan lefürödtem, felvettem egy rózsaszín melegítő, és azt a pulcsit, ami akkor volt rajtam, amikor az életem karjaiban feküdtem. Igaz, a kávé illata erősen elnyomta az Övét, de próbáltam a mostantól számomra sokkal többet jelentőre koncentrálni.
Bebújtam az ágyba, bekapcsoltam az iPodot, elővettem a telefonomat és kerestem egy képet, amin Harry egyenesen a szemembe néz. Vagyis több ezer rajongó szemébe, de ez most lényegtelen.
Ezt az egyetlen képet csodáltam addig, ameddig el nem aludtam.

*Harry szemszöge

Miután befejeztük a beszélgetést Liz-zel, elmentem és lefürödtem. Utána felvettem azt a pólót, ami akkor volt rajtam, amikor az életemet tartottam karjaim között és egy kék melegítőt. Befeküdtem az ágyba, ölembe vettem a gépemet és Facebook-on rákerestem Liz-re. Rengeteg találatot adott ki, de egyből felismertem Őt. Az én egyetlen Liz-emet. Bejelöltem, aztán kiléptem, majd Twitteren pegig be. (Ki-be, ki-be. :D ~blogíró)
Megnéztem, mik történtek: rajongók küldtek magukról képeket, leveleket arról, hogy mennyire szeretnek, stb. Nem volt semmi érdekes. Persze ez mind szép és jó, mindent nekik köszönhetünk, de egyik sem fogott meg annyira. Voltak modellek. Gyönyörűek. De egyik sem fogott meg. Voltak olyanok, akikben költő veszett el. Szép versek, ódák, szerelmes levelek. De egyik sem fogott meg.
Ők ezt nem érthetik. Liz nem volt sem modell, sem költő. De Ő megfogott. Még vagy fél óráig gondolkodhattam ilyen dolgokon, amikor bealudtam.