A következő rész...

Sziasztok!

A következő rész az utolsó rész is lesz egyben. Amilyen hosszúra csak tudom, megírom. De utána nem valószínű, hogy folytatom.
Most elkezdem írni az 50.részt, remélem mindenkinek tetszett a blog. :) Kicsit szomorú vagyok, nem tudom miért. Talán folytatom ezt is, de csak 1-2 hét múlva, 2. kötet címmel.
Szerettem írni, az 50.részt is élvezettel és beleéléssel fogom írni.
Most kicsit lázas vagyok, mármint beteg, de remélem ettől még jobbra fog sikeredni ez a rész. Egy élmény volt ez a 3 hónap! Ennél jobb időszak még életemben nem volt, szerintem. Ezt nagyon szépen köszönöm!
Akkor... írok. :)

49.rész_Főzős délután

LOUIS

Nyűgösen és kialvatlanul keltem fel. Ijedten körbenéztem, ahogy ismeretlen terepen találtam magam. Aztán óvatosan lábra álltam, amint rájöttem: egy Katie-ék házához közeli padon aludhattam el. Magamon nevetve zsebre tett kezekkel visszaindultam a lakásunkba. 

HARRY

- A francba. - szitkozódtam, miközben gyorsan magamra kaptam egy melegítőt. Liz ijedten nézett rám, aztán az ajtóra - ami tárva és nyitva volt - és végül megint rám. Épphogy csak annyi időnk maradt, hogy ő betakarózzon, én melléfeküdjek és bekapcsoljam a TV-t. 

A következő pillanatban Niall lépett be.

- Jól hallottam, hogy itt vagytok. - mosolygott angyalian, mintha tudná, hogy elrontotta a délutánunkat. - Csak hoztam haza kaját. Majd kipakolhatnátok. - kacsintott. Aztán eszébe jutott valami, és tekintetét Liz-re emelte. - Liz... és csinálhatnál valami finomat estére. - nevetett, majd becsukta az ajtót. Hallottam, ahogy pár másodperc múlva a lenti nyitódik és csapódik. Megint egyedül lettünk a házban.

Liz reszketve kifújta a levegőt, mire feljebb csúsztam az ágyon, hátamat a falnak döntöttem és magamhoz vontam. Lassan az ölembe mászott, kiskutya szemekkel rám nézett, majd kezeit nyakam köré fonta. 

- Elveszett a varázs, nem igaz? - simítottam a füle mögé egy kósza tincset. Arcát tenyerembe temetve válaszolt.

- Ühüm. - vágott szomorkás arcot. Aztán lassan felsóhajtott, az ágyról lemászott, és ruhái keresésére indult. A fürdőben is megnézte, aztán kétségbeesetten állt meg az ágy szélénél. Kis gondolkodás után felpattantam, szekrényemhez futottam, és kikaptam belőle azt a pólót, amit ő adott nekem Disneyland-ben. Csak tartottam a kezemben.
- Még ma oda adod? - nézett rám kérdőn, de szája halvány mosolyra húzódott. Szemöldökömet húzogattam, de még mindig értetlenül állt. - Most meg mire gondolsz? - csuklóját két ujjammal körbefogtam - és még akkor is elképedtem, hogy mennyire törékeny és vékony -, közelebb húztam magamhoz, lehajoltam hozzá, majd a fülébe suttogtam, amit gondoltam.
- Enélkül a póló nélkül is tudsz kaját csinálni. - leheltem, majd elégedetten könyveltem el, hogy már megint kirázta a hideg, huncut mosollyal és semmibe révedő szemekkel álldogált, nyaka automatikusan oldalra bicsaklott, ezzel is több helyet adva nekem. Épp arra gondoltam, hátha most megint itt a varázslatos pillanat...

LIZ

Harry ajkai nem éppen lassú tempóban közeledtek nyakamhoz. Gondoltam kicsit húzom az idegeit.

Arcomat felé fordítottam, így gyors puszit nyomhattam szájára, ezalatt a pólót elkoboztam tőle és nevetve figyeltem, ahogy szemöldökét ráncolja. Próbált nyugodt maradni és nem vigyorogni, de nem ment neki. 

- Te... - húzott megint közelebb magához. Élveztem, ahogy lehelete csiklandozta az arcomat, keze derekamon megállapodik, másikkal pedig gerincem vonalán futtatja végig lágyan ujjait. Jólesően beleremegtem, hagytam magam egy kicsit kényeztetni, aztán fájdalmas mosollyal mellkasának döntöttem homlokomat. Alsó ajkamat biggyesztve birizgáltam a gyógyuló sebeket, amiket én ejtettem rajta. Kissé elpirultam, aztán felsóhajtva toltam el magamtól.

- Menjünk, csináljunk valami kaját. - bújtam bele a pólóba. Szerencsémre combközépig ért. Nem is értem, hogy különbözhet ennyire a méretünk, pedig alig egy fejjel nagyobb nálam. Váll rándítva megfogtam kezét, és magam után húztam, le a konyhába.

A pulton, a földön, a mosogatóba - egy szóval mindenhol - találtunk szétszórva gyümölcsöt, zöldséget, kenyeret, húst, és még egy-két édességet meg üdítőt, amit Niall vett. Nagy csodálatomra sikerült mindent megvennie, amit összeírtam nekik. (Igen, én írom nekik a bevásárlólistát. Ha nem csinálnám, csak a Nando's kajáján élnének.) Gyorsan Harry segítségével elpakoltam mindent, hogy rendben tudjak főzni. Hozzá is láttunk egyből:

Összevágtam paradicsomot, répát, káposzta és saláta levelét, lila hagymát és egy tálba öntöttem a zöldségeket. 3 tojást forró vízbe dobáltam, majd kis idő után kivettem, és felvágtam. A színpompás salátába szórtam a kockákat, majd elvettem a másik pulton heverő, már kiolvadt húst. Elégedetten vettem észre, hogy könnyű elvágni. Elővettem 3 tányért, egyikbe lisztet szórtam, a másikba tojást vertem fel, a harmadikba pedig prézlit öntöttem. A húscafatokat mindegyikben megforgattam párszor, aztán kisütöttem őket. Imádtam főzni, de fűszerezni mindennél jobban, ezért elővettem fokhagymaport, Grill-, Barbecue- és Mexikóiízesítésű fűszereket. Vad mozdulatokkal tettem még finomabbá a pulykahúsokat, majd amikor készen lettek, néhányat felvágtam 2 centis csíkokra, azokat pedig a salátára helyeztem. Összesen 3 húst vágtam fel, de még így is maradt legalább 14. Felnyögtem annak a gondolatára, hogy ebből legalább négyet Niall fog megenni. Harry nevetve nézte, ahogy próbálom igazságosan elosztani a kaját. Megpaskolta maga mellett a széket, maga felé intett, majd csukott szemekkel csücsörített. Talán egy percig csinálhatott így, aztán amikor megkapta pusziját - amit ő csókká akart mélyíteni -, elővett tányért, poharat, villát és kést, ezekből mind hat darabot.Én gyorsan leterítettem az asztalt egy hófehér abrosszal, így Harry elegánsan elhelyezte rajta az evőeszközöket. Kerestem szalvétát, és találtam is - vöröset. Szépen, háromszöggé hajtogatva elhelyeztem a tányérok bal oldalán, majd büszkén néztem végig művünkön. 

48.rész_Emlék

*Louis szemszöge

Fáztam, de a düh melegen tartott.

  Koromsötét volt, a lámpák erőtlenül világítottak. Nem láttam semmit, ezért inkább körülnéztem, és amikor megtaláltam, amit kerestem, leültem egy padra. Tehetetlenül elfeküdtem rajta, a kezemet a fejem alá gyömöszöltem, hogy a fa ne karistoljon össze.

***

- Elmegyek csajozni. - jött le a lépcsőn, és a konyha felé vette az irányt.

A szívem nagyot dobbant, ahogy eszembe jutott a múltkori "csajozása". Megfordultam a támla nélküli székemen, és megragadtam karját, amikor elment mellettem.

- Harry Edward Styles.

- Igen, anyu? - nézett rám pimaszul. Legszívesebben felpofoztam volna, és nőies hangon sipítoztam volna arról, hogy milyen kis butus, aztán meg a hátára ugorva az egész házban rohangáltunk volna. Volna. Ehelyett inkább még jobban szorítottam csuklóját.

- Nem mész te sehova. Elfelejtetted, mi történt akkor? 

Maga elé meredt, - talán ő is felidézte magában - libabőrös lett, amit megmosolyogtam. Megrázta fejét, és újra rám nézett.

- Talán. De most engedj el!

- És mégis hova mennél? 16 vagy. Még nem vagy annyi idős, hogy beengedjenek egy szórakozó helyre. 

- Ki mondta, hogy oda akarok menni? - húzogatta a szemöldökét. Annyira ledöbbentem, hogy engedtem a szorításon, és kirántotta a kezét. Kirohant a szobából, az ajtó felé vette az irányt, de még hátrafordult, mielőtt kilépett volna rajta. - Este jövök.

- Ha elmész, inkább haza se gyere. - vetettem oda neki, mire fájdalmas képet vágott. Ezt nem kellett volna. Elcsesztem! 

Valamit suttogott megtörten, talán azt, hogy "hát jó", és ezzel becsapta maga mögött az ajtót. Megsemmisülten rogytam vissza a székemre. A pulthoz fordultam, bámultam az üres tálat magam előtt. A kanál fényesen terpeszkedett benne, amitől még idegesebb lettem. Rohadtul felment bennem a pumpa, mert tudtam, hogy Harry bajba fog kerülni, és ez az én hibám. Szinte már láttam magam előtt a címlapsztorit: Harry Styles, a One Direction tagja meghalt. 

Dühtől remegő kezemmel megfogtam a tálat, és amennyire erősen csak tudtam, az egyik szekrénynek vágtam. Fülsüketítően éles darabokra tört, a tej fehér áttetsző foltot hagyott a tölgyfa színű bútoron. A reszkető légzésem átment hangos zihálássá. 

Egy ideig néztem az edényt a földön, majd elmentem seprűért és tisztító szerekért. Feltakarítottam magam után, majd elképedve motyogtam magamnak: 

- Louis Tomlinson. Szép volt. Megcsináltad. - egy könnycseppet letörölve felálltam, és a szobámba mentem.

*Harry szemszöge

Csalódottan ballagtam a pláza felé. Ennyire sosem vesztem még össze vele. Fájt a szívem, a levegőt is nehézkesen vettem, de megráztam magam, és újult erővel sétáltam tovább. Majd este kibékülök vele. Meg fog bocsájtani. Tudom.

A boltok nyitva, az éttermek zajosak, de elviselhető. Sok lányt láttam elmenni magam mellett, mindegyik megbámult. Talán mert tudták, ki vagyok...

Tovább mentem. 

Egy csinos kis kávézóból kijött Ő. Megtetszett, egyből beleszerettem. Ki is találtam, hogyan szerezzem meg. Egy ideig csak követtem, majd miután rájöttem, hogy csak körbe-körbe megy, inkább megfordultam, és az ellenkező irányba kezdtem el sétálni, úgy csinálva, mintha nagyon ellennék kalandozva. Kezeimet zsebre tettem, alig hallhatóan dúdolni kezdtem az egyik számunkat. És ahogy elterveztem...

A pólóm tiszta kávé, a bőröm totálisan leégett, de sikerült. Egyből magyarázkodni kezdtem, ő pedig észrevette. Tudta, ki voltam és vagyok. 

Beültünk abba a kávézóba, ahonnan kijönni láttam. Úgy csináltam, mintha teljesen új lenne nekem a hely, majd mindketten rendeltünk. Többször is rávillantottam azt a mosolyomat, amitől rajongók ezrei ájulnak el nap mint nap. Nála is bevált. A tervem tökéletes volt, mint mindig. De ő valahogy... valahogy más volt. Őszintén nevetett a vicceimen. 

Mialatt kiütötte magát, volt időm gondolkozni, hogyan is érzek iránta. Gondoltam csak hazaviszem, mint valami trófeát, de ő jóval különb. Ezért is maradtam ott vele. Az anyjával is jóban lettem. Mi történik?

News&Please

Sziasztok! :)

News

Új blogom van! :D Tudom-tudom... "hanyadik ez már?!" - a negyedik, de a másodikat töröltem, szóval a harmadik. ;)

Fejezetek lesznek részek helyett, ami annyiban különbözik, hogy képeket illesztek majd be, és idézek pár sort alá. :))

A blog egy lányról szól, aki elköltözik egy másik országba, London közelébe. Itt megismerkedik új arcokkal, majd - mint ebben a blogomban is - belebotlik a mi aranyos fiúbandánkba. :)) Remélem azt is sokan fogják látogatni!

Please

Kérlek, kommenteljetek, ha szeretnétek a kövi részt. Köszönöm.

47.rész_

*Liz szemszöge

Harry lassan elhúzódott tőlem, de szemét még mindig becsukva megfogta a kezem, és maga után húzott.

- Hova megyünk? - tettem fel vidáman a kérdést.

- Hozzánk. - hátranézett, hogy lássam: mosolyog. A szeme csillogott, ahogy a parkoló lámpái megvilágították. - Mindenki elment otthonról.

Végiggondolta, mit mondott, aztán kínosan felnevetett:

- Vagyis mi leszünk egyedül a házban. 

- És mit fogunk csinálni? - szemöldökömet húzogattam, amire reagálásképpen a fenekemre csapott.

Közelebb húzott magához, - de még mindig szaporán szedtük a lábunkat - és a fülembe súgta, hogy:

- Kívánlak.

Elpirultam, és teljesen zavarosan néztem magam elé. Egyik kezemet ártatlanul a szám elé emeltem, majd a szívem eszeveszett gyors tempóra kapcsolt, amikor az eszem rájött, mit is mondtak nekem. Kívánlak. A hallottaktól felpezsdülve Harry hátára ugrottam, ő pedig - mintha várta volna, hogy ráugorjak -, hogy kényelmesebb legyen, kezével megtartotta lábaimat. Kezeimet nyaka köré fontam és egy puszit nyomtam a füle mögötti részre. Kirázta a hideg, én pedig elégedetten szippantottam be samponjának illatát.

  Már abban az utcában voltunk, ahol laktak. Csönd honolt, és hirtelen dörgött egyet az ég. Ijedtemben sikítottam egyet, amitől Harry megugrott, mint egy ló, majd nevetve tett le. 

- Esni fog. 

- Na ne! - vállába bokszoltam, és szemeibe néztem. Mosolyogtam, ő is. Közelebb léptem hozzá, ő is hozzám. Kezeinket összekulcsoltuk, és lágy csókot lehelt számra. Mint minden szerelmes filmben, most is eleredt az eső - ahogy a nagy tudós megjósolta. Belenevetett csókunkba, mire beletúrtam hajába. Erre hátrálni kezdett, de húzott magával. Csukott szemekkel lépegettünk, amikor a dörgés és a villámlás irtózatos hangjától ráharaptam alsó ajkára. Egyből elhúzódtam tőle, bűnbánóan néztem rá, mire egyszerűen csak megigazította pulcsim kapucniját. Valamit bámult az arcomon, de nem tudtam, mit. Ruhámról az arccsontomra csúszott a keze, így közre fogva arcomat. Újra megcsókolt, és csak csókolt és csókolt. 

  Kívánlak. Merészen és vadul visszacsókoltam, mohón faltam ajkait, észre sem vettem, hogy többé már nem áztam az esőben, mert már a meleg nappaliban álltunk összegabalyodva. Aztán a kanapéra estem, Harry ölébe. Meglepődve néztem körül, pedig már jól ismertem a terepet.
  Pislogtam párat, aztán próbáltam szexis pillantásokat küldeni felé, amire horkantva röhögni kezdett. Én is nevettem, majd amikor elcsendesedtünk, közelebb másztam hozzá, és a füléhez emeltem a számat:
- Én is kívánlak. - félig suttogva, félig lehelve mondtam el neki, amit akartam.
Elhajoltam tőle, hogy szemébe tudjak nézni, de addigra már karjaiban tartott és a lépcső felé lépdelt. Remegett a keze a súlyom miatt, amit nagyon aranyosnak véltem - bár most nem az aranyosság a legjobb szó, azt hiszem. ;)
  Ajtaját egyszerűen berúgta, és az ágyra hajított, ami után egyből le is vetkőzte fehér pólóját - az pedig készségesen landolt az ajtófélfa lábánál. Könyökömre támaszkodva felnéztem rá, miközben az ágy mellett lelógatott lábaimhoz lépett. Pucér felsőteste csillogott az ablakon beszűrődő fényektől - izzadt volt. Lehajolt hozzám, egyik kezével a hajamon végigsimítva, a másikkal támaszkodott derekam mellett. Mellkasára tapasztottam egyik tenyeremet, gyors szívverését tökéletesen érezve.  Alsó ajkait szívta, amire nyakába kapaszkodva felemeltem magam, és megcsókoltam. Ma már nem tudom hanyadjára  értek össze ajkaink, de még mindig nem untam meg: minden csók egy újabb kaland volt, amit Harry-vel éltem át.
  Aztán lekerült rólam a pulcsim -  amivel sokat szenvedtünk -, a pólóm, a farmerom és a zoknik. Fehérneműben minden sokkal kényelmesebb, az biztos. De anélkül... még jobb.

Ajtócsapódás.
  Megdermedve hallottuk, ahogy zacskókból esnek ki különféle tárgyak, és Niall elkáromkodja magát. Lépések. Lépések, amik a lépcsőn jönnek fel. Nyitott ajtó. Liz és Harry meztelenül.

*Louis szemszöge

- Louis?!?! - jajdultak fel egyszerre.
- Ki más? Bocs, hogy nem Zayn érkezett meg! Ja, bocsi, ő már itt van! Pontosabban miért is, kifejtenéd ezt nekem, Katie? - nevét erőteljesen hangsúlyoztam, amennyire csak tudtam, aztán hozzá léptem, vállait megragadva. Ijedten rángatózott, de nem engedtem a szorításomon.
- Louis... - Zayn érintette meg félénken a hátamat.
Megfordultam, kezét megmarkolva és hirtelen az öklömet éreztem az orrába fúródva. Tehetetlenül hátraesett, a megütött területet szorongatva. Katie felsikoltott a vér láttán. Odafutott hozzá, letérdelt a fejénél és az ölébe fektette.
- Istenem. - pityergett. Aztán rám nézett. Amennyire csak lehetett, dühös volt. - Te! Te állat! Nézd meg, mit csináltál! - Zayn felé mutogatott, amire elkaptam a kezét, és magam felé intettem.
- Inkább te nézd meg, hogy mit csináltál. Ribanc. - magamtól ellökve megfordultam, és a bejárati ajtó irányában elindultam.
Természetesen Katie hátulról megölelt. Zokogva próbált visszatartani, de én mentem, egyenesen.
- Louis, kérlek, ne menj! - arcát a hátamnak nyomva, sminkét többször is a pulcsimba kenve marasztalt. - Bocsáss meg! Kérlek! Kér... kérl... kérlek!
Többé nem fogott vissza, mögöttem összerogyott, hangosan bömbölve, szinte megfulladva a könnyektől. Kicsit megfájdult a szívem - legszívesebben megálltam és visszarohantam volna hozzá. Tényleg megálltam, sarkon fordultam, és szemrehányóan odavetettem neki:
- Végeztem veled, Katie. Máskor gondold át, mit csinálsz. - és ezzel kiléptem az ajtón, a hideg éjszakába.

45-46.rész_Összevissza

*Louis szemszöge

  Liz és Harry a végtelenségig smároltak. Gondoltam lelépek, egyhamar úgysem fejezik be - szóval miért ne? Legalább találtam egy új utat Katie-ék házához.

Az ég felettem kék, de a burok alja körbe-körbe körülöttem már lila volt. A napot nem láttam, lehet, az egyik vattacukorhoz hasonlító felhő mögött talált búvóhelyet - mindegy. Zsebre tett kézzel rugdostam magam előtt a kavicsokat, aztán pár perc után a füvet tapostam. Nem néztem semerre, csak a cipőmet és a talajt láttam. Liz jutott eszembe, ahogy a kórházban viselkedett. Még inkább elkalandoztam...

  Földöntúli kutyaugatás zökkentett ki gondolkodásomból. Ijedten kaptam a fejemet jobbra, majd balra, mintha csak a járdán néznék szét, hogy nem e jön egy autó. De nem jött, csak egy csivava. Gyorsan szedte rövid lábait, hogy egyre közelebb jöhessen hozzám. Pofája krémszínű volt a lámpák fényénél. Szeme élénken csillogott, amikor a cipőm mellett farok csóválva megállt. Automatikusan leguggoltam, hogy megtudjam simogatni, de helyette csak beleharapott a kezembe. Szitkozódva szorongattam a piros lyukacskák körüli bőrfelületet. Iszonyatosan fájt.

Lenéztem a betonra, ahol csak a levizelt gatyámat láttam - marhajó. A kis szökevényt nem akartam megkeresni, mert már sötétedett. Épületeket láttam a közelben, szóval arra vettem az irányt, ahol az ablakokból kiszűrődött némi fény.
  Ahogy közelebb settenkedtem az egyik ház üvegtolóajtajához, és benéztem, rájöttem, hogy ez itt Katie háza. A nappaliban fennmaradt karácsonyi dekorációról egyből felismertem. A TV is ugyanazt az unalmas csatornát sugározta, amit mindig is szokott. Valaki nevetgélt. Pontosabban valakik. A közeledő és növekvő hangok annyira felnyomták bennem az adrenalint, hogy elfelejtettem elrejtőzni egy bokorba. De nem láttak meg. Nem látott meg Zayn és Katie, akik a kanapén röhögcsélve és egy tál poporcnt szorongatva ölelték egymást. Az üvegre tapadtam, bepárásítva azt, hogy halljak is valamit abból, amit egymásnak mondtak.
- Annyira sajnálom őt...
- Én is. - a nagy egyetértés Zayn szájából most nagyon idegesített.
- Be kéne fejeznünk.
Lassan bólogattam egyet, habár nem nekem panaszolták. Katie alsó ajkait biggyesztve nézett maga elé.
- Gondolod?
- Hát nem? Szerinted nem rossz, amit csinálunk? - két kezét mérlegként tartva állt fel a narancssárga kanapéról. Nagyon azt akartam hinni, hogy nem arról vitáznak, amire gondolok.
- De az, Katie. Azt ne mond, hogy nem élvezed. Hogy Louis most is melletted van. Csak ezt ne mond. - Zayn kutyusszemekkel közelített barátnőm felé. Aranyosan megölelték egymást, percekig csak álltak, miközben én sok mindenre még egyszer rájöttem. Kaite-t megcsaltam, ő is megcsalt engem. És most? Bocsássak meg neki? De hisz azt sem, tudja, hogy én tudom!
- Annyira rossz, hogy nincs itt. Annyira hiányzik. - a sírós hang nem kerülte el figyelmemet. És tényleg zokogott, együtt rázkódtak barátnőm fájdalmától. A sok "sssh" szinte már az agyamra ment, amikor megint megszólalt: - Egyfolytában Liz-zel van. Ma is vele volt, ahelyett, hogy eljött volna megsétáltatni az új kutyámat. Ha velem lett volna, akkor lehet, hogy még mindig meg lenne. - sírt egyre jobban Katie.
- Mi? Elveszett? Az a kis csivava? - ráncolta homlokát Zayn.
A felismerés, hogy az az a kutya, amelyik levizelt... szíven ütött. Ha megfogom, elhozom magammal ide, akkor... akkor? Miért akarom, hogy Katie megbocsásson? Miért? Megcsalt! Oké, én is őt, de ez most "nem fontos". Dühös lettem. Megcsaltak engem. Ez felháborító! 
Te mit szólnál, ha a barátnőd és a legjobb barátod kézen fogva sétálgatnának? 
Nem tudom, Harry. Akkor nem tudtam.
Válaszolj!
Válaszolok. Azt, hogy most mindkettőjüknek vége.


*Katie szemszöge


Békésen aludtam, amikor a telefonom megcsörrent. Első dolgom az volt, hogy megnézzem, hány óra: dél lesz pár perc múlva.
  Kiugrottam az ágyból, felvettem egy nadrágot és leszaladtam a lépcsőn. Csak másodpercekkel később eszméltem rá, hogy a telefon még mindig rezeg és hangoskodik a kezemben. Gyorsan lenyomtam rajta a kis zöld gombot, és vártam, hogy beleszóljon.
- Katie! Hogy vagy? Csak nem felébresztettelek? - Zayn. Imádom. De nem akartam lelombozni, vagy valami.
- Kösz, jól. És nem, csaaak... hagyjuk. - nevettem.
- Mit csinálsz ma?
Gyorsan végiggondoltam, aztán lassan válaszoltam.
- Semmit. Megsétáltatom a tegnap kapott kutyámat. Ennyi. - vállvonogatva öntöttem ki magamnak kedvenc tálkámba egy kis müzlit. A tejes doboz üres volt, szóval ehettem meg szárazon a reggelimet.
- Nekem van még pár dolgom. De utána átmehetek.
- Persze. Tökély. Akkor majd később. Szia. - hadartam, majd gyorsba leraktam. Kicsit elgondolkoztam, aztán felkaptam a pórázt, elkiáltottam magam, hogy "Zouis" - mert így hívták a kutyám - és kiléptem az ajtón.
  Hallottam magam mögött az aprócska körmök kaparászását a betonon, ahogy utánam futott a kis jószág. Nyakörve is csilingelt pluszba még. Tökéletes zenebona.
  Aztán egy felriadt macska dühös nyávogása, és végem. Eltűnt. Olyan gyorsan történt minden...


Gyászolásomat a nappaliban töltöttem részint, egy kólával és csipszes zacskóval a kezemben. Még ez sem vidított fel.
  A csengőnk vidám dallama sem csalt mosolyt az arcomra. Akkor sem lettem boldogabb, amikor Zayn agyon csókolgatott, parfümétől megfulladtam és megszokott jókedvétől még inkább lelombozódtam.
- Baj van? - gyöngéden megcirógatta állam vonalát, majd a kanapénkra huppant és az ölébe rántott.
- Zouis eltűnt. A kutyám. - szomorúan bújtam oda hozzá, kardigánjának bojtjait igazgatva.
- Sajnálom. - mondta, és ezzel egy puszit nyomott a hajamra. Jól esett, hogy valaki törődik velem.
Sóhajtottam egyet, és elaludtam mellkasán.


Zayn keltett fel, megint. A konyhában csörömpölt. Nyűgösen odacsoszogtam hozzá, hátulról megöleltem, megvártam, amíg megfordul és megcsókoltam. Elégedetten nevetett, majd a kezembe nyomott egy tálat.
- Kinéztem egy jó filmet.
- És melyiket?
- Nem tudom. - nevetett. A mikró hangos sípolással jelezte, hogy kész a popcorn. Kivette a zacskót, beleöntötte a tálba, amit adott nekem, és belecsípett a fenekembe.
Mire reagálni tudtam, addigra már hátulról szorított magához, röhögve hullámzott mögöttem. Nem bírtam ki, én is vele együtt kacagtam. Hogy ne tudjak visszavágni, elrohant, vissza a nappaliba, én meg felkaptam a rágcsálnivalót és utánaszaladtam.
  Mintha valaki lett volna az üvegajtó mögött... biztos csak képzelődöm. Végül is minden összemosódott körülöttem, ahogy Zayn karjaiban forgolódtam. Szorosan átölelt, majd amikor lenyugodtunk, eszembe jutott: ő nem Louis.
Megbeszéltük a dolgot, azt hiszem. De megint kitértünk Zouis-ra, és hogy eltűnt. Rákérdezett, hogy "az a kis csivava?"
Finoman belebokszoltam a vállába, amit megmosolygott:
- Mintha nem mondtam volna neked!
Elnevettük magunkat, amikor hirtelen hideg fuvallattól libabőrös lettem, és szerintem meg is süketültünk.

Sziasztok! Igen, kicsit hosszú lett... de nem baj. ;D A következő részért cserébe kérek 5 tetsziket, 5 kommentet 5 különböző embertől, és 3 új "tagot"! A 'Readers' cím alatt a 'Feliratkozás a webhelyre' gombra (vagy nevezzétek, aminek akarjátok) kell kattintanotok. ;) És köszönöm a 3200+ megjelenítést. :)) 

Pannii T.

44.rész_Már megint

*Harry szemszöge

Szomjas voltam, ezért kimentem a kocsihoz, de előtte még szóltam Louis-nak, hogy kint várok rájuk. Bólintott egyet, és tovább dobolt lábával.

  Ahogy kiléptem a kórházból, a kellemes idő átváltott füllesztő melegre. A nap alig sütött, de állatira párás volt a parkoló. Körülnéztem. Alig láttam autókat, azok is valószínűleg a dokikéi voltak. Amint odaértem a fekete járgányhoz, elővettem a kulcsot és kinyitottam az anyósülés felőli ajtót. Fojtogató forróság volt odabent. Mégis beszálltam, a rádiót bekapcsoltam, és a kedvenc adómra kapcsoltam. Egy Michael Buble szám ment. Halkan dúdoltam, néha-néha elénekeltem egy sort, majd miután megtaláltam a vizet, amit kerestem, lehalkítottam a hangerőt. Hogy minek, azt még most sem tudom. Letekertem róla a kupakot, ittam belőle pár kortyot, majd elemeltem számtól. 

  Nevetgélést hallottam, egy lányét és egy fiúét. Megint ittam, az üvegből még mindig folyt a víz a számba, miközben a visszapillantó tükörbe néztem, teljesen véletlenül, akaratlanul. És megláttam őket. A pumpa egyből felment bennem, a műanyag flakont amennyire csak tudtam, összepréseltem kezemmel, mialatt abból az összes folyadék kiömlött a bőrülésre. Most ez a legkisebb problémám. Dühösen, bajszom alatt morogva ugrottam ki a kocsiból, idiótán félig sasszézva, félig futva mentem oda hozzájuk. Mindkettőre böktem, miközben beszéltem. Vagyis ordítoztam.

*Liz szemszöge

Lassan sétáltunk, a lábam még bizonytalan volt, de azért tartottam a "sebességet". Louis jobbnál jobb vicceket mesélt, amiken nem tudtam nem röhögni. Horkantottam is, amire mindketten a hasunkat fogtuk a nevetéstől. 

  Görcsösen kapaszkodtam Lou-ba, vagyis egyik karom a nyaka körül, másik kezemmel az ő kezét fogtam. Szerencsétlen alig bírt el, de azért hősiesen megtartott, hogy ne essek el. 

Így, egymásba gabalyodva értünk ki a kórházból, ahol egyből Harry-be botlottunk. Nem volt valami jó kedve - megértem.

- Mi a fene van már megint? - minden egyes szót csak úgy köpött felénk, nem bírtam nem észrevenni a fájdalmat a hangjában. - Liz, miért? Csak azért, ami a szállodában történt?

Hirtelen minden ilyen emlék eszembe jutott. Amikor a szülinapján majdnem vége volt. Összeroskadtam, de csak lelkileg. Határozottabban álltam lábaimon, mint azelőtt. Talán most van elég bátorságom...

- Csak segített ki...

- Ugyan már! 

- Harry. Én tényleg csak...

- Ne nézzetek hülyének! - ahogy ott állt, olyan végtelenül szomorúnak látszott. Az is volt. 

- Nem nézünk, és hallgass végig. - kérleltem. Két tenyeremet összetapasztottam magam előtt, ezzel is csak a két lábamon állva, semmire sem támaszkodva.

Louis mellettem teljesen lefagyott.

- Igen? És mégis miért? - vészesen közel hajolt hozzám. Nem mintha attól kéne tartanom, hogy lesmárol, és ezzel megcsalom a pasimat... mert ő volt a pasim.

- Mert nem történt semmi. Érted, kicsim? - életemben először becéztem valaminek Harry-t, és nagyon furán jött ki. Furán hangzott, fura érzésem volt utána, ahogy kimondtam. Talán ha most nem veszekednénk, akkor örömében ugrálna, de most... - Csak segített kivánszorogni ebből a hülye kórházból. Ennyi, csak segített.

- Miért nem bízol benne? - és hirtelen megszólalt. Első kérdése ebben a vitában, és milyen jól megválogatta szavait!

Mindhárman elcsöndesedtünk. Nem tudtuk, mit kéne erre mondani. De Harry törte meg a csendet.

- Nem tudom. Fájt, amikor azt láttam, hogy egymást ölelve jöttök ki onnan. - egész nyugodtan beszélt, sőt. Még meg is lepődtem. De aztán olyan dühös lett megint. - Te mit szólnál, ha a barátnőd és a legjobb barátod kézen fogva sétálgatnának? Válaszolj!

Megint csak emlékek. Ahogy Katie megcsalja Louis-t. Zayn és Katie. Katie és Zayn. Együtt. Barátnő és legjobb barát. Istenem...

- Most mi van? Miért nem szólaltok meg? Csak nincs igazam? - ijesztő volt, ahogy egyre hangosabban beszélt, összevissza böködött.

- Harry, az ég szerelméért, leszakad tőled a lábam! - most meg én csapkodom. Nagyszerű! De tényleg nagyon fájt a lábam. 

Mindketten értetlenül néztek rám, de egy legyintéssel elintéztem. Harry-hez fordultam, közelebb húztam magamhoz, és nagy meglepetésemre nem ellenkezett.

- Idefigyelj, te majom. - fapofát vágott, amikor azt mondtam, majom. De azért árgus szemekkel figyelt. - Szeretlek. Sosem csalnálak meg téged. Oké? Veled szeretném leélni az életemet. Mert nagyon szeretlek, mindennél jobban. Nem lennék képes félrelépni, amíg te vagy nekem. - nem kicsit csengett hamisan a hangom. Párszor meg kellett köszörülni a torkomat, hogy ne legyen egy oktávval magasabb. - Ne vitatkozzunk, jó?

Egy ideig csak nézett, egyik szememről a másikra bámult, nem tudta eldönteni, melyikbe nézzen - ahogyan én sem. Aztán óvatosan az arcomért nyúlt, az államnál fogva közelebb húzott magához, és megcsókolt. Sokkal szenvedélyesebben, mint azelőtt bármikor. Alig bírtam tisztességesen visszacsókolni. A levegő elfogyott, egyre melegebb lett, és még a sminkem is elfolyt, talán. De nem baj, most nem érdekel, soha többet nem fog érdekelni, csak Harry. Csak Harry.