Anything is Possible: 45-46.rész

*Louis szemszöge

Liz és Harry a végtelenségig smároltak. Gondoltam lelépek, egyhamar úgysem fejezik be - szóval miért ne? Legalább találtam egy új utat Katie-ék házához.

Az ég felettem kék, de a burok alja körbe-körbe körülöttem már lila volt. A napot nem láttam, lehet, az egyik vattacukorhoz hasonlító felhő mögött talált búvóhelyet - mindegy. Zsebre tett kézzel rugdostam magam előtt a kavicsokat, aztán pár perc után a füvet tapostam. Nem néztem semerre, csak a cipőmet és a talajt láttam. Liz jutott eszembe, ahogy a kórházban viselkedett. Még inkább elkalandoztam...

Földöntúli kutyaugatás zökkentett ki gondolkodásomból. Ijedten kaptam a fejemet jobbra, majd balra, mintha csak a járdán néznék szét, hogy nem e jön egy autó. De nem jött, csak egy csivava. Gyorsan szedte rövid lábait, hogy egyre közelebb jöhessen hozzám. Pofája krémszínű volt a lámpák fényénél. Szeme élénken csillogott, amikor a cipőm mellett farok csóválva megállt. Automatikusan leguggoltam, hogy megtudjam simogatni, de helyette csak beleharapott a kezembe. Szitkozódva szorongattam a piros lyukacskák körüli bőrfelületet. Iszonyatosan fájt.

Lenéztem a betonra, ahol csak a levizelt gatyámat láttam - marhajó. A kis szökevényt nem akartam megkeresni, mert már sötétedett. Épületeket láttam a közelben, szóval arra vettem az irányt, ahol az ablakokból kiszűrődött némi fény.
Ahogy közelebb settenkedtem az egyik ház üvegtolóajtajához, és benéztem, rájöttem, hogy ez itt Katie háza. A nappaliban fennmaradt karácsonyi dekorációról egyből felismertem. A TV is ugyanazt az unalmas csatornát sugározta, amit mindig is szokott. Valaki nevetgélt. Pontosabban valakik. A közeledő és növekvő hangok annyira felnyomták bennem az adrenalint, hogy elfelejtettem elrejtőzni egy bokorba. De nem láttak meg. Nem látott meg Zayn és Katie, akik a kanapén röhögcsélve és egy tál poporcnt szorongatva ölelték egymást. Az üvegre tapadtam, bepárásítva azt, hogy halljak is valamit abból, amit egymásnak mondtak.
- Annyira sajnálom őt...
- Én is. - a nagy egyetértés Zayn szájából most nagyon idegesített.
- Be kéne fejeznünk.
Lassan bólogattam egyet, habár nem nekem panaszolták. Katie alsó ajkait biggyesztve nézett maga elé.
- Gondolod?
- Hát nem? Szerinted nem rossz, amit csinálunk? - két kezét mérlegként tartva állt fel a narancssárga kanapéról. Nagyon azt akartam hinni, hogy nem arról vitáznak, amire gondolok.
- De az, Katie. Azt ne mond, hogy nem élvezed. Hogy Louis most is melletted van. Csak ezt ne mond. - Zayn kutyusszemekkel közelített barátnőm felé. Aranyosan megölelték egymást, percekig csak álltak, miközben én sok mindenre még egyszer rájöttem. Kaite-t megcsaltam, ő is megcsalt engem. És most? Bocsássak meg neki? De hisz azt sem, tudja, hogy én tudom!
- Annyira rossz, hogy nincs itt. Annyira hiányzik. - a sírós hang nem kerülte el figyelmemet. És tényleg zokogott, együtt rázkódtak barátnőm fájdalmától. A sok "sssh" szinte már az agyamra ment, amikor megint megszólalt: - Egyfolytában Liz-zel van. Ma is vele volt, ahelyett, hogy eljött volna megsétáltatni az új kutyámat. Ha velem lett volna, akkor lehet, hogy még mindig meg lenne. - sírt egyre jobban Katie.
- Mi? Elveszett? Az a kis csivava? - ráncolta homlokát Zayn.
A felismerés, hogy az az a kutya, amelyik levizelt... szíven ütött. Ha megfogom, elhozom magammal ide, akkor... akkor? Miért akarom, hogy Katie megbocsásson? Miért? Megcsalt! Oké, én is őt, de ez most "nem fontos". Dühös lettem. Megcsaltak engem. Ez felháborító!
Te mit szólnál, ha a barátnőd és a legjobb barátod kézen fogva sétálgatnának?
Nem tudom, Harry. Akkor nem tudtam.
Válaszolj!
Válaszolok. Azt, hogy most mindkettőjüknek vége.

*Katie szemszöge

Békésen aludtam, amikor a telefonom megcsörrent. Első dolgom az volt, hogy megnézzem, hány óra: dél lesz pár perc múlva.
Kiugrottam az ágyból, felvettem egy nadrágot és leszaladtam a lépcsőn. Csak másodpercekkel később eszméltem rá, hogy a telefon még mindig rezeg és hangoskodik a kezemben. Gyorsan lenyomtam rajta a kis zöld gombot, és vártam, hogy beleszóljon.
- Katie! Hogy vagy? Csak nem felébresztettelek? - Zayn. Imádom. De nem akartam lelombozni, vagy valami.
- Kösz, jól. És nem, csaaak... hagyjuk. - nevettem.
- Mit csinálsz ma?
Gyorsan végiggondoltam, aztán lassan válaszoltam.
- Semmit. Megsétáltatom a tegnap kapott kutyámat. Ennyi. - vállvonogatva öntöttem ki magamnak kedvenc tálkámba egy kis müzlit. A tejes doboz üres volt, szóval ehettem meg szárazon a reggelimet.
- Nekem van még pár dolgom. De utána átmehetek.
- Persze. Tökély. Akkor majd később. Szia. - hadartam, majd gyorsba leraktam. Kicsit elgondolkoztam, aztán felkaptam a pórázt, elkiáltottam magam, hogy "Zouis" - mert így hívták a kutyám - és kiléptem az ajtón.
Hallottam magam mögött az aprócska körmök kaparászását a betonon, ahogy utánam futott a kis jószág. Nyakörve is csilingelt pluszba még. Tökéletes zenebona.
Aztán egy felriadt macska dühös nyávogása, és végem. Eltűnt. Olyan gyorsan történt minden...

Gyászolásomat a nappaliban töltöttem részint, egy kólával és csipszes zacskóval a kezemben. Még ez sem vidított fel.
A csengőnk vidám dallama sem csalt mosolyt az arcomra. Akkor sem lettem boldogabb, amikor Zayn agyon csókolgatott, parfümétől megfulladtam és megszokott jókedvétől még inkább lelombozódtam.
- Baj van? - gyöngéden megcirógatta állam vonalát, majd a kanapénkra huppant és az ölébe rántott.
- Zouis eltűnt. A kutyám. - szomorúan bújtam oda hozzá, kardigánjának bojtjait igazgatva.
- Sajnálom. - mondta, és ezzel egy puszit nyomott a hajamra. Jól esett, hogy valaki törődik velem.
Sóhajtottam egyet, és elaludtam mellkasán.

Zayn keltett fel, megint. A konyhában csörömpölt. Nyűgösen odacsoszogtam hozzá, hátulról megöleltem, megvártam, amíg megfordul és megcsókoltam. Elégedetten nevetett, majd a kezembe nyomott egy tálat.
- Kinéztem egy jó filmet.
- És melyiket?
- Nem tudom. - nevetett. A mikró hangos sípolással jelezte, hogy kész a popcorn. Kivette a zacskót, beleöntötte a tálba, amit adott nekem, és belecsípett a fenekembe.
Mire reagálni tudtam, addigra már hátulról szorított magához, röhögve hullámzott mögöttem. Nem bírtam ki, én is vele együtt kacagtam. Hogy ne tudjak visszavágni, elrohant, vissza a nappaliba, én meg felkaptam a rágcsálnivalót és utánaszaladtam.
Mintha valaki lett volna az üvegajtó mögött... biztos csak képzelődöm. Végül is minden összemosódott körülöttem, ahogy Zayn karjaiban forgolódtam. Szorosan átölelt, majd amikor lenyugodtunk, eszembe jutott: ő nem Louis.
Megbeszéltük a dolgot, azt hiszem. De megint kitértünk Zouis-ra, és hogy eltűnt. Rákérdezett, hogy "az a kis csivava?"
Finoman belebokszoltam a vállába, amit megmosolygott:
- Mintha nem mondtam volna neked!
Elnevettük magunkat, amikor hirtelen hideg fuvallattól libabőrös lettem, és szerintem meg is süketültünk.