*Liz szemszöge
Egész nap csak kettesben voltunk. Harry és én. Egész nap szerelmi életet éltünk. Harry és én.
Egy percre sem hagyott magamra. Végig, minden egyes pillanatban rajta csüngtem, kezeim sálként tekeredtek nyakára.
Este a többiek fáradtan jöttek haza, amit mi nem mondhattunk el magunkról. Ezt boldogan nyugtáztam.
Mindenki a szobájába startolt, rá egy órára már aludtak is. Kivéve minket.
- Ez normális? - kérdeztem megrémülve.
- Tessék? Mi? - értetlenkedett Harry.
- Hát, tudod... hogy ennyire... szeretném. - többször is belepirulva nyögtem csak ki. Szemeimet lesütöttem, nem mertem odanézni, mit reagál rá. Nem kellett volna félnem, mert nyomott egy puszit az arcomra, mosolyogva.
- Ha tudnád, hogy én mennyire... - suttogta a fülembe. Teljesen elvesztettem a fejemet.
Bevadultam, mindent megfontolás nélkül tettem: nyakába haraptam, hátát karmolásztam. A fejemben nem voltak ép gondolatok.
- Liz, szerintem mára ennyi elég. - nevetve fogta meg kezeimet. Látva, hogy ledöbbentem, megcsókolt, amit nem engedett, hogy viszonozzak. Jobban belegondoltam, mit mondott. "Mára". Vigyorogtam, vagyis annak képzeltem az arcomon lévő grimaszt.
- Akkor holnap. - nyomtam egy puszit az orrára.
Lemásztam az ágyról, a fürdőszobába sétáltam, lefürödtem és nyugodtabban tértem vissza. Jót tett a zuhany.
Harry is letusolt, mikor visszajött, bemászott mellém, a takaró alá és szorosan átölelt.
- Holnap. - visszhangozta és ezzel el is aludt.
Értetlenül, de boldogan bújtam hozzá, majd én is elszenderedtem.
*reggel
Nyújtózkodtam egyet, még mindig "vakon" feküdtem. Határtalan örömet éreztem.
Az egész matracot végigforgolódtam, de nem ütköztem semmi emberibe. Ijedten pattantak ki szemeim, körülnéztem a szobában, de senkit sem találtam. Furcsa.
A fürdőben kicsit felfrissültem, éberen jöttem ki onnan. Csak akkor vettem észre, hogy van egy tálca az asztalon. Odasétáltam, egy tányér volt ott, gofrival rajta, meg egy pohár narancslé. Mindegyikbe belekóstoltam, elégedetten nyeltem le a falatokat és kortyokat.
Egy cetli sárgállott a szalvéta mellett, óvatosan felemeltem és olvasni kezdtem.
"Liz! Jó reggelt, drága. Mit szólnál egy kis játékhoz? Ma megint miénk az egész szálloda, és csak az én kedvemért, a személyzet is szabadnapot kapott. Az első nyomot az ajtó túloldalán találod... Puszi, Harry."
Izgatottan kaptam fel egy sortot, toppot és papucsot. Ahogy a papírdarab is írta, tényleg ott volt valami a fán. Egy térkép szerűség.
Jobban szemügyre vettem, és rájöttem, hogy ez a 10.szintnek a tervrajza. Jelölésekkel telefirkálva, szívecskékkel és mosolygós fejekkel díszítve ékeskedett a kezemben. Parfüm is volt ráfújva, valószínűleg Harry-é.
Bizonytalanul elindultam, Louis szobája felé. Benyitottam, nagy kupival találtam szembe magamat. Az ágyhoz sétáltam, elvettem róla a rózsát, amihez szintén volt írás.
"Szóval megtaláltad. Ügyes. :) Most menj a 10/F-be."
10/F? A térképem szerint az a sofőr lakosztálya. Istenem!
Az ajtó előtt megálltam, leküzdöttem az undort és beléptem. A földön hevert még egy virág, még egy jelmagyarázattal.
"Siess! Nemsokára üt az órád. :)"
Egyre kevesebb információt ad. Fura!
Hirtelen előjött a Sherlock Holmes énem, és mindent elkezdtem vizsgálni. Az órád... üt... siess... Megvilágosodva kaptam fel a fejem, a legnagyobb órához rohantam az emeleten, és ahogy reméltem, találtam egy cetlit.
"Miért vagy ilyen okos? Úgy szeretlek. Várlak."
Mi van? Semmi jel. Akár egy aprócska? Értetlenül álltam egy helyben, nem tudtam elképzelni, mit csináljak most. Csak egy véletlen meggondolásból megfordítottam a papírt.
"Ez lemaradt. ;) 10/A."
Kicsit mérgesen próbáltam rohanni Zayn és Niall szobája felé. Bementem, a TV-n rikítóan üdvözölt egy szatyor. Odabicegtem, kíváncsian borítottam a tartalmát az ágyra.
Megint egy infó és egy csomag.
"Nyisd ki. El fogsz késni."
Így is tettem. Egy tábla csokoládé. De aranyos! Elmosolyodtam, majd tovább kutattam, hátha találok még valami nyomot. Semmire sem akadtam rá.
Bánkódva elindultam, vissza a szobánkhoz. Szomorúan beléptem, az ajtót időm sem volt bezárni.
- Elkéstél.
2012. május 27., vasárnap
2012. május 25., péntek
32.rész_
Megtörtént. A dolog. Az a nagy dolog. És élveztem.
Boldog voltam, mert Harry-vel éltem át az elsőt. Repülni tudtam volna a határtalan örömömtől. De nem tettem, mert akkor ott kellett volna hagynom. Azt pedig nem. Most már nem.
*Katie szemszöge
Miután este visszajöttünk a hotelbe, teljesen kimerültem. Semmire nem volt erőm. Pedig még megígértem Zayn-nek, hogy egy kis időt együtt töltünk majd...
Egész nap Louis le sem szállt rólam. Mintha tudta volna, mit csináltam. Bűnösnek éreztem magam, mert Ő nem csalt meg engem. De megtehette volna. Ezer alkalom lett volna rá. Mégsem lépett félre. Nem úgy, mint én.
A szobánkhoz sétáltunk, lassan, mert mindketten fáradtak voltunk. Belöktem az ajtót és az ágyra dőltem. Becsuktam a szememet - mennyei érzés volt: végre pihenhettem egy kicsit. Éreztem, hogy valaki szintén a matracra nehezedik, mégsem akartam ránézni. Tudtam, hogy Louis az, de nem akartam beszélni vele, ránézni vagy csak megérinteni... mert rosszat csináltam.
- Katie...
- Igen? - látva, hogy nem alszom, közelebb jött. Legszívesebben arrébb csúsztam volna, de semmi erőm nem volt.
- Beszélnünk kell. - feladtam, így szemébe néztem, és elhatároztam magamat.
- Egyet értek.
- Akkor kezd te. - mosolygott.
- Én... huh... nem is tudom, hol kezdjem. - kerestem a szavakat.
*Louis szemszöge
Katie-vel az ágyon fekve beszélgettünk. Vagyis próbáltunk. Félmondatokban beszélt, mint akkor Liz.
Nagyot dobbant a szívem. Mi van, ha be akarja vallani, hogy megcsalt?
- Nem kell semmit sem mondanod. Inkább pihenjünk. - nyomtam arcára egy puszit. Hálás pillantásokat küldött felém, amit egy sóhaj követett.
Elment fürdeni, majd frissen jött vissza. Visszamászott mellém, betakarózott és egyből el is aludt.
Én még inkább megvártam, amíg megbizonyosodom róla, hogy tényleg az álmok álmát alussza. Nem lenne jó, ha elszökne, mialatt zuhanyzom. Egyáltalán nem.
Fél óra után elsprinteltem a fürdőbe, gyorsan letusoltam és visszarohantam. Ugyanott aludt, ugyanabban az édes pózban. Óvatosan befeküdtem az ágyba, elhelyezkedtem és becsuktam a szemem.
*Katie szemszöge
Úgy csináltam, mintha aludnék, megvártam, amíg Louis ki nem dől és átsurrantam Zayn-hez. Boldogan, de hulla fáradtan fogadott.
- Mi újság? - ásított egy nagyot a kérdés közepén.
- Mostál már fogat? - nevettem halkan. - Amúgy semmi. Fáradt vagyok, de ahogy látom te is az vagy.
- Gyere. - mosolygott álmosan.
Az ágyához vezetett, ami előtt ijedten megtorpantam. Mi van, ha csak le szeretne fektetni? Ha nem is szeret? Ha hiába csaltam meg Louis-t?
Értetlenül feküdt a paplan alatt, majd megkérdezte:
- Minden oké?
- P-persze. - dadogtam. Félénken becsusszantam mellé, átölelt és adott egy puszit.
- Annyira rosszak vagyunk. - gyönyörű, kiskutya szemeiből csak úgy sugárzott a szomorúság. Szívszaggató látvány volt. Nagyot sóhajtottam, mert egyet értettem vele: tényleg nem helyes, amit csinálunk.
- Tudom.
- Akkor miért nem hagysz magamra? - ettől a kérdéstől féltem. Egy hang nem jött ki a számon, de azért próbálkoztam.
- Mert szükségem van... erre. - mondtam, és ezzel meg is csókoltam. Bágyadtan viszonozta, de érződött rajta, hogy nincs kedve hozzá.
Letörve elhúzódtam tőle, de előtte még adtam neki egy utolsó puszit.
- Legyél jó.
- Te is. - erőltetett magára egy mosolyt.
Kimentem a szobából és a sajátom felé vettem az irányt. A folyosón síri csönd volt, csak én neszeztem. Óvatosan benyitottam: Louis aludt. Bemásztam a takaró alá, csöndesen elhelyezkedtem és megpróbáltam aludni. Nem sok sikerrel.
Boldog voltam, mert Harry-vel éltem át az elsőt. Repülni tudtam volna a határtalan örömömtől. De nem tettem, mert akkor ott kellett volna hagynom. Azt pedig nem. Most már nem.
*Katie szemszöge
Miután este visszajöttünk a hotelbe, teljesen kimerültem. Semmire nem volt erőm. Pedig még megígértem Zayn-nek, hogy egy kis időt együtt töltünk majd...
Egész nap Louis le sem szállt rólam. Mintha tudta volna, mit csináltam. Bűnösnek éreztem magam, mert Ő nem csalt meg engem. De megtehette volna. Ezer alkalom lett volna rá. Mégsem lépett félre. Nem úgy, mint én.
A szobánkhoz sétáltunk, lassan, mert mindketten fáradtak voltunk. Belöktem az ajtót és az ágyra dőltem. Becsuktam a szememet - mennyei érzés volt: végre pihenhettem egy kicsit. Éreztem, hogy valaki szintén a matracra nehezedik, mégsem akartam ránézni. Tudtam, hogy Louis az, de nem akartam beszélni vele, ránézni vagy csak megérinteni... mert rosszat csináltam.
- Katie...
- Igen? - látva, hogy nem alszom, közelebb jött. Legszívesebben arrébb csúsztam volna, de semmi erőm nem volt.
- Beszélnünk kell. - feladtam, így szemébe néztem, és elhatároztam magamat.
- Egyet értek.
- Akkor kezd te. - mosolygott.
- Én... huh... nem is tudom, hol kezdjem. - kerestem a szavakat.
*Louis szemszöge
Katie-vel az ágyon fekve beszélgettünk. Vagyis próbáltunk. Félmondatokban beszélt, mint akkor Liz.
Nagyot dobbant a szívem. Mi van, ha be akarja vallani, hogy megcsalt?
- Nem kell semmit sem mondanod. Inkább pihenjünk. - nyomtam arcára egy puszit. Hálás pillantásokat küldött felém, amit egy sóhaj követett.
Elment fürdeni, majd frissen jött vissza. Visszamászott mellém, betakarózott és egyből el is aludt.
Én még inkább megvártam, amíg megbizonyosodom róla, hogy tényleg az álmok álmát alussza. Nem lenne jó, ha elszökne, mialatt zuhanyzom. Egyáltalán nem.
Fél óra után elsprinteltem a fürdőbe, gyorsan letusoltam és visszarohantam. Ugyanott aludt, ugyanabban az édes pózban. Óvatosan befeküdtem az ágyba, elhelyezkedtem és becsuktam a szemem.
*Katie szemszöge
Úgy csináltam, mintha aludnék, megvártam, amíg Louis ki nem dől és átsurrantam Zayn-hez. Boldogan, de hulla fáradtan fogadott.
- Mi újság? - ásított egy nagyot a kérdés közepén.
- Mostál már fogat? - nevettem halkan. - Amúgy semmi. Fáradt vagyok, de ahogy látom te is az vagy.
- Gyere. - mosolygott álmosan.
Az ágyához vezetett, ami előtt ijedten megtorpantam. Mi van, ha csak le szeretne fektetni? Ha nem is szeret? Ha hiába csaltam meg Louis-t?
Értetlenül feküdt a paplan alatt, majd megkérdezte:
- Minden oké?
- P-persze. - dadogtam. Félénken becsusszantam mellé, átölelt és adott egy puszit.
- Annyira rosszak vagyunk. - gyönyörű, kiskutya szemeiből csak úgy sugárzott a szomorúság. Szívszaggató látvány volt. Nagyot sóhajtottam, mert egyet értettem vele: tényleg nem helyes, amit csinálunk.
- Tudom.
- Akkor miért nem hagysz magamra? - ettől a kérdéstől féltem. Egy hang nem jött ki a számon, de azért próbálkoztam.
- Mert szükségem van... erre. - mondtam, és ezzel meg is csókoltam. Bágyadtan viszonozta, de érződött rajta, hogy nincs kedve hozzá.
Letörve elhúzódtam tőle, de előtte még adtam neki egy utolsó puszit.
- Legyél jó.
- Te is. - erőltetett magára egy mosolyt.
Kimentem a szobából és a sajátom felé vettem az irányt. A folyosón síri csönd volt, csak én neszeztem. Óvatosan benyitottam: Louis aludt. Bemásztam a takaró alá, csöndesen elhelyezkedtem és megpróbáltam aludni. Nem sok sikerrel.
31.rész_Forró hangulat
Benyitottam, Katie a földön, egy párnát átölelve, Zayn és Niall pedig az ágyon ültek. Hinni akartam Liz-nek, még kételyeim is támadtak, de nem tudtam elképzelni... őket... együtt...
- Sziaaaaa! - ugrott a nyakamba Katie. Párszor megpuszilt, majd maga mellé ültetett.
- Mit csináltok? - kérdeztem gépiesen.
- Kérdezz Feleleket játszunk. Szeretnél csatlakozni? - zengték egyszerre mindhárman.
- Persze. Harry-ék...?
- Már áthívtam őket. Mindjárt jönnek. - felelte Niall. Bólintottam egyet, elfeküdtem a szőnyegen, hagyva, hogy Katie a hasamra fektesse fejét.
Pár perc múlva megérkeztek Liz-ék, letelepedtek mellénk, majd elkezdtük a játékot. Én következtem, ki is használtam az alkalmat, mert Zayn-t pörgettem.
- Járnál a barátnőmmel? - szúrósan néztem rá, éreztem is magamon szinte mindenki pillantását.
- ...nem. - válaszolt elkerekedett szemekkel. Valamiért nem tudtam hinni neki.
Liz jött, Katie-től kérdezett.
- Megcsalnád Louis-t? - ő is beszállt. Azt akarta, rájöjjek: átvertek.
- Természetesen nem. - hitetlenkedett.
Több ilyen kérdés nem volt, nyugodtan töltöttük el azt a pár órát. Vicces: ahhoz képest, hogy Disneyland-be vagyunk, bent lógatjuk a lábunkat.
Mintha olvasott volna a gondolataimban, Niall felpattant, és felrúgott egy párnát.
- Unatkozom! Menjünk, együnk! Vagy valami! LÉGYSZI! - nyávogott. Nevettünk egy jót, de valamennyien követtük őt.
Harry ott maradt Liz mellett, átölelte.
- Ha akarsz, menj csak. Megleszek egyedül is...
- Dehogyis. Még egyszer nem rontom el. - mosolygott, majd megcsókolták egymást. Féltékeny lettem. Ami nem tetszett. Gyorsan elfordítottam a fejemet, és a lifthez szaladtam.
*Liz szemszöge
Miután a többiek elmentek, kettesben maradtunk. Megint. Annyira élveztem az egészet, még akkor is, ha a térdem el volt törve.
Visszamentünk a saját szobánkba, kulcsra zártuk az ajtót és halk zenét kapcsoltam. Kicsit besötétítettem, az ágyra másztam és hosszában, hason elfeküdtem.
Mellém ült, elkezdte csupasz nyakamat puszilgatni. Elégedetten nyugtáztam, hogy végre bűntudat nélkül élvezhetem a vele töltött időmet.
Megfordultam, levettem a pólómat és magamhoz húztam Harry-t. Kicsit meglepett, hogy ezt tettem. De kivételesen...
Vette a lapot, melltartóm pántját félresöpörte az útjából, vállamtól a dekoltázsomig minden helyet végigcsókolt. Belekapaszkodtam, lábaimat dereka köré fontam, habár nagyon fájt a térdem.
Időközben valahogy lekerült rólam a gatyám, így fehérneműben csimpaszkodtam rá.
- Bírom a bugyid. - nevetett. Megnéztem, mi olyan nevetséges: a mintája. Elvörösödtem, de inkább eltereltem róla a figyelmét.
Szenvedélyesen, hosszan megcsókoltam, hajába túrtam. Elégedett morgással hozzám simult, jobban, mintha eddig nem préselt volna az ágyhoz eléggé.Kezeivel derekamat szorította, mintha bármelyik pillanatban eltűnhetnék. Úgy értek össze ajkaink, mintha a világ a következő másodpercben véget érne.
Teljesen kimelegedtem - a levegő vibrált, nyugodtan mondhatom: forró volt a hangulat-, csak úgy kapkodtam a levegőt. De nem akartam megszakítani semmit sem. Mert irtóra kívántam.
Nem érzékeltem semmit körülöttem, csak én és Harry létezett. Semmi több. Mi ketten. Ezért sem vigyáztam eléggé.
Liz bugyija :D
- Sziaaaaa! - ugrott a nyakamba Katie. Párszor megpuszilt, majd maga mellé ültetett.
- Mit csináltok? - kérdeztem gépiesen.
- Kérdezz Feleleket játszunk. Szeretnél csatlakozni? - zengték egyszerre mindhárman.
- Persze. Harry-ék...?
- Már áthívtam őket. Mindjárt jönnek. - felelte Niall. Bólintottam egyet, elfeküdtem a szőnyegen, hagyva, hogy Katie a hasamra fektesse fejét.
Pár perc múlva megérkeztek Liz-ék, letelepedtek mellénk, majd elkezdtük a játékot. Én következtem, ki is használtam az alkalmat, mert Zayn-t pörgettem.
- Járnál a barátnőmmel? - szúrósan néztem rá, éreztem is magamon szinte mindenki pillantását.
- ...nem. - válaszolt elkerekedett szemekkel. Valamiért nem tudtam hinni neki.
Liz jött, Katie-től kérdezett.
- Megcsalnád Louis-t? - ő is beszállt. Azt akarta, rájöjjek: átvertek.
- Természetesen nem. - hitetlenkedett.
Több ilyen kérdés nem volt, nyugodtan töltöttük el azt a pár órát. Vicces: ahhoz képest, hogy Disneyland-be vagyunk, bent lógatjuk a lábunkat.
Mintha olvasott volna a gondolataimban, Niall felpattant, és felrúgott egy párnát.
- Unatkozom! Menjünk, együnk! Vagy valami! LÉGYSZI! - nyávogott. Nevettünk egy jót, de valamennyien követtük őt.
Harry ott maradt Liz mellett, átölelte.
- Ha akarsz, menj csak. Megleszek egyedül is...
- Dehogyis. Még egyszer nem rontom el. - mosolygott, majd megcsókolták egymást. Féltékeny lettem. Ami nem tetszett. Gyorsan elfordítottam a fejemet, és a lifthez szaladtam.
*Liz szemszöge
Miután a többiek elmentek, kettesben maradtunk. Megint. Annyira élveztem az egészet, még akkor is, ha a térdem el volt törve.
Visszamentünk a saját szobánkba, kulcsra zártuk az ajtót és halk zenét kapcsoltam. Kicsit besötétítettem, az ágyra másztam és hosszában, hason elfeküdtem.
Mellém ült, elkezdte csupasz nyakamat puszilgatni. Elégedetten nyugtáztam, hogy végre bűntudat nélkül élvezhetem a vele töltött időmet.
Megfordultam, levettem a pólómat és magamhoz húztam Harry-t. Kicsit meglepett, hogy ezt tettem. De kivételesen...
Vette a lapot, melltartóm pántját félresöpörte az útjából, vállamtól a dekoltázsomig minden helyet végigcsókolt. Belekapaszkodtam, lábaimat dereka köré fontam, habár nagyon fájt a térdem.
Időközben valahogy lekerült rólam a gatyám, így fehérneműben csimpaszkodtam rá.
- Bírom a bugyid. - nevetett. Megnéztem, mi olyan nevetséges: a mintája. Elvörösödtem, de inkább eltereltem róla a figyelmét.
Szenvedélyesen, hosszan megcsókoltam, hajába túrtam. Elégedett morgással hozzám simult, jobban, mintha eddig nem préselt volna az ágyhoz eléggé.Kezeivel derekamat szorította, mintha bármelyik pillanatban eltűnhetnék. Úgy értek össze ajkaink, mintha a világ a következő másodpercben véget érne.
Teljesen kimelegedtem - a levegő vibrált, nyugodtan mondhatom: forró volt a hangulat-, csak úgy kapkodtam a levegőt. De nem akartam megszakítani semmit sem. Mert irtóra kívántam.
Nem érzékeltem semmit körülöttem, csak én és Harry létezett. Semmi több. Mi ketten. Ezért sem vigyáztam eléggé.
Liz bugyija :D
30.rész_
*Liz szemszöge
Úgy mentem át Louis-hoz, hogy most mindent tisztázok, minden rendbe jön majd... fenéket. Pont az ellenkezője történt.
Igazából rávilágított arra, amit már régóta tudok: önző vagyok. De ahogy ő mondta el. Az nagyon, irtóra fájt. A szívem megszakadt, hogy ezt hallom. Hogy ő tőle jövök rá még inkább. Hogy Ő is ezt gondolja.
Nem akartam visszamenni Harry-hez, de valahova KELLETT mennem. Akárhova. Csak ne legyek egyedül.
Kivételesen, valamilyen oknál fogva Niall-ék szobája felé vettem az irányt. Lassan lépkedtem, térdem még mindig sajgott, valahányszor csak egy picit is megerőltettem.
Elegánsan, kopogtatás nélkül benyitottam, de szerencsére nem vettek észre. Bárcsak én sem láttam volna őket!
Zayn és Kaite nem valami barátokra jellemző dolgot csináltak. Legalábbis a csókolózás nekem nem tartozik bele. Ezt én már csak tudhatom...
Ijedten, gyorsan, de halkan becsuktam az ajtót. Nekidőltem a falnak, szívemre tettem a kezemet, így próbáltam lenyugodni. Igaz, nem láttam vért, gyilkosságot vagy valami félelmeteset. Annál rosszabbat.
Szívem szerint egyből elrohantam volna Louis-hoz, de meggondoltam magamat. Megérdemli, hogy megcsalják.
"Dehogyis, nem vagy normális!" - válaszolt a kis hang. Nem tudtam eldönteni: szóljak neki, rontsam el a kapcsolatukat, vagy maradjak nyugton. Végül is úgy se hinne nekem.
Magabiztosan elindultam. Egyre gyorsabban lépkedtem. Annak a tudata, hogy van egy titkom, szinte megrészegített. A hatalom ízét éreztem a számban.
Kivételesen kopogtattam. "Gyere be!" - jött az egyszerű válasz. Így is tettem, az ágyhoz sétáltam és lehuppantam.
- Mit keresel itt?
- Nos, kedves Louis, most teszlek téged mérgessé. - közöltem. Érdekes fejet vágott, amire elnevettem magamat, holott nem volt semmi sem olyan vicces.
- Hajrá. - szorította össze ajkait. Kicsit elidőztem bámulásukon, de egy köhintés kizökkentett a valóságba.
- A lényegre térek. Katie... - itt elakadtam. Nem vagyok képes kimondani. Percekig gondolkoztam rajta, hogyan adjam elő, de nem volt helyes megoldás. - Tudod mit? Hagyjuk. - mondtam és ezzel fel is álltam.
- Várj! - megragadta a csuklómat és visszarántott. Déjà vu-m volt. - Kérlek mondd el!
- De nem lehet! Tönkre tennék mindent! - már majdnem megint sírtam.
- Sokat nem változtathatsz. Szóval?
- Megcsal téged. Katie. - szipogtam. Hitetlenkedő fejet vágott, majd kacagott egyet.
- Liz... Ilyennel ne viccelj. Légyszíves. - legyintett egyet, majd fölállított.
- De nem viccelek! Tudtam, hogy nem fogsz komolyan venni! - kiáltottam.
- Még szép. De most menj, mert még a végén mást is beképzelsz. - integetett és kitolt az ajtón.
Csalódottan indultam el a szobámhoz. Tudtam, úgy tudtam. De titkon reméltem, hogy nem fog hinni nekem. Mert nem akartam, hogy még jobban összetörjön...
Harry mosolyogva üdvözölt, átkarolta derekamat, úgy kérdezősködött.
- Megtudtátok beszélni, amit akartatok? - puszilt meg.
- Hát persze! - kreáltam egy műmosolyt. - De inkább nézzünk TV-t, és pihenjünk.
- Ahogy akarod. - nevetett.
Nem ment semmi érdekes a francia csatornán, így inkább egymással foglalkoztunk. Óvatosan csókolgatott, hajamat simogatta, amitől álmos lettem. Pedig még csak délelőtt van.
Úgy mentem át Louis-hoz, hogy most mindent tisztázok, minden rendbe jön majd... fenéket. Pont az ellenkezője történt.
Igazából rávilágított arra, amit már régóta tudok: önző vagyok. De ahogy ő mondta el. Az nagyon, irtóra fájt. A szívem megszakadt, hogy ezt hallom. Hogy ő tőle jövök rá még inkább. Hogy Ő is ezt gondolja.
Nem akartam visszamenni Harry-hez, de valahova KELLETT mennem. Akárhova. Csak ne legyek egyedül.
Kivételesen, valamilyen oknál fogva Niall-ék szobája felé vettem az irányt. Lassan lépkedtem, térdem még mindig sajgott, valahányszor csak egy picit is megerőltettem.
Elegánsan, kopogtatás nélkül benyitottam, de szerencsére nem vettek észre. Bárcsak én sem láttam volna őket!
Zayn és Kaite nem valami barátokra jellemző dolgot csináltak. Legalábbis a csókolózás nekem nem tartozik bele. Ezt én már csak tudhatom...
Ijedten, gyorsan, de halkan becsuktam az ajtót. Nekidőltem a falnak, szívemre tettem a kezemet, így próbáltam lenyugodni. Igaz, nem láttam vért, gyilkosságot vagy valami félelmeteset. Annál rosszabbat.
Szívem szerint egyből elrohantam volna Louis-hoz, de meggondoltam magamat. Megérdemli, hogy megcsalják.
"Dehogyis, nem vagy normális!" - válaszolt a kis hang. Nem tudtam eldönteni: szóljak neki, rontsam el a kapcsolatukat, vagy maradjak nyugton. Végül is úgy se hinne nekem.
Magabiztosan elindultam. Egyre gyorsabban lépkedtem. Annak a tudata, hogy van egy titkom, szinte megrészegített. A hatalom ízét éreztem a számban.
Kivételesen kopogtattam. "Gyere be!" - jött az egyszerű válasz. Így is tettem, az ágyhoz sétáltam és lehuppantam.
- Mit keresel itt?
- Nos, kedves Louis, most teszlek téged mérgessé. - közöltem. Érdekes fejet vágott, amire elnevettem magamat, holott nem volt semmi sem olyan vicces.
- Hajrá. - szorította össze ajkait. Kicsit elidőztem bámulásukon, de egy köhintés kizökkentett a valóságba.
- A lényegre térek. Katie... - itt elakadtam. Nem vagyok képes kimondani. Percekig gondolkoztam rajta, hogyan adjam elő, de nem volt helyes megoldás. - Tudod mit? Hagyjuk. - mondtam és ezzel fel is álltam.
- Várj! - megragadta a csuklómat és visszarántott. Déjà vu-m volt. - Kérlek mondd el!
- De nem lehet! Tönkre tennék mindent! - már majdnem megint sírtam.
- Sokat nem változtathatsz. Szóval?
- Megcsal téged. Katie. - szipogtam. Hitetlenkedő fejet vágott, majd kacagott egyet.
- Liz... Ilyennel ne viccelj. Légyszíves. - legyintett egyet, majd fölállított.
- De nem viccelek! Tudtam, hogy nem fogsz komolyan venni! - kiáltottam.
- Még szép. De most menj, mert még a végén mást is beképzelsz. - integetett és kitolt az ajtón.
Csalódottan indultam el a szobámhoz. Tudtam, úgy tudtam. De titkon reméltem, hogy nem fog hinni nekem. Mert nem akartam, hogy még jobban összetörjön...
Harry mosolyogva üdvözölt, átkarolta derekamat, úgy kérdezősködött.
- Megtudtátok beszélni, amit akartatok? - puszilt meg.
- Hát persze! - kreáltam egy műmosolyt. - De inkább nézzünk TV-t, és pihenjünk.
- Ahogy akarod. - nevetett.
Nem ment semmi érdekes a francia csatornán, így inkább egymással foglalkoztunk. Óvatosan csókolgatott, hajamat simogatta, amitől álmos lettem. Pedig még csak délelőtt van.
Pilláim akkor is nehezedni kezdtek, így feladtam a küzdelmet, és a sötét, üres semmibe zuhantam - a tudatlanságba.
*Louis szemszöge
Liz átjött azzal az indokkal, hogy megcsaltak. Pont Kaite. Na ne vicceljen.
De mégis hinni AKARTAM neki. Valamiért. Azt akartam, hogy igazat mondjon. Valamiért.
Az ágyra feküdtem, unottan kapcsolgattam az adókat, mígnem egy sci-fit találtam. Szórakozottan játszottam a takarón lévő bojtokkal, a filmmel nem is törődve.
Akármennyire is próbáltam, nem sikerült érdekfeszítő programot találnom. Így inkább átmentem Zayn-ékhez.
2012. május 24., csütörtök
29.rész_
Már este volt. De még mindig sírtam. Megállás és szünet nélkül. Harry azt hitte beteg vagyok, így gondosan betakart, hozatott nekem forró teát és gyümölcsöket... Egy mosolyt nem tudtam magamra erőltetni, hogy legalább lássa: értékelem, amit csinál. Még akkor is, ha nem ez a bajom.
Így aludtam el, gondjaimat álmomba vittem magammal. Olyan gyönyörűet álmodtam! Pedig a felére sem emlékszem. Épp csak annyira, hogy Louis mellettem volt, vigyázott rám, én nem bántottam meg.
Reggel könnyednek, gondtalannak éreztem magam, amikor felkeltem. Oldalra fordultam, Harry-re néztem, óvatosan megsimogattam gondterhelt arcát. Aggódott értem.
Érintésemre kipattantak a szemei, de egyből elmosolyodott, hogy végre nem sírni lát. Közelebb mászott, szorosan átölelt, nyomott egy puszit az arcomra.
- Szeretlek. - suttogta.
- Én is. - mondtam boldogan. Jobb kedvem lett, habár még mindig a zűrös emlékeken zakatolt a fejem.
*Louis szemszöge
Liz. Liz. Liz. Liz. Liz.
Csak erre az egy névre tudtam gondolni. "De már vége!" - emlékeztettem magamat. Felkeltem, az ágy szélére ültem, és elhatároztam: újrakezdem az egészet - de Katie-vel, ahogy legelőször is kellett volna.
Ő még mindig aludt, a párnát feje alá gyűrte, a takarót pedig térdével szorította magához. Haját egy gumival összefogta, így tökéletes arcát a nap pont megvilágította. Pár percig még gyönyörködtem a látványban, majd kiosontam a folyosóra.
A lifthez szaladtam, az étteremben rendeltem reggelit, amit fel is vittem. Mikor benyitottam a szobába, megnyugodtam: még nem kelt fel.
A kaját leraktam a dohányzóasztalra, Katie-hez osontam, bebújtam az ágyba, átöleltem.
- Édes... - suttogtam a fülébe.
- Hmm?
- Van egy meglepetésem a számodra. - kinyitotta a szemét, rám mosolygott és megcsókolt.
- És mi lenne az?
- Egy pillanat. - az asztalhoz sétáltam, először bekapcsoltam a TV-t, majd felkaptam a tálcát, rajta a palacsintával, tejjel és sütivel, odaegyensúlyoztam Katie-hez. Kivillantotta a fogsorát egy gyönyörű mosoly keretében és ujjongott.
- Louis! Köszönöm! - megkóstolta a süteményt, elégedetten mormogott valamit, majd adott egy puszit. - Ezt miért kaptam?
- Mert megérdemled. - mondtam egyszerre a reklámmal. Tökéletesen időzítettem, a várt reakciót kaptam: bájosan kacagott egyet.
- Jaaaaj teeee... - vigyorgott, magához húzott és megint megcsókolt. Mindent elfeledtetett velem, a világ legboldogabb emberének éreztem magam. Többször is beletúrt a hajamba, mintha tudta volna: ez a gyengém.
Mint mindig, ezt a pillanatot is muszáj volt megszakítani. Kopogtattak.
- Louis! Beszélhetnénk? - megfagyott bennem a vér. Liz?
- Persze cica! Várj egy kicsit, felöltözök, utána kettesben hagylak titeket! - kiáltott vissza Katie. Rám vigyorgott, megmarkolta pólómat, magához húzott, gyorsan megcsókolt utoljára, felkapott egy pulcsit, rövidnadrágot, fogat mosott, az ajtóhoz rohant, kinyitotta, elköszönt tőlünk és elsétált.
- Szia... - bicegett beljebb. Nem szóltam semmit, csak intettem egyet. Szomorúnak látszott, nem akartam megbántani, de ennyire tellett. - Én... - csak félmondatokban beszélt, a sírás szélén állt.
- Tudom. Bánt téged. Ahogy engem is! De kérlek ne hozzuk fel mindig, mert annál inkább rossz lesz. Neked. Nekem.
- Louis... nem akartam. Már az nem volt helyes, amikor a panzióban megcsókoltalak.
- Tudom.
- Mit tudsz te? - fakadt ki.
- Azt, hogy mindketten rájöttünk, rosszat cselekedtünk, de már mindegy. Új, tiszta lappal újrakezdhetjük.
- Ugyan már... - forgatta a szemét.
- Tessék? Abban reménykedsz, hogy majd térden kúszva fogok visszamenni hozzád? Hogy többször is megcsaljuk Harry-t és Katie-t? - szinte már kiabáltam. Nem tudtam elhinni, hogy tényleg ezt akarná. Köpni-nyelni nem tudott. Szóval beletrafáltam. - Hihetetlen vagy.
- Mert te annyira tökéletes vagy, ugye? Mert TE, Louis Tomlinson, TE nem tettél rosszat, ugye?! - most már a dühtől forgott a szeme. A nevemet csak úgy sziszegte a fogai között.
- Ezt nem mondtam! De Liz, istenem! Döntsd már el, mit szeretnél! Én vagy Harry? - álltam fel, vele szembe.
- Ne akard, hogy válasszak!
- Ilyen tényleg nem lehetsz... mindketten szeretünk, viszont te annyival nem tisztelsz meg minket, hogy dönteni tudnál. És nem kínoznál engem.
- Lou... - eljutott az agyáig, amit meg akartam vele értetni, és egyből sajnálkozni kezdett. A kezemért nyúlt, hogy magához húzhasson, de hátat fordítottam neki.
- Kérlek, menj el. Hagyjuk abba. Ne is legyünk barátok, ha máshogy nem megy. - mondtam ki a végső szavakat.
Hallottam, ahogy kibotorkál a szobából, szó nélkül. Erőtlenül az ágyra dőltem, miközben rájöttem: talán ezeket nem kellett volna a fejéhez vágni.
- Szia... - bicegett beljebb. Nem szóltam semmit, csak intettem egyet. Szomorúnak látszott, nem akartam megbántani, de ennyire tellett. - Én... - csak félmondatokban beszélt, a sírás szélén állt.
- Tudom. Bánt téged. Ahogy engem is! De kérlek ne hozzuk fel mindig, mert annál inkább rossz lesz. Neked. Nekem.
- Louis... nem akartam. Már az nem volt helyes, amikor a panzióban megcsókoltalak.
- Tudom.
- Mit tudsz te? - fakadt ki.
- Azt, hogy mindketten rájöttünk, rosszat cselekedtünk, de már mindegy. Új, tiszta lappal újrakezdhetjük.
- Ugyan már... - forgatta a szemét.
- Tessék? Abban reménykedsz, hogy majd térden kúszva fogok visszamenni hozzád? Hogy többször is megcsaljuk Harry-t és Katie-t? - szinte már kiabáltam. Nem tudtam elhinni, hogy tényleg ezt akarná. Köpni-nyelni nem tudott. Szóval beletrafáltam. - Hihetetlen vagy.
- Mert te annyira tökéletes vagy, ugye? Mert TE, Louis Tomlinson, TE nem tettél rosszat, ugye?! - most már a dühtől forgott a szeme. A nevemet csak úgy sziszegte a fogai között.
- Ezt nem mondtam! De Liz, istenem! Döntsd már el, mit szeretnél! Én vagy Harry? - álltam fel, vele szembe.
- Ne akard, hogy válasszak!
- Ilyen tényleg nem lehetsz... mindketten szeretünk, viszont te annyival nem tisztelsz meg minket, hogy dönteni tudnál. És nem kínoznál engem.
- Lou... - eljutott az agyáig, amit meg akartam vele értetni, és egyből sajnálkozni kezdett. A kezemért nyúlt, hogy magához húzhasson, de hátat fordítottam neki.
- Kérlek, menj el. Hagyjuk abba. Ne is legyünk barátok, ha máshogy nem megy. - mondtam ki a végső szavakat.
Hallottam, ahogy kibotorkál a szobából, szó nélkül. Erőtlenül az ágyra dőltem, miközben rájöttem: talán ezeket nem kellett volna a fejéhez vágni.
LOL!/FONTOS! :)
Hellóka!
1. Megint csak rohadt vicces :'D
2. Nagyon köszi :)
3. Bocsi, hogy mostanában inkább csak LOL!, Köszönöm :) féle posztokat hozok, de ezek szükségesek, nem lehet halasztani/kihagyni. :D
És még valami! FONTOS!
Ma, holnap és talán a hétvégén tudok még írni, sőt, minden erőmmel azon leszek. Utána (hétfőtől) egészen június 10-ig otthonomtól és valószínűleg géptől/internettől távol tartózkodom. :) Külföldre utazom, vagyis nem leszek képes írni... De ha lesz időm, papírra vetem fantáziámat! ;)
Kommenteljetek, olvassatok, jelenítsetek!
Üdv,
Pannii T.
2. Nagyon köszi :)
3. Bocsi, hogy mostanában inkább csak LOL!, Köszönöm :) féle posztokat hozok, de ezek szükségesek, nem lehet halasztani/kihagyni. :D
És még valami! FONTOS!
Ma, holnap és talán a hétvégén tudok még írni, sőt, minden erőmmel azon leszek. Utána (hétfőtől) egészen június 10-ig otthonomtól és valószínűleg géptől/internettől távol tartózkodom. :) Külföldre utazom, vagyis nem leszek képes írni... De ha lesz időm, papírra vetem fantáziámat! ;)
Kommenteljetek, olvassatok, jelenítsetek!
Üdv,
Pannii T.
2012. május 23., szerda
28.rész_Nem érdemlem meg
Louis teljesen kiment a fejemből, egészen addig, amíg szóba nem került.
- Liz...
- Harry... - nevettem. De látszólag ő nem volt vicces kedvében. Hirtelen változott meg a hangulata, amit nagyon nem szeretek.
- Miért vagy ilyen Lou-val? Amikor rosszat álmodtál, ő jött át legelsőnek, mert aggódott! - ráncolta a homlokát. - Te mégis flegma voltál vele... Nem tudom, mi történt, de szeretném, ha megbeszélnénk.
- Kérlek, ezt a témát felejtsük el.
- Nem lehet. Teljesen le van törve. Mi történt köztetek?
- Légyszíves! Hagyjuk ezt a beszélgetést abba, és együnk valamit vagy mit tudom én... - már megint sírni akartam. Fenébe is. Tudom, hogy nem adja fel.
Tévedtem. Gondolom látta, hogy mindjárt elbőgöm magam, úgyhogy inkább megrázta a fejét, adott egy puszit és bekapcsolta a TV-t.
Nem értem: miért kell mindig könnycseppeket ejtenem, valahányszor Louis eszembe jut?
Durcásan az ablak felé fordítottam fejemet, elmosódott szemfestékemet törölgetve. Nagyokat pislogtam, de csak ömlöttek, ömlöttek és ömlöttek patakokban, szinte már folyókban a könnyeim.
Pólóm ujjával óvatosan szárítgattam a bőrömet, elegem lett belőle és elkezdtem dörzsölni az arcomat. Fájt, nagyon.
Nem bírtam tovább, a fájdalom minden önuralmamat túlszárnyalta, így hagytam, hogy Harry meghallja, lássa, érezze, ahogy rázkódom, egyre jobban zokogok.
Szemei elkerekedtek, szólni sem tudott. Én meg csak ültem, az ágy támlájának dőlve, kezeimet az ölemben nyugtatva. Hajam idegesítően a nedves nyakamra, államra és könnyáztatta bőrömre tapadt. Nem láttam semmit, csak homályosan. Megint úgy éreztem magam, mint amikor Louis-nak visszaadtam a nyakláncot: megbántva, habár én vagyok az önző. Én vagyok a szívtelen... a szörny... a bunkó... a lehetetlen alak, aki nem bír egy emberrel létezni. Egy igazán fontossal.
Harry magához húzott, többször is adott puszit, suttogott, beszélt hozzám. De nem hatott. Pedig annyira szerettem őt! Mindent megtennék érte: ezt is bizonyítja a térdem. Viszont ott van az a pici, igen apró, hibátlan és megbántott bökkenő: Louis.
Ha akkor nem csókolom meg, talán most nem sírnék. Talán most nem törnénk össze mindketten. Talán most igazán, feltétel nélkül tudnánk szeretni. Nem úgy, mint MOST.
Még jobban ölelt, ahogy csak tudott. "Miért vigasztalsz?" - tettem volna fel a kérdést. Nem érdemlem meg.
Minél jobban belegondoltam a lehetőségbe, hogy mi lenne ha, annál inkább sírtam. Szívem eszeveszettül dobogott, iszonyatosan fájt. Belül romokban álltam, takarításra volt szükségem, amit csakis egy valaki tudna rendbe hozni. De először nekem kéne cselekednem. Nekem kéne odamennem hozzá, és bocsánatot kérni. Nekem kéne! Mégsem ment. Képtelen voltam rá. Mert én vagyok Liz, egy vérbeli McLawen! Mégis kinek képzelem magamat? Egy idióta, lelketlen, hálátlan dög volnék én, személy szerint, ha valaki nem ismerne.
Kezdtem megutálni magamat: megcsaltam életem első szerelmét, aki ráadásul őszintén, szívből szeret. A hibáimmal együtt. Még azokkal is, amikről nem tud... Ha ez nem lenne elég, egy olyan emberrel léptem félre, aki szintén imádott, bármin végigment volna értem, még a lebukást is vállalta volna. Amit én nem.
Egyetlen egy gondolat fogalmazódott bennem, hosszú órákon át, amíg sírtam. Ezt a mondatot akartam Harry-nek elmondani, mielőtt mindent bevallanék. "Nincs rám jó szó!". De a folytatása még inkább elkezdett körvonalazódni a fejemben. "Nem érdemellek meg. Én..." - én. Én mi? Mindig csak ÉN! Minden körülöttem forog. Önző vagyok, tudom. A világ legnagyobb emberi hibája. Amiből én bőven kaptam.
Köszönöm :)
Sziasztok!
1. Hű!
2. Megvalósult a 2. álmom is (200 napi megjelenítés) :)
3. Annyira nagyon szépen köszönöm!
4. "Talán" (remélem most már biztos) a szülinapomra tényleg meg lesz az 1000 oldalmegjelenítés...
NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM DE TÉNYLEG! :) Üdv, Pannii T.
2012. május 22., kedd
27.rész_
*Liz szemszöge
Egyre jobban sírtam. Kezdtem rájönni, mit tettem. Amennyire csak tudtam, összeszorítottam a szememet, nem akartam látni. Fülemre tapasztottam kezeimet, nem akartam hallani.
Minél többször gondoltam Louis arcára, annál jobban fájt a szívem. Elviselhetetlen. Ahogy leesik neki: vége. Ez az egy szó...
Bármennyire is el akartam magamat szigetelni a külvilágtól, kezeket éreztem az arcomon. Puha, meleg, hívogató. Kinyitni a szememet, látni, hallani, mosolyogni: egyszerű. De mégsem ment.
Valaki felemelt, karjaiba vett és elsétált velem. Akárki lehetett az. Mégsem akartam tudni. Akárhova vihetett. Mégsem akartam tudni.
A lágy ringatózás abbamaradt. De nem raktak le. Már nem sírtam.
- Liz! - ismerős hang. Meg akartam szólalni, viszont egy hang sem jött ki a számon. Csak tátogtam. - Itt vagyok. Minden rendben van. Ssh... - megint elkezdtem sírni. Még jobban, mint eddig. Pedig már azt hittem, kiszáradt a szemem. Hozzábújtam hősömhöz, úgy zokogtam.
- H-harry... hol vagy? - ennyit tudtam kinyögni. Suttogva. Dadogva. Szipogva.
Többre nem emlékszem. Talán elaludtam.
*Louis szemszöge
Egy egész estét végigforgolódtam az ágyban. Csak Liz járt az eszemben. Ahogy könnyes szemekkel odaadja a nyakláncot. Ahogy sír. Ahogy fekszik a földön. Ahogy kikészül.
Nem bírtam tovább. Kirohantam a folyosóra. Még mindig ott volt, ugyanott. Felemeltem és elvittem a lifthez. Csak hogy sétáljak vele. Mintha az enyém lenne.
Aztán rájöttem: nem az én barátnőm. Nincs jogom hozzá, hogy csak úgy cipeljem a karjaimban. Sarkon fordultam és Harry szobájához vettem az irányt. Homlokommal kopogtattam, de nem nyitott ajtót. Begurultam, így hát a lábammal egy egészségeset belerúgtam a fába. Fájt. Nagyon. De nem érdekelt.
- Mi a...? - karikás szemei kipattantak ahogy meglátta Liz-t.
- Segíts. - átvette, berohant vele a szobába és lerakta az ágyra. Visszajött hozzám, és szorosan átölelt.
- Mi történt?
- Hosszú. A folyosón találtam... sírt. Talán elesett. Vagy ilyesmi. - nem hazudtam, csak nem mondtam el mindent. De mégis bűntudatot éreztem.
- Köszönöm. - még egyszer átölelt, elköszöntem tőle és elmentem. De nem Katie-hez. Még egy kicsit egyedül akartam lenni.
*Liz szemszöge, rémálom utáni reggel
- Várom az ajánlatokat. - csókoltam meg még egyszer.
Derekamat átkarolta, hasamhoz nyomta száját és puszit nyomott rá. Mélyen, többször is belélegezte illatomat. Annyira csikis volt, hogy nevetnem kellett. Felnézett, elmosolyodott, feljebb mászott és megint összeértek ajkaink...
- Harry. - ijedten nézett rám, hogy megállítottam. - Szeretlek.
- Liz. Szeretlek. - elmosolyodott, de csak átölelt. Egyszerűen, mégis nagyszerűen.
Tökéletes volt ez a pillanat, mint mindegyik, amit vele töltök. Aztán eszembe jutott Louis. Ahogy vele csókolóztam... ahogy a szemembe nézett... ahogy más lettem, amikor vele voltam.
A könnycseppek megint készülődtek a szemem sarkában, de kipislogtam őket. Nem sírhatok megint. Főleg nem Harry előtt. Mély levegőt vettem, gondolataimat másra tereltem. Valamire. Csak nem Lou-ra.
Egyre jobban sírtam. Kezdtem rájönni, mit tettem. Amennyire csak tudtam, összeszorítottam a szememet, nem akartam látni. Fülemre tapasztottam kezeimet, nem akartam hallani.
Minél többször gondoltam Louis arcára, annál jobban fájt a szívem. Elviselhetetlen. Ahogy leesik neki: vége. Ez az egy szó...
Bármennyire is el akartam magamat szigetelni a külvilágtól, kezeket éreztem az arcomon. Puha, meleg, hívogató. Kinyitni a szememet, látni, hallani, mosolyogni: egyszerű. De mégsem ment.
Valaki felemelt, karjaiba vett és elsétált velem. Akárki lehetett az. Mégsem akartam tudni. Akárhova vihetett. Mégsem akartam tudni.
A lágy ringatózás abbamaradt. De nem raktak le. Már nem sírtam.
- Liz! - ismerős hang. Meg akartam szólalni, viszont egy hang sem jött ki a számon. Csak tátogtam. - Itt vagyok. Minden rendben van. Ssh... - megint elkezdtem sírni. Még jobban, mint eddig. Pedig már azt hittem, kiszáradt a szemem. Hozzábújtam hősömhöz, úgy zokogtam.
- H-harry... hol vagy? - ennyit tudtam kinyögni. Suttogva. Dadogva. Szipogva.
Többre nem emlékszem. Talán elaludtam.
*Louis szemszöge
Egy egész estét végigforgolódtam az ágyban. Csak Liz járt az eszemben. Ahogy könnyes szemekkel odaadja a nyakláncot. Ahogy sír. Ahogy fekszik a földön. Ahogy kikészül.
Nem bírtam tovább. Kirohantam a folyosóra. Még mindig ott volt, ugyanott. Felemeltem és elvittem a lifthez. Csak hogy sétáljak vele. Mintha az enyém lenne.
Aztán rájöttem: nem az én barátnőm. Nincs jogom hozzá, hogy csak úgy cipeljem a karjaimban. Sarkon fordultam és Harry szobájához vettem az irányt. Homlokommal kopogtattam, de nem nyitott ajtót. Begurultam, így hát a lábammal egy egészségeset belerúgtam a fába. Fájt. Nagyon. De nem érdekelt.
- Mi a...? - karikás szemei kipattantak ahogy meglátta Liz-t.
- Segíts. - átvette, berohant vele a szobába és lerakta az ágyra. Visszajött hozzám, és szorosan átölelt.
- Mi történt?
- Hosszú. A folyosón találtam... sírt. Talán elesett. Vagy ilyesmi. - nem hazudtam, csak nem mondtam el mindent. De mégis bűntudatot éreztem.
- Köszönöm. - még egyszer átölelt, elköszöntem tőle és elmentem. De nem Katie-hez. Még egy kicsit egyedül akartam lenni.
*Liz szemszöge, rémálom utáni reggel
- Várom az ajánlatokat. - csókoltam meg még egyszer.
Derekamat átkarolta, hasamhoz nyomta száját és puszit nyomott rá. Mélyen, többször is belélegezte illatomat. Annyira csikis volt, hogy nevetnem kellett. Felnézett, elmosolyodott, feljebb mászott és megint összeértek ajkaink...
- Harry. - ijedten nézett rám, hogy megállítottam. - Szeretlek.
- Liz. Szeretlek. - elmosolyodott, de csak átölelt. Egyszerűen, mégis nagyszerűen.
Tökéletes volt ez a pillanat, mint mindegyik, amit vele töltök. Aztán eszembe jutott Louis. Ahogy vele csókolóztam... ahogy a szemembe nézett... ahogy más lettem, amikor vele voltam.
A könnycseppek megint készülődtek a szemem sarkában, de kipislogtam őket. Nem sírhatok megint. Főleg nem Harry előtt. Mély levegőt vettem, gondolataimat másra tereltem. Valamire. Csak nem Lou-ra.
2012. május 21., hétfő
26.rész_Vége
*Louis szemszöge, Liz rémálma után
Nem tudom elképzelni az életemet Liz nélkül. Barátként sem. Elvenni Harry-től meg nem az én stílusom. Sosem volt az. És nem is lesz.
Katie könnyedén átölelt, arcát a hátamnak nyomta, úgy aludt. Ő olyan lány, akit az ember feltétel nélkül tud szeretni. Mindent megtennék érte. Sajnos nem csak érte.
Mindig csak egy szó visszhangzott a fejemben: "miért?". Miért lettem szerelmes Liz-be? Miért csókoltam meg? Miért ismertem meg? Miért beszélt nekünk róla Harry? Miért találkoztak? MIÉRT?
Teljesen bekattantam, ordítani akartam. Óvatosan lehámoztam magamról Kaite kezeit, lassan kimásztam az ágyból és hang nélkül kiosontam a szobából.
A folyosó üres és szürke volt. Az ablakok nyújtottak egy kis fényt, de nem segített sokat. Gondoltam rá, hogy felkapcsolom a villanyt. De mégsem tettem. Lábujjhegyen lépkedtem a szőnyegen, valamerre, talán a lift felé.
Csöndben sétáltam, nem hallottam semmi hangot: meg is nyugtatott. Már nem akartam ordítani. Inkább csak rombolni. Hogy kiadjam magamból a dühömet.
Láttam magam előtt valamit. "Biztos csak az árnyékom..." - gondoltam. Bárcsak örökre ilyen árnyékom lenne!
- Istenem! - hallottam egy ismerős hangot. És egy puffanást.
- Liz?! - értetlenkedtem.
- Lou?
- Mit keresel itt? Este? - segítettem fel. Leporolta magát, mintha a frissen mosott szőnyeg bepiszkolta volna. Megtapogatta törött lábát, és a fájós résznél kicsit felnyögött.
- Ezt kérdezhetném én is tőled. - flegmáskodott.
- Miért vagy ilyen? Miért változtál meg hirtelen?
- Mert...
- Válaszolj. - nyomtam a falhoz. A hold pont besütött az egyik ablakon, megvilágította Liz gyönyörű szemeit. Végem van.
- Louis. Hagyd abba. Nem lehet. - grimaszolt.
- De szeretnéd. - néztem rá komolyan. Bólintott, ezzel engedélyt adva.
Vigyázva megcsókoltam, hátha meggondolja magát, és ellök. De nem. Egyre magabiztosabban értek össze ajkaink. Kezeimmel megfogtam lábát és magam köré fontam. Óvatosan felemeltem és még jobban hozzásimultam. Rám kapaszkodott, hajamba túrt és még elviselhetetlenebbé tette az egészet.
Lassan elfordult tőlem, szemét lesütötte, úgy kapkodta a levegőt. Kövér könnycseppek gördültek le arcán, de nem törölte le őket.
- Abba kell hagynunk. - nézett rám. Könyörgött. Kérlelt. Térdre is ereszkedett volna. Helyette inkább csak lábra állt.
- Nem tudok nélküled élni.
- Eddig is tudtál.
- Mert nem ismertelek! - fogtam meg két kezét. Meg akartam vele értetni: szükségem van rá.
- Kérlek... - sírt még jobban. - Akarlak. De Harry-t is. És ez így nem megy. - elővette a nyakláncot, amit adtam neki és az arcomba nyomta. - Tartsd meg. Gravíroztasd át. Add Katie-nek. Mindegy. Csak vedd el. - nyöszörgött.
- Ilyet nem kérhetsz tőlem. Már neked adtam. - megszakadt a szívem, hogy így látom.
- De megtalálhatja. És akkor nekem annyi. Nem szeretném elveszíteni. - minden egyes mondatnál jobban zokogott. Magamhoz öleltem, de eltolt magától. - Ne nehezítsd meg! Légyszíves! Felejts el, legyél boldog Katie-vel. Csak hagyjuk abba.
Nagy nehezen a kezembe vettem a nyakláncot. Ahogy elengedte, máris futott. Már amennyire tudott. Hallottam, ahogy egyszer orra bukik. Legszívesebben utánaszaladtam volna. De mozdulni sem tudtam a felmérhetetlen fájdalomtól. Vége.
Nem kelt fel: ott sírt egy helyben, összegömbölyödve, egyik térdét átkarolva. Néztem, ahogy belülről szétszakad, összeomlik. Mert vége.
A falnak dőltem, lecsúsztam a földre és a tenyerembe hajtottam a fejemet. Nem tudtam felfogni, hogy vége.
Már világosodni kezdett, néhány szobából már csörömpölést, lépéseket hallottam. Felkeltem, bementem a szobánkba, semmivel sem törődve.
Talán Liz még ott volt. Nem érdekel. Talán valaki végignézte az egészet. Nem érdekel. Talán soha többet nem leszek boldog. Nem érdekel.
Mert vége.
A folyosó üres és szürke volt. Az ablakok nyújtottak egy kis fényt, de nem segített sokat. Gondoltam rá, hogy felkapcsolom a villanyt. De mégsem tettem. Lábujjhegyen lépkedtem a szőnyegen, valamerre, talán a lift felé.
Csöndben sétáltam, nem hallottam semmi hangot: meg is nyugtatott. Már nem akartam ordítani. Inkább csak rombolni. Hogy kiadjam magamból a dühömet.
Láttam magam előtt valamit. "Biztos csak az árnyékom..." - gondoltam. Bárcsak örökre ilyen árnyékom lenne!
- Istenem! - hallottam egy ismerős hangot. És egy puffanást.
- Liz?! - értetlenkedtem.
- Lou?
- Mit keresel itt? Este? - segítettem fel. Leporolta magát, mintha a frissen mosott szőnyeg bepiszkolta volna. Megtapogatta törött lábát, és a fájós résznél kicsit felnyögött.
- Ezt kérdezhetném én is tőled. - flegmáskodott.
- Miért vagy ilyen? Miért változtál meg hirtelen?
- Mert...
- Válaszolj. - nyomtam a falhoz. A hold pont besütött az egyik ablakon, megvilágította Liz gyönyörű szemeit. Végem van.
- Louis. Hagyd abba. Nem lehet. - grimaszolt.
- De szeretnéd. - néztem rá komolyan. Bólintott, ezzel engedélyt adva.
Vigyázva megcsókoltam, hátha meggondolja magát, és ellök. De nem. Egyre magabiztosabban értek össze ajkaink. Kezeimmel megfogtam lábát és magam köré fontam. Óvatosan felemeltem és még jobban hozzásimultam. Rám kapaszkodott, hajamba túrt és még elviselhetetlenebbé tette az egészet.
Lassan elfordult tőlem, szemét lesütötte, úgy kapkodta a levegőt. Kövér könnycseppek gördültek le arcán, de nem törölte le őket.
- Abba kell hagynunk. - nézett rám. Könyörgött. Kérlelt. Térdre is ereszkedett volna. Helyette inkább csak lábra állt.
- Nem tudok nélküled élni.
- Eddig is tudtál.
- Mert nem ismertelek! - fogtam meg két kezét. Meg akartam vele értetni: szükségem van rá.
- Kérlek... - sírt még jobban. - Akarlak. De Harry-t is. És ez így nem megy. - elővette a nyakláncot, amit adtam neki és az arcomba nyomta. - Tartsd meg. Gravíroztasd át. Add Katie-nek. Mindegy. Csak vedd el. - nyöszörgött.
- Ilyet nem kérhetsz tőlem. Már neked adtam. - megszakadt a szívem, hogy így látom.
- De megtalálhatja. És akkor nekem annyi. Nem szeretném elveszíteni. - minden egyes mondatnál jobban zokogott. Magamhoz öleltem, de eltolt magától. - Ne nehezítsd meg! Légyszíves! Felejts el, legyél boldog Katie-vel. Csak hagyjuk abba.
Nagy nehezen a kezembe vettem a nyakláncot. Ahogy elengedte, máris futott. Már amennyire tudott. Hallottam, ahogy egyszer orra bukik. Legszívesebben utánaszaladtam volna. De mozdulni sem tudtam a felmérhetetlen fájdalomtól. Vége.
Nem kelt fel: ott sírt egy helyben, összegömbölyödve, egyik térdét átkarolva. Néztem, ahogy belülről szétszakad, összeomlik. Mert vége.
A falnak dőltem, lecsúsztam a földre és a tenyerembe hajtottam a fejemet. Nem tudtam felfogni, hogy vége.
Már világosodni kezdett, néhány szobából már csörömpölést, lépéseket hallottam. Felkeltem, bementem a szobánkba, semmivel sem törődve.
Talán Liz még ott volt. Nem érdekel. Talán valaki végignézte az egészet. Nem érdekel. Talán soha többet nem leszek boldog. Nem érdekel.
Mert vége.
2012. május 20., vasárnap
Köszönöm :)
Sziasztok!
Nagy álmom volt a 100 napi nézettség és hát...
Még annyit szeretnék, hogy tényleg nagyon köszi annak, aki olvassa a blogot. Tudom, sokszor írom ezt, de egyáltalán nem gondoltam, hogy ilyet tapasztalok majd...
Üdv,
Pannii T.
Nagy álmom volt a 100 napi nézettség és hát...
Üdv,
Pannii T.
2012. május 19., szombat
25.rész_
*Liz szemszöge
Este 11-kor elmentünk betakaróztunk, egymáshoz bújtunk és aludni próbáltunk a szélviharban. Harry - mint mindig - hamar elaludt. Légzése egyenletes lett, izmai elernyedtek és szemei is természetesebben csukódtak össze.
De én nem bírtam álomba merülni. Folyton azon zakatolt a fejem, mit mondjak Louis-nak. Adjam vissza a nyakláncot és kerüljem? Vagy csak beszéljek vele, köszönjek meg mindent és legyünk jó barátok? Vagy egyszerűen ne szóljak hozzá? Rengeteg variáció van, de egyik sem tetszik. Nem akarom faképnél hagyni.
Szükségem van arra, hogy betöltse a Harry nélküli, üres lyukakat az életemben.
Óvatosan kihúztam kezemet a takaró alól és rásimítottam kezemet a mellére. Minden szívdobbanását tisztán éreztem és hallottam. Ez a folyamatos ütem nyugtatóan hatott rám, Louis-t elfelejtettem és aludtam.
Rémeset álmodtam, amitől egyből felébredtem, lihegve, izzadtan ültem fel az ágyban. A lámpa égett, körül néztem és mindenkit szerencsém volt látni. Mindenkit.
- Jól vagy? - kérdezte egyszerre Harry és Lou.
- Igen. Azt hiszem. - válaszoltam inkább Harry-nek. - Miért vagytok itt?
- Mert kiabáltál. - mondta aggódva Dani.
- Biztos rosszat álmodtál, cica. - ült le mellém és ölelt át Katie. Bólintottam.
- El szeretnéd mondani? - kérdezte izgatottan Niall. Láttam a szemében, hogy érdekli a dolog.
- Nem.
Egy csalódott sóhajjal, kedves szavakkal Zayn-nel elhagyták a szobánkat. A két lány is elköszönt és elmentek aludni. Louis leült elém az ágyra, megfogta a kezemet és a szemembe nézett:
- Elmondhatod, ha akarod.
- De nem akarom. - rántottam el a karomat. Eldöntöttem: amennyire csak lehet, elkerülöm.
Értetlenül felállt, és köszönés nélkül elment.
- Baj van? - takarózott be Harry.
- Nincs. - hazudtam. Adott egy puszit a homlokomra és már aludt is. Irigyeltem ezért.
Nagy nehezen én is a tudatlanság szélére kerültem, gondok nélkül töltöttem el a következő órákat.
*reggel
Fáradtan, kimerülten ébredtem, erős kezek szorításában. Egyből nyugalom és boldogság árasztott el, ahogy felismertem a kis tetovált csillagot. Még jobban hozzábújtam Harry-hez, többször is, mélyen beszívtam finom illatát. Habár fürdött este, egyáltalán nem éreztem az ócska tusfürdőt. Helyette pazar, otthonos melegség kényeztette orromat. Olyan... kellemes és... megszokott... nem is. Nincs rá jó szó. Több és több jelzőt kipróbáltam, ízlelgettem, de egyik sem illet arra, amit ki akartam fejezni.
Halk nevetés zökkentett ki költői énemből. Felnéztem. Nem értettem, mi olyan vicces, de örültem, hogy boldognak látom.
- Jó érzés? - kacagott. Odanéztem, ahova ő is, és gyorsan elkaptam a kezemet melléről.
- Ha annyira tudni szeretnéd, igen.
- Akkor jó. - nyomott egy puszit a számra. Hiányzott már.
Óvatosan visszacsókoltam, végigsimítottam arcán és jobban betakaróztam.
Átölelt, állát a fejemre tette és úgy kérdezgetett.
- Mihez van kedved ma?
- Mindenhez. - motyogtam.
- És ebből mi lehetséges?
- A fele se. - szomorkodtam. Örökké átkozni fogom azt a pillanatot, amikor az a lány rajongó lett.
- Nekem viszont vannak ötleteim. - ránéztem és láttam, hogy vigyorgott. Amikor leesett, mire céloz, belebokszoltam hasába.
- Várom az ajánlatokat. - csókoltam meg még egyszer.
Este 11-kor elmentünk betakaróztunk, egymáshoz bújtunk és aludni próbáltunk a szélviharban. Harry - mint mindig - hamar elaludt. Légzése egyenletes lett, izmai elernyedtek és szemei is természetesebben csukódtak össze.
De én nem bírtam álomba merülni. Folyton azon zakatolt a fejem, mit mondjak Louis-nak. Adjam vissza a nyakláncot és kerüljem? Vagy csak beszéljek vele, köszönjek meg mindent és legyünk jó barátok? Vagy egyszerűen ne szóljak hozzá? Rengeteg variáció van, de egyik sem tetszik. Nem akarom faképnél hagyni.
Szükségem van arra, hogy betöltse a Harry nélküli, üres lyukakat az életemben.
Óvatosan kihúztam kezemet a takaró alól és rásimítottam kezemet a mellére. Minden szívdobbanását tisztán éreztem és hallottam. Ez a folyamatos ütem nyugtatóan hatott rám, Louis-t elfelejtettem és aludtam.
Rémeset álmodtam, amitől egyből felébredtem, lihegve, izzadtan ültem fel az ágyban. A lámpa égett, körül néztem és mindenkit szerencsém volt látni. Mindenkit.
- Jól vagy? - kérdezte egyszerre Harry és Lou.
- Igen. Azt hiszem. - válaszoltam inkább Harry-nek. - Miért vagytok itt?
- Mert kiabáltál. - mondta aggódva Dani.
- Biztos rosszat álmodtál, cica. - ült le mellém és ölelt át Katie. Bólintottam.
- El szeretnéd mondani? - kérdezte izgatottan Niall. Láttam a szemében, hogy érdekli a dolog.
- Nem.
Egy csalódott sóhajjal, kedves szavakkal Zayn-nel elhagyták a szobánkat. A két lány is elköszönt és elmentek aludni. Louis leült elém az ágyra, megfogta a kezemet és a szemembe nézett:
- Elmondhatod, ha akarod.
- De nem akarom. - rántottam el a karomat. Eldöntöttem: amennyire csak lehet, elkerülöm.
Értetlenül felállt, és köszönés nélkül elment.
- Baj van? - takarózott be Harry.
- Nincs. - hazudtam. Adott egy puszit a homlokomra és már aludt is. Irigyeltem ezért.
Nagy nehezen én is a tudatlanság szélére kerültem, gondok nélkül töltöttem el a következő órákat.
*reggel
Fáradtan, kimerülten ébredtem, erős kezek szorításában. Egyből nyugalom és boldogság árasztott el, ahogy felismertem a kis tetovált csillagot. Még jobban hozzábújtam Harry-hez, többször is, mélyen beszívtam finom illatát. Habár fürdött este, egyáltalán nem éreztem az ócska tusfürdőt. Helyette pazar, otthonos melegség kényeztette orromat. Olyan... kellemes és... megszokott... nem is. Nincs rá jó szó. Több és több jelzőt kipróbáltam, ízlelgettem, de egyik sem illet arra, amit ki akartam fejezni.
Halk nevetés zökkentett ki költői énemből. Felnéztem. Nem értettem, mi olyan vicces, de örültem, hogy boldognak látom.
- Jó érzés? - kacagott. Odanéztem, ahova ő is, és gyorsan elkaptam a kezemet melléről.
- Ha annyira tudni szeretnéd, igen.
- Akkor jó. - nyomott egy puszit a számra. Hiányzott már.
Óvatosan visszacsókoltam, végigsimítottam arcán és jobban betakaróztam.
Átölelt, állát a fejemre tette és úgy kérdezgetett.
- Mihez van kedved ma?
- Mindenhez. - motyogtam.
- És ebből mi lehetséges?
- A fele se. - szomorkodtam. Örökké átkozni fogom azt a pillanatot, amikor az a lány rajongó lett.
- Nekem viszont vannak ötleteim. - ránéztem és láttam, hogy vigyorgott. Amikor leesett, mire céloz, belebokszoltam hasába.
- Várom az ajánlatokat. - csókoltam meg még egyszer.
Csak úgy :)
Helló-belló :)
Unatkoztam, nem volt ihletem, szóval szórakoztam egy kicsit a PhotoScape-pel. :D
Ez lett az eredménye:
Tök állat, nyet? :'D
24.rész~Harry szemszöge
Sziasztok! Jó barátnőm kedvéért megcsinálom a 24.részt Harry drága szemszögéből is... "Kicsit" (szerintem nagyon) rövid lett, mert csak a megcsalós részt írtam le. Jó olvasást! xoxo
*Harry szemszöge
Úgy képzeltem el, hogy amikor benyitok a szobába, Liz rám néz, boldogságában nagy nehezen a nyakamba ugrik, és megcsókol.
Erre mit látok? A legjobb barátom és a barátnőm egymáshoz bújva fekszenek. Többször is kifakadtam, rájuk ordítottam.
Persze próbáltak megnyugtatni, nem sok sikerrel. Nem tudtam elhinni: megcsaltak. Határtalan dühöt éreztem, amit nehéz csillapítani.
Liz törékenyen ült az ágyon, könnyek nedvesítették arcát. Végül Louis térített észhez, hogy mekkora bunkó voltam. Nem törődtem semmivel, egyedül hagytam a világon legfontosabb embert a számomra. Hülyén éreztem magamat. Mikre nem gondolok... majd pont Liz fog megcsalni... ráadásul a legjobb haverommal.
Az ágy széle mellett letérdeltem, szemébe néztem, és bocsánatáért esedeztem. Nem érdemlem meg, ha még bízni sem tudok benne.
Óvatosan megöleltem, mélyen beszívtam illatát, és megköszöntem az Istennek, hogy ilyen barátnőt találtam.
*Harry szemszöge
Úgy képzeltem el, hogy amikor benyitok a szobába, Liz rám néz, boldogságában nagy nehezen a nyakamba ugrik, és megcsókol.
Erre mit látok? A legjobb barátom és a barátnőm egymáshoz bújva fekszenek. Többször is kifakadtam, rájuk ordítottam.
Persze próbáltak megnyugtatni, nem sok sikerrel. Nem tudtam elhinni: megcsaltak. Határtalan dühöt éreztem, amit nehéz csillapítani.
Liz törékenyen ült az ágyon, könnyek nedvesítették arcát. Végül Louis térített észhez, hogy mekkora bunkó voltam. Nem törődtem semmivel, egyedül hagytam a világon legfontosabb embert a számomra. Hülyén éreztem magamat. Mikre nem gondolok... majd pont Liz fog megcsalni... ráadásul a legjobb haverommal.
Az ágy széle mellett letérdeltem, szemébe néztem, és bocsánatáért esedeztem. Nem érdemlem meg, ha még bízni sem tudok benne.
Óvatosan megöleltem, mélyen beszívtam illatát, és megköszöntem az Istennek, hogy ilyen barátnőt találtam.
24.rész_Kisebb lebukás
Nem értettem: minek a párna? Kényelmes volt, de akkor is, minek?
- Ti meg...? - láttam rajta, hogy elárulva érzi magát. A szemében gyűlölet tükröződött. Hirtelen felültem, amit a térdem bánt meg. A fájdalomtól nyüszítettem, mint egy kutya. - Te most... Liz, te megcsaltál?
Felültem, kicsit hátrébb csúsztam, hátam mögé begyűrtem a takarót. Kérdőn néztem rá.
- Egy pillanat és jövök. - mosolygott.
Ameddig vártam rá, tovább néztem a műsort. Éppen egy interjú ment benne. Egy szép lányt kérdezgettek. Habár a francia tudásom nem a legjobb, azért megértettem, amit mondtak egymásnak, egy-két hibával.
- Mi a terved az új albummal? Milyen számok lesznek rajta?
- Nos, a neve Bubble Gum Girl lesz. Szinte az összes szám megtalálható majd rajta, kivéve az utolsó dalomat.
- Értem. Már várom, hogy belehallgathassak. - nevetett a műsorvezető. - Elárulnád nekünk, ki az új barátod?
- Egyenlőre nem szeretném. Majd a holnapi adásban talán... - viccelődött a lány.
- Rendben. Hölgyeim és uraim, Lottie Stone-t láthatták és... - a többire már nem figyeltem.
Louis belépett a szobába, az ajtót bezárta. Még mindig vigyorgott. A háta mögött rejtegetett valamit, odasétált hozzám és leült mellém.
- Csukd be a szemed.
Kérésének eleget tettem, de nagyon kíváncsi voltam, mit tartogat számomra.
Megfogta a kezemet, a tenyeremet a plafonnak fordította és beletett valamit. Egy kis dobozkát. Nem volt nehéz, ékszerre gyanakodtam.
- Kinyithatod. - suttogta.
Így is tettem. Egy babarózsaszín dobozt láttam magam előtt, fehér masnival. Kíváncsian nézegettem, levettem a tetejét és könnyek szöktek a szemembe.
- Tetszik? Héé...mi a baj? Megbántottalak? - nézett rám ijedten.
- Nem, dehogy, csak ez... ez gyönyörű. - böktem a doboz belseje felé.
Ahogy sejtettem, egy ékszer volt benne. Pontosabban egy nyaklánc. A lánc ezüst volt, a medálon pedig apró betűkkel ez állt: "szeretlek".
- Fordítsd meg. - unszolt izgatottan.
Megfordítottam, a másik oldalán pedig bele volt gravírozva a nevünk kezdőbetűje.
- Köszönöm. - szipogtam. Szorosan magamhoz öleltem, arcomat vállába fúrtam, így sírtam ki magamat.
Zokogtam, mert örültem a kis ajándéknak, és zokogtam, mert nem Harry-től kaptam.
A nap hátralévő részében leginkább csak feküdtünk, egymásba gabajodva. Össze voltam zavarodva. Ellentétes érzések kavarogtak bennem: örültem, mert Louis itt van velem; szomorú voltam, mert nem lenne helyes.
Már este lehetett, amikor Harry benyitott. Pont, amikor a legkényelmesebben bevackoltam magamat Louis karjaiba.
- Ti meg...? - láttam rajta, hogy elárulva érzi magát. A szemében gyűlölet tükröződött. Hirtelen felültem, amit a térdem bánt meg. A fájdalomtól nyüszítettem, mint egy kutya. - Te most... Liz, te megcsaltál?
- Nem, dehogy! - hazudtam.
- Akkor miért ölelkeztek? - kiabált. - Miért?!
- Harry! Hagy abba a hisztériát. Nem történt semmi. Tényleg. - próbálkozott Louis.
- Persze. Még szép. - nézett ránk dühösen. - Akkor miért voltatok összebújva? - szinte már üvöltött.
- Azért, mert te itt hagytad. Egyedül! Egy egész napra! És ha ma én nem vagyok neki itt, akkor az is lehet, hogy már rég depis lenne, te állat! - beszélt Lou is hangosabban. Szemrehányóan nézett Harry-re.
- De ő mondta, hogy elmehetek.
- Mert azt akarta, hogy neked legyen jó! Ha nem tűnt volna fel, mindent megtenne érted! - keserűséget éreztem, mert ha igaz lenne, akkor nem csókoltam volna meg mást. Többször is.
Harry sajnálkozva rám emelte tekintetét, elém térdelt az ágy szélén és megfogta az egyik kezemet.
- Sajnálom. - nyöszörögte.
- Miért nem bízol bennem? - hülye kérdés. Ha tudná, hogy mit csináltam a háta mögött, megérteném, hogy nem hisz nekem. A könnyek lassan, egyesével folytak le az arcomon.
- Nem tudom. Csak félek, hogy elveszítelek. - magyarázta.
- De nem fogsz. - szipogtam. Most jöttem rá: abba kell hagynom a folytonos megcsalást. Ahogy a szemeibe néztem, tökéletesen biztos voltam benne, hogy Louis-nak visszaadom a nyakláncot, megköszönöm, amit értem tett, és viszlát.
A térdelésből felállt, felemelt és magához ölelt.
Bocsánatkérően Lou-ra néztem, egy bocsit tátogtam, bólintott egyet és elment.
Már most tudtam, hogy nem leszek képes csak úgy faképnél hagyni. Még nem.
2012. május 18., péntek
23.rész_
Leültünk egy 10 személyes asztalhoz az üres étteremben, majd az étlapokat lapozgattuk szórakozottan. A sofőr külön foglalt helyet, lehet, mert nem bírná ki a hülyeségeinket... ő veszít. :D
Jött egy pincér, mogorván közölte, hogy már nem szolgálnának ki - de mivel a One Direction tiszteli meg őket a jelenlétükkel -, pofákat vágva felvette a rendeléseinket.
Amíg nem kaptuk meg a reggelinket, addig idióta vicceket meséltek nekünk a fiúk, amivel teljesen lefárasztottak.
- Louis, ideadnád a cukrot? - kérdeztem direkt nyávogva.
- Persze, Liz! - macskáskodott ő is, majd odanyújtotta az üvegtartót.
Kiszórtam a kezembe egy kis kristálycukrot és megettem. Szerencsémre a pincér pont látta, amit szintén grimaszokkal rendezett le.
Mindenki megkapta amit rendelt, így nekiláttunk az evésnek. Én gyorsan végeztem, szóval elbicegtem a lifthez, onnan fel a szobánkba, majd bekapcsoltam a TV-t.
Harry 10 percen belül fel is jött hozzám, elnézést kért, amiért nem jött hamarabb, letelepedett mellém és fejét a hasamra hajtotta. Kezemet a nyakán pihentettem, közben próbáltam megérteni a francia adót. Nem sok sikerrel.
Valaki kopogtatott, majd Niall jelent meg az ajtóban. Szendvics, mint mindig, a kezében.
- Sziasztok. Harry, mi elmegyünk és kipróbálunk mindent, amit csak tudunk. Jössz? - beszélt teli szájjal. Nevetnem kellett, amire rám nézett, vicsorgott egyet és elröhögte magát.
- Liz? - nézett rám boci szemekkel. El akart menni. Sóhajtottam egyet: reméltem, hogy ma kettesben lehetünk, az egész 10. emelet a miénk...
- Menj csak.
- De szívesen itt maradok. Tényleg. - láttam rajta, hogy abban reménykedik, elengedem.
- Mondom, menj csak, érezd jól magad. Este várom a beszámolót, ha már én nem lehetek ott. - mutattam a lábamra.
Örömében rám ugrott, térdemet nem bántva, Niall előtt megcsókolt és már rohantak is, mint a kisgyerekek. Elmosolyodtam, annyira aranyosak voltak.
A kellemes hangulat nem tartott sokáig: rájöttem, hogy egyedül vagyok, a francia csatornákat nem értem, sétálni nem tudok... A hirtelen felvilágosodás szomorúvá, de leginkább tehetetlenné tett.
Mivel nem tudtam mit csinálni, a fejemet a mögöttem lévő falba veregettem, mintha ettől bármi is jobb lenne nekem. És láss csodát, ki nyit be a szobába?
- Szia Liz.
- Helló. - köszöntem Louis-nak. Leült mellém, vészesen közel, átölelt és adott egy puszit.
- Mit szeretnél ma csinálni? - húzogatta a szemöldökét. Vállába bokszoltam, de kedvesen.
- Nem is tudom. De miért nem mész a többiekkel?
- Mert egyedül lennél. És egy ilyen alkalmat kihagyni, hogy veled lehessek, kettesben, nagy hiba lenne. - ecsetelte.
Meghatott a dolog. Annyira kedves volt hozzám.
Magamhoz húztam, megcsókoltam és elsodortam egy tincset az arcából. Szemeiben gyönyörködtem, sebes ajkaimat harapdáltam, óvatosan érintve ujjaimmal álla finom vonalait.
- Van egy ötletem, mit csinálhatnánk. - vigyorgott, majd az ágyra fektetett, törött lábamat egy párnára rakva.
- Igen?
- Igen. - nevetett.
Nagyot nyeltem. Nem tudtam elképzelni, mi jutott eszébe.
Jött egy pincér, mogorván közölte, hogy már nem szolgálnának ki - de mivel a One Direction tiszteli meg őket a jelenlétükkel -, pofákat vágva felvette a rendeléseinket.
Amíg nem kaptuk meg a reggelinket, addig idióta vicceket meséltek nekünk a fiúk, amivel teljesen lefárasztottak.
- Louis, ideadnád a cukrot? - kérdeztem direkt nyávogva.
- Persze, Liz! - macskáskodott ő is, majd odanyújtotta az üvegtartót.
Kiszórtam a kezembe egy kis kristálycukrot és megettem. Szerencsémre a pincér pont látta, amit szintén grimaszokkal rendezett le.
Mindenki megkapta amit rendelt, így nekiláttunk az evésnek. Én gyorsan végeztem, szóval elbicegtem a lifthez, onnan fel a szobánkba, majd bekapcsoltam a TV-t.
Harry 10 percen belül fel is jött hozzám, elnézést kért, amiért nem jött hamarabb, letelepedett mellém és fejét a hasamra hajtotta. Kezemet a nyakán pihentettem, közben próbáltam megérteni a francia adót. Nem sok sikerrel.
Valaki kopogtatott, majd Niall jelent meg az ajtóban. Szendvics, mint mindig, a kezében.
- Sziasztok. Harry, mi elmegyünk és kipróbálunk mindent, amit csak tudunk. Jössz? - beszélt teli szájjal. Nevetnem kellett, amire rám nézett, vicsorgott egyet és elröhögte magát.
- Liz? - nézett rám boci szemekkel. El akart menni. Sóhajtottam egyet: reméltem, hogy ma kettesben lehetünk, az egész 10. emelet a miénk...
- Menj csak.
- De szívesen itt maradok. Tényleg. - láttam rajta, hogy abban reménykedik, elengedem.
- Mondom, menj csak, érezd jól magad. Este várom a beszámolót, ha már én nem lehetek ott. - mutattam a lábamra.
Örömében rám ugrott, térdemet nem bántva, Niall előtt megcsókolt és már rohantak is, mint a kisgyerekek. Elmosolyodtam, annyira aranyosak voltak.
A kellemes hangulat nem tartott sokáig: rájöttem, hogy egyedül vagyok, a francia csatornákat nem értem, sétálni nem tudok... A hirtelen felvilágosodás szomorúvá, de leginkább tehetetlenné tett.
Mivel nem tudtam mit csinálni, a fejemet a mögöttem lévő falba veregettem, mintha ettől bármi is jobb lenne nekem. És láss csodát, ki nyit be a szobába?
- Szia Liz.
- Helló. - köszöntem Louis-nak. Leült mellém, vészesen közel, átölelt és adott egy puszit.
- Mit szeretnél ma csinálni? - húzogatta a szemöldökét. Vállába bokszoltam, de kedvesen.
- Nem is tudom. De miért nem mész a többiekkel?
- Mert egyedül lennél. És egy ilyen alkalmat kihagyni, hogy veled lehessek, kettesben, nagy hiba lenne. - ecsetelte.
Meghatott a dolog. Annyira kedves volt hozzám.
Magamhoz húztam, megcsókoltam és elsodortam egy tincset az arcából. Szemeiben gyönyörködtem, sebes ajkaimat harapdáltam, óvatosan érintve ujjaimmal álla finom vonalait.
- Van egy ötletem, mit csinálhatnánk. - vigyorgott, majd az ágyra fektetett, törött lábamat egy párnára rakva.
- Igen?
- Igen. - nevetett.
Nagyot nyeltem. Nem tudtam elképzelni, mi jutott eszébe.
Köszönöm :)
Mit is mondhatnék? Talán azt, hogy nagyon boldog vagyok. Ilyenről még álmodni sem mertem. Azt hittem május első napján, hogy akkora nézettsége lesz az oldalnak, mint egy orosz pillangógyárnak... ami ugye nem létezik. :'D (vagyis megjelenítés=0)
Nem tudom, kik látogatnak: barátok, akik illedelmesen érdeklődnek; ismerősök, akiknek beszéltem róla; emberek, akik látták a linket.
Akárki is néz be, hálás vagyok neki, tényleg! Nekem már az is elég, ha csak a linkre rákattintanak, megnézik mi a fene ez és továbblépnek. Az már csak a ráadás, ha el is olvassák, amit írok, és várják a kövi részeket. (arról ne is beszéljünk, hogy a kommentelés maga lenne a megtestesült Mennyország)
Ennyit erről. A lényeg, hogy NAGYON örülök a fejemnek. :)
Üdv,
~Pannii T., blogíró
22.rész_
- Baj van? - kérdezte meglepődve.
- Egy kicsi. - mellém ült, és kíváncsian várta, mit mondok. Nagyot sóhajtottam, de belekezdtem. - Harry is ugyanazt csinálta, amit te. Ez egy picit összezavart. Meg amúgy sem kéne itt lennem. - álltam föl.
Elindultam az ajtó felé, hogy a szobából kijutva Zayn-ékhez mehessek. De mint minden romantikus filmben, Louis megragadta a karomat, visszarántott és az ölében kötöttem ki. Ajkaink vészesen közel voltak egymáshoz, és ezt a kis távolságot Louis gyorsan átszelte.
Ösztönösen visszacsókoltam, rásimultam, mintha egy ruhadarab lennék. Csuklóimat egy kezével rabságba ejtette, a másikkal pedig arcomat simogatta.
Megint bűntudatom támadt, de most kivételesen nem szakítottam meg a csókunkat. Tökéletes pillanat volt. De aztán egy rövid *kopp-kopp* és mindennek vége.
- Bejöhetek? - szűrődött be a hang. Harry. Végem van.
- P-persze. - nyögte Louis. Gyorsan a fürdőszobába sprinteltem, bevizesítettem a hajamat és elkezdtem szárítani.
- Liz? - kérdezte.
- Fürdőben. Hajat szárít.
- De miért nem nálunk csinálja? - értetlenkedett szegény.
- Mert te fürödtél. - közölte gépies hangon Louis.
Ennél a résznél kiléptem a fürdőszobából, odamentem Harry-hez, megöleltem és adtam neki egy puszit. Elmosolyodott, majd megszólalt:
- Igazán bejöhettél volna hajat szárítani.
- Majd legközelebb. - varázsoltam magamra egy műmosolyt.
Még egyszer átölelt, majd Zayn-ék felé vette az irányt. Mély sóhajt hallattam, ledőltem az ágyra, hason feküdtem. Louis elkezdte a nyakamon lévő pihéket fújni, amitől egy kicsit jobb kedvem lett. Nevettem egyet és a vállába bokszoltam.
- Át kéne mennünk.
- Tudom. - nyöszörögtem.
- Na gyere. - pattant fel, és ezzel ki is vitt a szobából.
*Harry szemszöge
Amikor Liz-t nem találtam sehol, egyből Kaite ajtajához siettem. Kopogtattam, majd Louis nyitott ajtót. Bementünk, megvártam, amíg kész lesz, kijön és ad egy puszit Liz.
Zayn-ékhez mentem, leültem a földre, Niall mellé, és elvettem egy csipszes zacskót. Vártunk, vártunk, aztán megjöttek.
Liz mellém, Lou Katie mellé telepedett le. Mindketten nagyot sóhajtottak, majd egy jelentőségteljes pillantást váltottak. Mi van?
Dani hozott egy üveget, amit megpörgetett. Liam kérdezte Liz-t.
- Felelsz, vagy mersz? - jött a megszokott kérdés.
- Merek.
- Ó. - nevetett. - Akkooooor... csókold meg... - na ez már nem tetszett. Ha nem engem mond, lefejezem. - Louis-t.
- Tessék? - fakadt ki Katie. Liz sem volt a toppon, teljesen elfehéredett. Kérdőn rám nézett, majd nagy nehezen rábólintottam: végül is ez csak egy játék.
Odasétált Lou-hoz, letérdelt vele szemben, könnyű, ösztönös, szinte begyakorolt csókot lehelt a szájára, majd visszajött mellém, elfoglalta helyét és átölelt. Mintha már ezerszer csinálták volna... együtt.
Kivertem ezt a fejemből és pörgettem. Dani.
- Felelsz vagy mersz?
- Felelek.
- Oké. Miért toporzékoltál a kocsiban? Miért kiabáltál rá Liam-re? - tértem a lényegre, ami nem tetszett neki.
- Mert elmondta az anyjának, hogy drogoztam. Ennyi. - húzogatta a vállát.
Szó nélkül odaadtam az üveget Niall-nek, és így ment tovább az "este": mindenkiről kiderült szinte minden.
10-kor elköszöntünk egymástól, majd a saját szobáinkba siettünk. Átöltöztünk, majd mikor elkészültünk, elbicegtem Liz-zel a lifthez, és lementünk az étterembe.
2012. május 17., csütörtök
21.rész_Szobák
Megérkeztünk. A csodálatos és varászlatos Disneyland-be. A sofőr direkt lassabban vezetett, hogy mindent jobban megnézhessünk, mintha ez az egy hét nem lenne rá elég...
A kocsival beálltunk a park legjobb hoteljének a bejáratához, majd lassan, egyesével kikászálódtunk. Hideg volt, nem csoda: hajnali 3-at mutatott az órám. Gyorsan felvettem az előkészített vastag pulcsimat és elszörnyedtem:
- Ennyi lépcsőfok van?
- Nem. Több. - mondta nevetve Liam.
- Vicces vagy. - öltöttem ki rá a nyelvemet. Ő is ugyanígy tett, majd még jobban röhögött.
- Liz, várj. Majd felviszünk mi. - mosolygott Harry.
- N-nem kell.
- De! Egy pillanat, és ott vagyunk. - fontoskodott Louis.
Megvártam, amíg odaérnek hozzám, és nagy levegőt vettem, amikor már mellettem álltak.
Az általuk kreált "székre" ültem. Kezükkel kosarat formáltak, hogy ráülhessek.
Óvatosan szedték a lépcsőfokokat, nehogy elessünk.
Amikor beértünk a hatalmas előtérbe, letettek, majd mindketten megfogták a kezemet. Furán éreztem magamat... Életem két legfontosabb embere.
Dani elkérte a szobák kulcsát, majd elmondta, ki kivel lesz:
- Akkor mondom is... Liam és én kapjuk a 178-ast... Niall és Zayn kapják a 179-est... A sofőr kapja a 180-ast... Louis és Kaite kapják a 181-est... Liz és Harry pedig a 189-est. - mosolygott, közben odaadta mindenkinek a szobakulcsot.
- Tessék? Mi miért vagyunk olyan messze? - kérdeztem értetlenül.
- Mert, és kész! - vigyorgott kajánul Zayn. Harry-vel együtt húzogatta szemöldökét, pacsiztak és huhogtak.
- Á, értem. - mondtam szememet forgatva.
Odaballagtunk a lifthez, majd a "10. emelet" gombot megnyomtuk.
Mindenki szaladt is az ajtajához, kinyitották és gyönyörködtek a panorámában. Harry és én a magunk lassú tempójában sétáltunk el a szobánkhoz.
Beléptünk, persze én egyből az ágyra dőltem. Becsuktam a szemem, lábamat elernyesztettem és lassabban, mélyebben lélegeztem. Éreztem, ahogy valaki óvatosan mellém fekszik és egy puszit nyom a kezemre. Fejemet abba az irányba fordítottam, ahol az a személy nehezedhetett az ágyra.
Ránéztem Harry-re és közelebb húztam magamhoz. Kezeit óvón körém fonta, én pedig fejemet a vállába fúrtam.
Amikor már kezdett melegem lenni, kibontakoztam öleléséből és a bőröndök felé vettem az irányt.
- Mit csinálsz?
- Szeretnék lefürdeni. - mondtam, közben elővettem pár holmit a táskámból.
Bólintott egyet és bekapcsolta a TV-t.
Miután letusoltam, kiszálltam a kabinból, megtörölköztem és felvettem egy hálóinget. Ez szó szerint rózsaszín HÁLÓ volt, fekete masnival a pántján. Térd fölé ért, finoman tapadt a testemre. Direkt Harry miatt vettem, hogy csorgathassa a nyálát.
Gyorsan magamra kentem a kedvenc illatos testápolómat és kiléptem a fürdőszobából.
Amint észrevett, máshova sem tudott nézni. Álla is leesett. Erre a reakcióra számítottam.
Nevetve lépdeltem felé, a magam béna lábtörött módján. Harry-t az ágyra döntöttem, hanyatt feküdt, én pedig óvatosan a hasára ültem.
Kezeim közé fogtam az arcát, megcsókoltam egyszer, kétszer, háromszor. Derekamat szorosan magához szorította, majd velem együtt megfordult: most ő nehezedett rám.
Mint akkor az ő ágyán, most is nyakamra vándorolt a szája. Mélyen beszívta illatomat és elnevette magát.
- Szeretem ezt a testápolót.
- Én is. - nyeltem egyet.
Megint boldog kacajt hallatott, és óvatosan megharapta a fülemet. Lefogta a kezeimet, szóval még csak rátekeredni sem tudtam rendesen.
Nyakamról kivételesen a hasamra tévedt, idegesen észleltem, hogy most elhagytuk az általam remélt határt. De nem állítottam meg.
Kezeit derekamon nyugtatta, apró puszikat nyomott a bőrömre. Visszatért az arcomhoz, olyan szenvedélyesen csókolt, mint azelőtt még soha. Mintha tudat alatt már rájött volna, hogy megcsaltam, és beakarta bizonyítani: "én jobb vagyok". Ettől újra eszembe jutott, mit csináltam, és megszakítottam a csókunkat. Harry csalódottan lemászott rólam, mellém feküdt és megfogta a kezemet.
- Mi a baj?
- Semmi. - adtam a rövid, betanult választ.
- Mi a baj? - kérdezte ugyanazon a hangon.
- Az, hogy eltörtem a lábamat. - hazudtam végül. Azt mégsem mondhatom el neki, hogy megcsaltam...
- Drága...! - mondta és sajnálkozva adott egy puszit.
Elment fürdeni ő is, de nem tudtam kibírni: átszöktem Louis-ék szobájába. Felvettem egy melegítőt és pulcsit, majd bekopogtattam.
Kaite nyitott ajtót, boldogan üdvözölt. Kissé ki volt pirosodva. Vajon mit csinálhattak? Féltékenységet éreztem, de egyből elhesegettem.
- Szia Liz! - jött oda Lou.
- Sziasztok. Arra gondoltam, hogy tarthatnánk egy kisebb bulit. Zayn-ék szobájában. - hadartam el.
- Oké-oké. - nevetett Kaite.
- Jó lenne, ha már most át mennél. - mondtam félénken.
- Tééényleg. - húzta el a szót. - Akkor megyek. Na sziasztok! - azzal el is ment, a másik szobába.
Louis szó nélkül behúzott. az ajtót becsukta és nekidöntött. Finoman megcsókolt és magához ölelt.
- Vártam már, mikor jössz át.
- Én is. De nem lenne szabad. - szomorkodtam.
- Tudom.
Óvatosan az ágyához cipelt, majd ugyanazt megcsinálta, amit Harry. Ijedten ültem fel, amikor a hasamhoz ért.
A kocsival beálltunk a park legjobb hoteljének a bejáratához, majd lassan, egyesével kikászálódtunk. Hideg volt, nem csoda: hajnali 3-at mutatott az órám. Gyorsan felvettem az előkészített vastag pulcsimat és elszörnyedtem:
- Ennyi lépcsőfok van?
- Nem. Több. - mondta nevetve Liam.
- Vicces vagy. - öltöttem ki rá a nyelvemet. Ő is ugyanígy tett, majd még jobban röhögött.
- Liz, várj. Majd felviszünk mi. - mosolygott Harry.
- N-nem kell.
- De! Egy pillanat, és ott vagyunk. - fontoskodott Louis.
Megvártam, amíg odaérnek hozzám, és nagy levegőt vettem, amikor már mellettem álltak.
Az általuk kreált "székre" ültem. Kezükkel kosarat formáltak, hogy ráülhessek.
Óvatosan szedték a lépcsőfokokat, nehogy elessünk.
Amikor beértünk a hatalmas előtérbe, letettek, majd mindketten megfogták a kezemet. Furán éreztem magamat... Életem két legfontosabb embere.
Dani elkérte a szobák kulcsát, majd elmondta, ki kivel lesz:
- Akkor mondom is... Liam és én kapjuk a 178-ast... Niall és Zayn kapják a 179-est... A sofőr kapja a 180-ast... Louis és Kaite kapják a 181-est... Liz és Harry pedig a 189-est. - mosolygott, közben odaadta mindenkinek a szobakulcsot.
- Tessék? Mi miért vagyunk olyan messze? - kérdeztem értetlenül.
- Mert, és kész! - vigyorgott kajánul Zayn. Harry-vel együtt húzogatta szemöldökét, pacsiztak és huhogtak.
- Á, értem. - mondtam szememet forgatva.
Odaballagtunk a lifthez, majd a "10. emelet" gombot megnyomtuk.
Mindenki szaladt is az ajtajához, kinyitották és gyönyörködtek a panorámában. Harry és én a magunk lassú tempójában sétáltunk el a szobánkhoz.
Beléptünk, persze én egyből az ágyra dőltem. Becsuktam a szemem, lábamat elernyesztettem és lassabban, mélyebben lélegeztem. Éreztem, ahogy valaki óvatosan mellém fekszik és egy puszit nyom a kezemre. Fejemet abba az irányba fordítottam, ahol az a személy nehezedhetett az ágyra.
Ránéztem Harry-re és közelebb húztam magamhoz. Kezeit óvón körém fonta, én pedig fejemet a vállába fúrtam.
Amikor már kezdett melegem lenni, kibontakoztam öleléséből és a bőröndök felé vettem az irányt.
- Mit csinálsz?
- Szeretnék lefürdeni. - mondtam, közben elővettem pár holmit a táskámból.
Bólintott egyet és bekapcsolta a TV-t.
Miután letusoltam, kiszálltam a kabinból, megtörölköztem és felvettem egy hálóinget. Ez szó szerint rózsaszín HÁLÓ volt, fekete masnival a pántján. Térd fölé ért, finoman tapadt a testemre. Direkt Harry miatt vettem, hogy csorgathassa a nyálát.
Gyorsan magamra kentem a kedvenc illatos testápolómat és kiléptem a fürdőszobából.
Amint észrevett, máshova sem tudott nézni. Álla is leesett. Erre a reakcióra számítottam.
Nevetve lépdeltem felé, a magam béna lábtörött módján. Harry-t az ágyra döntöttem, hanyatt feküdt, én pedig óvatosan a hasára ültem.
Kezeim közé fogtam az arcát, megcsókoltam egyszer, kétszer, háromszor. Derekamat szorosan magához szorította, majd velem együtt megfordult: most ő nehezedett rám.
Mint akkor az ő ágyán, most is nyakamra vándorolt a szája. Mélyen beszívta illatomat és elnevette magát.
- Szeretem ezt a testápolót.
- Én is. - nyeltem egyet.
Megint boldog kacajt hallatott, és óvatosan megharapta a fülemet. Lefogta a kezeimet, szóval még csak rátekeredni sem tudtam rendesen.
Nyakamról kivételesen a hasamra tévedt, idegesen észleltem, hogy most elhagytuk az általam remélt határt. De nem állítottam meg.
Kezeit derekamon nyugtatta, apró puszikat nyomott a bőrömre. Visszatért az arcomhoz, olyan szenvedélyesen csókolt, mint azelőtt még soha. Mintha tudat alatt már rájött volna, hogy megcsaltam, és beakarta bizonyítani: "én jobb vagyok". Ettől újra eszembe jutott, mit csináltam, és megszakítottam a csókunkat. Harry csalódottan lemászott rólam, mellém feküdt és megfogta a kezemet.
- Mi a baj?
- Semmi. - adtam a rövid, betanult választ.
- Mi a baj? - kérdezte ugyanazon a hangon.
- Az, hogy eltörtem a lábamat. - hazudtam végül. Azt mégsem mondhatom el neki, hogy megcsaltam...
- Drága...! - mondta és sajnálkozva adott egy puszit.
Elment fürdeni ő is, de nem tudtam kibírni: átszöktem Louis-ék szobájába. Felvettem egy melegítőt és pulcsit, majd bekopogtattam.
Kaite nyitott ajtót, boldogan üdvözölt. Kissé ki volt pirosodva. Vajon mit csinálhattak? Féltékenységet éreztem, de egyből elhesegettem.
- Szia Liz! - jött oda Lou.
- Sziasztok. Arra gondoltam, hogy tarthatnánk egy kisebb bulit. Zayn-ék szobájában. - hadartam el.
- Oké-oké. - nevetett Kaite.
- Jó lenne, ha már most át mennél. - mondtam félénken.
- Tééényleg. - húzta el a szót. - Akkor megyek. Na sziasztok! - azzal el is ment, a másik szobába.
Louis szó nélkül behúzott. az ajtót becsukta és nekidöntött. Finoman megcsókolt és magához ölelt.
- Vártam már, mikor jössz át.
- Én is. De nem lenne szabad. - szomorkodtam.
- Tudom.
Óvatosan az ágyához cipelt, majd ugyanazt megcsinálta, amit Harry. Ijedten ültem fel, amikor a hasamhoz ért.
20.rész_Út a mesevilágba
*Liz szemszöge
Harry magához ölelt, állát a fejemen pihentette. Legszívesebben aludtam volna, főleg, hogy még 5 óra, mire Disneyland-be érünk. De nem tudtam. Folyton felrémlett az a kép, ahogy az a csaj megcsókolja Harry-t. Az én Harry-met... Kicsit önzően hangzik. De Ő az enyém. Senki másé.
Az ablakon bámultam kifelé, kikívánkozó könnyeket visszatartva. Már most tudtam, hogy este nem fogom tudni tovább bírni, és zokogni fogok.
És megint: a rajongó és Harry. Nem tudtam elfelejteni. Egy kicsit megcsalásnak éreztem az egészet. De eszembe jutott, hogy én TÉNYLEG elárultam. Én TÉNYLEG megcsaltam.
Így ostoroztam magam, hogy milyen lotyó vagyok. De aztán megszólalt az a kicsi, vékonyka hang: "Nem a te hibád. Nem direkt volt. Bárkivel megtörténhetett volna!"
Megfájdult a szívem, valahányszor arra gondoltam, mit csinálna Harry, ha megtudná. A könnycseppek akaratlanul is folyni kezdtek. Nem bírtam tovább, hagytam, hogy végigkússzanak az arcomon az államig, és a fáradtságtól elaludtam.
*Harry szemszöge
Vagy a kimerültségtől, vagy az álmosságtól, nem tudom, de Liz elaludt. Édesen szuszogott az ölemben.
Elővettem a telefonomat és a fülhallgatót, majd elkezdtem zenét hallgatni.
Sok idő eltelhetett, nyilván én is elszenderedtem, mert Liam keltett fel, a nevemet mondogatva.
- Harry. Harry! HARRY!!
- Igen, Liam? - kérdeztem ingerülten.
- Csak annyi, hogy egy kicsit megálltunk pihenni, meg a sofőr is szeretne már aludni. - mondta nevetve. Felültem a kényelmetlen pózból és ijedten vettem észre: Liz nincs mellettem. - Hol van?
- Louis bekísérte az étterembe.
- Minek?
- Hát, hogyha eddig nem vetted volna észre... nem tud járni. Mert eltört a lába. - közölte szemrehányóan.
- Oké-oké. Megyek egy kis friss levegőt szívni. Nem jössz?
- Persze. Miért ne?
Ezzel ki is szálltunk a kocsiból, majd lassan sétálva elindultunk egy erdő felé.
Csendben ballagtunk, aztán én törtem meg a csendet.
- És mi van Danival? Meg veled?
- Szakítottunk.
- Akkor miért van itt? - kérdeztem döbbenten.
- Mert nélküle nem tudok normális lenni. És ő sem nélkülem. - mondta szemlesütve.
- Értem. Bocsi.
- Semmi baj. - mosolygott erőtlenül, majd tovább sétáltunk egy kitaposott ösvényen.
*Liz szemszöge
Az autó megállt, és boldogan észleltem, hogy egy étterem előtt álltunk meg.
- Akinek ki kell mennie, annak MOST van rá lehetősége. 30 percet maradunk, utána elindulunk. - közölte gépies hangon a sofőr.
Már nagyon kellett wc-re mennem, szóval körülnéztem. Egyedül nem vagyok képes sétálni, Harry alszik, tehát kell valakit találnom... Zayn és Niall egymásnak dőlve szunyókáltak, édesen elernyesztve állkapcsukat. Liam és Dani ébren volt, de velük nem annyira jó a kapcsolatom. Katie is az álmok álmát álmodta, őrá nem számíthattam. Fejemet tovább forgattam: Louis nem aludt. Ő volt az utolsó esélyem, akármennyire is el akartam kerülni.
- Louis. - suttogtam. Most, hogy az állam nincs valami jó állapotban, csak ennyire tellett a hangerőből.
- Hmm? - nézett fel, és ahogy meglátta, hogy én szólítottam, elmosolyodott.
- Ki kell mennem. Segítenél? - kérdeztem belepirulva.
- Persze! - pattant fel. Kinyitotta az ajtót, kimászott rajta és segített nekem is kiszállni.
Lábaimat óvatosan rakosgattam egymás után, nehogy elessek.
Beértünk az étterembe, és egyből a wc-t céloztuk meg. Volt egy előtér szerűség, sárga falakkal és sötét színű bútorokkal. Megláttam az egyik ajtón a 'Girls' feliratot, és abba az irányba kezdtem el tipegni.
Louis utánam nézett, éreztem a hátamban a pillantását.
Miután nagy nehezen végeztem, megmostam a kezemet a kagyló alakú szappannal, megtöröltem és kiléptem a helységből.
Lassan, de most már biztosabban Lou felé bicegtem.
- Na, mehetünk? - kérdezte.
- Igen, de várj, kérlek. - mondtam és belekapaszkodtam a vállába. - Meg kell beszélnünk a múltkori dolgot.
- Mit kell rajta megbeszélni?
- Nem volt helyes. Nekem ott van Harry, neked meg ott van Kaite. Nem lett volna szabad. - néztem a szemébe komolyan.
- Tudom. De ez ösztönös volt. És ne mond már, hogy nem volt jó!
- Ezt nem mondtam.
Elnevette magát és megint megcsókolt. Akármennyire is helytelen volt, nem bírtam elfordítani a fejemet, vagy felpofozni, vagy akármi... Hülyén hangzik, de szükségem volt rá. Hogy hozzám érjen. Hogy két keze közé fogja az arcomat. Hogy könnyű de szenvedélyes csókot leheljen a számra.
- Elnézést! - köhintett egyet valaki. Zavartan másztam le Louis-ról, ruhámat idegesen igazítva. - Bocsánat, de te nem Harry Styles barátnője vagy? - kérdezte ugyanaz az öltönyös, kissé őszes férfi.
Még jobban zavarba jöttem, nem tudtam mit mondani. "De", kellett volna büszkén helyeselnem. Látván, hogy nem bírok megszólalni, nevetett egyet az ember.
- Ez nem valami helyes. - mondta mosolyogva.
- Lehet. De mi köze hozzá? Mégis ki maga, hogy beleüti az orrát már dolgába? - kérdezte Louis kissé ingerülten.
A férfi szóhoz sem jutva elsétált. Homlokomat Lou mellkasának döntöttem, pulcsiját gyűrögetve kezeimmel. Szorosan átölelt és nyomott egy puszit a hajamra.
Egy ideig így álltunk, aztán ránéztem az órámra. Már majdnem 20 perce, hogy bejöttünk az étterembe. Gyorsan kisétáltunk a kocsihoz, szerencsére nem ránk vártak.
Liam-ék 5 percen belül megérkeztek, Harry egy hideg csókolt lehelt a számra, pont úgy mint ahogyan Lou.
Szomorúan visszacsókoltam és elhelyezkedtem az ülésemen.
A sofőr is elfoglalta a helyét, még egy utolsót harapott a szendvicsébe és elindultunk.
Harry magához ölelt, állát a fejemen pihentette. Legszívesebben aludtam volna, főleg, hogy még 5 óra, mire Disneyland-be érünk. De nem tudtam. Folyton felrémlett az a kép, ahogy az a csaj megcsókolja Harry-t. Az én Harry-met... Kicsit önzően hangzik. De Ő az enyém. Senki másé.
Az ablakon bámultam kifelé, kikívánkozó könnyeket visszatartva. Már most tudtam, hogy este nem fogom tudni tovább bírni, és zokogni fogok.
És megint: a rajongó és Harry. Nem tudtam elfelejteni. Egy kicsit megcsalásnak éreztem az egészet. De eszembe jutott, hogy én TÉNYLEG elárultam. Én TÉNYLEG megcsaltam.
Így ostoroztam magam, hogy milyen lotyó vagyok. De aztán megszólalt az a kicsi, vékonyka hang: "Nem a te hibád. Nem direkt volt. Bárkivel megtörténhetett volna!"
Megfájdult a szívem, valahányszor arra gondoltam, mit csinálna Harry, ha megtudná. A könnycseppek akaratlanul is folyni kezdtek. Nem bírtam tovább, hagytam, hogy végigkússzanak az arcomon az államig, és a fáradtságtól elaludtam.
*Harry szemszöge
Vagy a kimerültségtől, vagy az álmosságtól, nem tudom, de Liz elaludt. Édesen szuszogott az ölemben.
Elővettem a telefonomat és a fülhallgatót, majd elkezdtem zenét hallgatni.
Sok idő eltelhetett, nyilván én is elszenderedtem, mert Liam keltett fel, a nevemet mondogatva.
- Harry. Harry! HARRY!!
- Igen, Liam? - kérdeztem ingerülten.
- Csak annyi, hogy egy kicsit megálltunk pihenni, meg a sofőr is szeretne már aludni. - mondta nevetve. Felültem a kényelmetlen pózból és ijedten vettem észre: Liz nincs mellettem. - Hol van?
- Louis bekísérte az étterembe.
- Minek?
- Hát, hogyha eddig nem vetted volna észre... nem tud járni. Mert eltört a lába. - közölte szemrehányóan.
- Oké-oké. Megyek egy kis friss levegőt szívni. Nem jössz?
- Persze. Miért ne?
Ezzel ki is szálltunk a kocsiból, majd lassan sétálva elindultunk egy erdő felé.
Csendben ballagtunk, aztán én törtem meg a csendet.
- És mi van Danival? Meg veled?
- Szakítottunk.
- Akkor miért van itt? - kérdeztem döbbenten.
- Mert nélküle nem tudok normális lenni. És ő sem nélkülem. - mondta szemlesütve.
- Értem. Bocsi.
- Semmi baj. - mosolygott erőtlenül, majd tovább sétáltunk egy kitaposott ösvényen.
*Liz szemszöge
Az autó megállt, és boldogan észleltem, hogy egy étterem előtt álltunk meg.
- Akinek ki kell mennie, annak MOST van rá lehetősége. 30 percet maradunk, utána elindulunk. - közölte gépies hangon a sofőr.
Már nagyon kellett wc-re mennem, szóval körülnéztem. Egyedül nem vagyok képes sétálni, Harry alszik, tehát kell valakit találnom... Zayn és Niall egymásnak dőlve szunyókáltak, édesen elernyesztve állkapcsukat. Liam és Dani ébren volt, de velük nem annyira jó a kapcsolatom. Katie is az álmok álmát álmodta, őrá nem számíthattam. Fejemet tovább forgattam: Louis nem aludt. Ő volt az utolsó esélyem, akármennyire is el akartam kerülni.
- Louis. - suttogtam. Most, hogy az állam nincs valami jó állapotban, csak ennyire tellett a hangerőből.
- Hmm? - nézett fel, és ahogy meglátta, hogy én szólítottam, elmosolyodott.
- Ki kell mennem. Segítenél? - kérdeztem belepirulva.
- Persze! - pattant fel. Kinyitotta az ajtót, kimászott rajta és segített nekem is kiszállni.
Lábaimat óvatosan rakosgattam egymás után, nehogy elessek.
Beértünk az étterembe, és egyből a wc-t céloztuk meg. Volt egy előtér szerűség, sárga falakkal és sötét színű bútorokkal. Megláttam az egyik ajtón a 'Girls' feliratot, és abba az irányba kezdtem el tipegni.
Louis utánam nézett, éreztem a hátamban a pillantását.
Miután nagy nehezen végeztem, megmostam a kezemet a kagyló alakú szappannal, megtöröltem és kiléptem a helységből.
Lassan, de most már biztosabban Lou felé bicegtem.
- Na, mehetünk? - kérdezte.
- Igen, de várj, kérlek. - mondtam és belekapaszkodtam a vállába. - Meg kell beszélnünk a múltkori dolgot.
- Mit kell rajta megbeszélni?
- Nem volt helyes. Nekem ott van Harry, neked meg ott van Kaite. Nem lett volna szabad. - néztem a szemébe komolyan.
- Tudom. De ez ösztönös volt. És ne mond már, hogy nem volt jó!
- Ezt nem mondtam.
Elnevette magát és megint megcsókolt. Akármennyire is helytelen volt, nem bírtam elfordítani a fejemet, vagy felpofozni, vagy akármi... Hülyén hangzik, de szükségem volt rá. Hogy hozzám érjen. Hogy két keze közé fogja az arcomat. Hogy könnyű de szenvedélyes csókot leheljen a számra.
- Elnézést! - köhintett egyet valaki. Zavartan másztam le Louis-ról, ruhámat idegesen igazítva. - Bocsánat, de te nem Harry Styles barátnője vagy? - kérdezte ugyanaz az öltönyös, kissé őszes férfi.
Még jobban zavarba jöttem, nem tudtam mit mondani. "De", kellett volna büszkén helyeselnem. Látván, hogy nem bírok megszólalni, nevetett egyet az ember.
- Ez nem valami helyes. - mondta mosolyogva.
- Lehet. De mi köze hozzá? Mégis ki maga, hogy beleüti az orrát már dolgába? - kérdezte Louis kissé ingerülten.
A férfi szóhoz sem jutva elsétált. Homlokomat Lou mellkasának döntöttem, pulcsiját gyűrögetve kezeimmel. Szorosan átölelt és nyomott egy puszit a hajamra.
Egy ideig így álltunk, aztán ránéztem az órámra. Már majdnem 20 perce, hogy bejöttünk az étterembe. Gyorsan kisétáltunk a kocsihoz, szerencsére nem ránk vártak.
Liam-ék 5 percen belül megérkeztek, Harry egy hideg csókolt lehelt a számra, pont úgy mint ahogyan Lou.
Szomorúan visszacsókoltam és elhelyezkedtem az ülésemen.
A sofőr is elfoglalta a helyét, még egy utolsót harapott a szendvicsébe és elindultunk.
2012. május 16., szerda
19.rész_A koncert - Pt. 6
Az állam leesett. Hogy lehet valakinek ekkora pofája? A fiúk, Katie-vel és Dani-val az élen elszörnyedve nézték a dolgot, megértem őket. A többi rajongó csak ujjongott.
Undort éreztem. Hogy a falkavezér szája hozzáér... inkább nem is gondolok erre.
Észbe kaptam, megkerültem az asztalt, majd a csaj mellé léptem. Megszorítottam a vállát, belekarmoltam és ellöktem Harry-től. Felvisított, rám nézett, úgy, mint aki bosszút tervel.
Hátralépett egy kicsit, feltűrte a pólójának az ujját és nekem jött. Az ökle keményen belefúródott az állkapcsomba. Szóval bokszol, vagy ilyesmi, de jó.
Hátratántorodtam, vérző arcomat szorongattam. Nagyon fájt. De eszembe jutott, mit művelt az előbb.
A könnyek csak úgy patakzottak, összekeveredtek a karmazsin vörös véremmel, majd lecsurogtak a gyönyörű fehér kőre. Lenéztem, a nyomát vizsgálgattam, növekvő haraggal.
Utálatom tárgyára emeltem tekintetemet, utolsó pillantás a többiekre, és bunyó.
Nekifutásból ráugrottam, a földre borultunk, előnyben én: rajta ültem, egyik kezemmel a haját húztam, a másikkal meg próbáltam ott ütni, ahol csak tudtam. A csaj gondolom csak simogatásnak érezte az egészet, mert nem vágott fájdalmas képet.
És már megint... senki nem csinál semmit. Nem értem. Egy kicsit lelassultam, erőtlen ütéseket produkáltam. Egyre jobban kezdtem elfáradni, de dühöm annál inkább nőtt. Hirtelen megint erőre kaptam, de hiába: most a lábam szenvedett. Észre sem vettem, de a lány kimászott alólam és erőteljesen a térdemre taposott. *reccs*
Törést hallottam, reméltem, csak a műkörme volt az. De nem hiszem, mert iszonyatosan fájt!
Újra sírni kezdtem, elterültem a hideg kövön.
Hallottam, hogy valaki üt valakit. Erősen. Megfordultam, és azt láttam, ahogy Dani nagyobbnál nagyobb jobbosokat ad a rajongónak. Kicsit elmosolyodtam, de a fájdalomtól lehervadt a mosoly, és egy szörnyű grimasz váltotta le.
*Harry szemszöge
Liz csak ütötte és ütötte, de mind hiába. Nem volt olyan erős, mint hitte. Mint hittük.
Az az őrült rajongó lelökte magáról, felállt és a térdére taposott. Liz fájdalmasan a lába után kapott, sírt, rázkódott egy helyben.
Dani átvette a búnyót, addig verte a másik lányt, ameddig el nem terült.
Odafutottunk Liz-hez, letérdeltem és átöleltem. A biztonságiak elvitték a rajongókat, szóval már nem volt akkora a gond.
Mentőt hívtunk, az autogramosztást pedig elhagytuk.
A kórházban megállapították, hogy Liz eltörte a térdét, az álla meg egy merő zúzódás. Sosem hittem volna, hogy egy lány ennyi mindenen keresztül fog menni, csak miattam.
Kapott egy csinos gipszet a lábára, és már mehettünk is. Persze a lelkünkre kötötték, hogy egész nap a szobájában lesz. Bármit megteszek, csak legyen jobban.
Az orvosoktól elbúcsúztunk, beszálltunk az autóba és Disneyland felé vettük az irányt. Liz az ölemben feküdt, egyik lábát kinyújtva, a másikat felhúzva.
Csöndesen meredt ki az ablakon, az esős tájat kémlelte. Minden egyes szívdobbanását éreztem. Láttam, ahogy egy könnycsepp nedvesedik a szemében. Gyorsan letöröltem, adtam neki egy puszit és magamhoz öleltem.
Undort éreztem. Hogy a falkavezér szája hozzáér... inkább nem is gondolok erre.
Észbe kaptam, megkerültem az asztalt, majd a csaj mellé léptem. Megszorítottam a vállát, belekarmoltam és ellöktem Harry-től. Felvisított, rám nézett, úgy, mint aki bosszút tervel.
Hátralépett egy kicsit, feltűrte a pólójának az ujját és nekem jött. Az ökle keményen belefúródott az állkapcsomba. Szóval bokszol, vagy ilyesmi, de jó.
Hátratántorodtam, vérző arcomat szorongattam. Nagyon fájt. De eszembe jutott, mit művelt az előbb.
A könnyek csak úgy patakzottak, összekeveredtek a karmazsin vörös véremmel, majd lecsurogtak a gyönyörű fehér kőre. Lenéztem, a nyomát vizsgálgattam, növekvő haraggal.
Utálatom tárgyára emeltem tekintetemet, utolsó pillantás a többiekre, és bunyó.
Nekifutásból ráugrottam, a földre borultunk, előnyben én: rajta ültem, egyik kezemmel a haját húztam, a másikkal meg próbáltam ott ütni, ahol csak tudtam. A csaj gondolom csak simogatásnak érezte az egészet, mert nem vágott fájdalmas képet.
És már megint... senki nem csinál semmit. Nem értem. Egy kicsit lelassultam, erőtlen ütéseket produkáltam. Egyre jobban kezdtem elfáradni, de dühöm annál inkább nőtt. Hirtelen megint erőre kaptam, de hiába: most a lábam szenvedett. Észre sem vettem, de a lány kimászott alólam és erőteljesen a térdemre taposott. *reccs*
Törést hallottam, reméltem, csak a műkörme volt az. De nem hiszem, mert iszonyatosan fájt!
Újra sírni kezdtem, elterültem a hideg kövön.
Hallottam, hogy valaki üt valakit. Erősen. Megfordultam, és azt láttam, ahogy Dani nagyobbnál nagyobb jobbosokat ad a rajongónak. Kicsit elmosolyodtam, de a fájdalomtól lehervadt a mosoly, és egy szörnyű grimasz váltotta le.
*Harry szemszöge
Liz csak ütötte és ütötte, de mind hiába. Nem volt olyan erős, mint hitte. Mint hittük.
Az az őrült rajongó lelökte magáról, felállt és a térdére taposott. Liz fájdalmasan a lába után kapott, sírt, rázkódott egy helyben.
Dani átvette a búnyót, addig verte a másik lányt, ameddig el nem terült.
Odafutottunk Liz-hez, letérdeltem és átöleltem. A biztonságiak elvitték a rajongókat, szóval már nem volt akkora a gond.
Mentőt hívtunk, az autogramosztást pedig elhagytuk.
A kórházban megállapították, hogy Liz eltörte a térdét, az álla meg egy merő zúzódás. Sosem hittem volna, hogy egy lány ennyi mindenen keresztül fog menni, csak miattam.
Kapott egy csinos gipszet a lábára, és már mehettünk is. Persze a lelkünkre kötötték, hogy egész nap a szobájában lesz. Bármit megteszek, csak legyen jobban.
Az orvosoktól elbúcsúztunk, beszálltunk az autóba és Disneyland felé vettük az irányt. Liz az ölemben feküdt, egyik lábát kinyújtva, a másikat felhúzva.
Csöndesen meredt ki az ablakon, az esős tájat kémlelte. Minden egyes szívdobbanását éreztem. Láttam, ahogy egy könnycsepp nedvesedik a szemében. Gyorsan letöröltem, adtam neki egy puszit és magamhoz öleltem.
18.rész_A koncert - Pt.5
Elkezdték az első számot, a More than this-t. Persze minden kiscsaj felvisított, amikor meglátták a fiúkat, a kezeiket már nyújtogatták... szánalmat éreztem, de tudtam: ha aznap nem vagyok a plázában, akkor most nem gondolkoznék így.
Természetesen Kaite-vel az összes számot végig énekeltük, itt-ott egy kis hibával. Volt, ahol nem volt elég levegőnk, hogy kimondjuk a szavakat. Ezért is csodálom az énekeseket.
A Same mistakes-en, One thing-en, Na na na-n, Gotta be you-n, Stole my heart-on, Save you tonight-on már túl voltak, az Another world jött. Az egyik kedvencem. :)
Amikor utoljára is elköszöntek a közönségtől, megígérve, hogy két óra múlva találkoznak, lejöttek a színpadról. Annyira büszke voltam rájuk! Egyből Harry nyakába ugrottam, lábaimat dereka köré fontam, szó szerint rácsimpaszkodtam. Agyon csókolgattam, amíg Zayn nem köhintett egyet.
Zavartan lemásztam Harry-ről, megfogtam a kezét, és a lányokra néztem.
Szóval megjöttek. A két szerencsés. Az egyik láthatóan Niall-ért volt oda, egyből odament hozzá. A haját csavargatta, rágózott, tök feleslegesen. Tudom, hogy a fiúknak nem kell ez a műcicaféle lány.
Viszont a másik... fekete matt magassarkúban volt, piros csőnaciban, csíkos pólóban. Tehát neki Louis tetszett. Ajjaj.
Katie is észrevette lánylou-t, és védekezően megfogta Louis kezét, hogy megmutassa: tabu. Őszintén szólva nekem sem tetszett, hogy valaki, akárki akar is valamit tőle.
A lányokat gyorsan lezavarták: egy-egy aláírás, közös fotó, kérdések, viccek, mosolygás, és végső ölelés. Na ez nem tetszett. De végre vége! És most irány a másik helyszín... hurrá.
Bementünk egy nagy plázába, ahol egy asztalhoz vezettek minket. A fiúk leültek, én, Katie és Dani pedig kaptunk egy kényelmes kanapét. Alig egy méterre voltunk Harry-éktől, szóval mindent hallottunk, láttunk.
Félóra telhetett el, amikor megint jöttek a problémák. Egy csapat (négyen lehettek) rajongó közeledett az asztalhoz, egymásnak pusmogva, amit nagyon nem szeretek. Mindegyik Harry-t célozta meg, mindegyik aláírást kért, mindegyik megérintette, mindegyik megölelte, mindegyik úgy nézett rá, mint én. Ez nem jó.
Odamentem hozzájuk, kezemet a fiúm vállára tapasztottam, adtam neki egy puszit, és gyilkos pillantásokkal a lányokra néztem.
Hülyének néztek, vagy egyszerűen csak féltékenyek voltak, nem tudom.
- Te vagy Hazza barátnője? - kérdezte az egyik kétkedő pillantásokkal.
- Igen.
- Hát, nem vagy valami szép. Még szerencse, hogy mi mesések vagyunk. - mondta egy másik, haját rázogatva, szempillákat rebegtetve. Gondolkoztam, mivel vágjak vissza. Nem jutott eszembe semmi megalázó. De szerencsére Harry megmentett.
- És ha ő a barátnőm? Akkor mi van? Nem tudtok semmit sem tenni ellene! Amúgy nektek rajongó létetekre nem az lenne a dolgotok, hogy örüljetek bárminek, ami engem boldoggá tesz?! - állt fel a székről, előrehajolva, a "mesés" lányok vezérének szemébe nézve. Szúrós lehetett a tekintete, mivel egy kicsit hátrahőköltek. - Még szerencse, hogy ti mesések vagytok.
A falkavezér hátra nézett a többi lányra, bólintottak egyet, ő meg visszafordult. Villámokat szórt felém, majd egy utolsó levegővétellel lekapta Harry-t.
Természetesen Kaite-vel az összes számot végig énekeltük, itt-ott egy kis hibával. Volt, ahol nem volt elég levegőnk, hogy kimondjuk a szavakat. Ezért is csodálom az énekeseket.
A Same mistakes-en, One thing-en, Na na na-n, Gotta be you-n, Stole my heart-on, Save you tonight-on már túl voltak, az Another world jött. Az egyik kedvencem. :)
Amikor utoljára is elköszöntek a közönségtől, megígérve, hogy két óra múlva találkoznak, lejöttek a színpadról. Annyira büszke voltam rájuk! Egyből Harry nyakába ugrottam, lábaimat dereka köré fontam, szó szerint rácsimpaszkodtam. Agyon csókolgattam, amíg Zayn nem köhintett egyet.
Zavartan lemásztam Harry-ről, megfogtam a kezét, és a lányokra néztem.
Szóval megjöttek. A két szerencsés. Az egyik láthatóan Niall-ért volt oda, egyből odament hozzá. A haját csavargatta, rágózott, tök feleslegesen. Tudom, hogy a fiúknak nem kell ez a műcicaféle lány.
Viszont a másik... fekete matt magassarkúban volt, piros csőnaciban, csíkos pólóban. Tehát neki Louis tetszett. Ajjaj.
Katie is észrevette lánylou-t, és védekezően megfogta Louis kezét, hogy megmutassa: tabu. Őszintén szólva nekem sem tetszett, hogy valaki, akárki akar is valamit tőle.
A lányokat gyorsan lezavarták: egy-egy aláírás, közös fotó, kérdések, viccek, mosolygás, és végső ölelés. Na ez nem tetszett. De végre vége! És most irány a másik helyszín... hurrá.
Bementünk egy nagy plázába, ahol egy asztalhoz vezettek minket. A fiúk leültek, én, Katie és Dani pedig kaptunk egy kényelmes kanapét. Alig egy méterre voltunk Harry-éktől, szóval mindent hallottunk, láttunk.
Félóra telhetett el, amikor megint jöttek a problémák. Egy csapat (négyen lehettek) rajongó közeledett az asztalhoz, egymásnak pusmogva, amit nagyon nem szeretek. Mindegyik Harry-t célozta meg, mindegyik aláírást kért, mindegyik megérintette, mindegyik megölelte, mindegyik úgy nézett rá, mint én. Ez nem jó.
Odamentem hozzájuk, kezemet a fiúm vállára tapasztottam, adtam neki egy puszit, és gyilkos pillantásokkal a lányokra néztem.
Hülyének néztek, vagy egyszerűen csak féltékenyek voltak, nem tudom.
- Te vagy Hazza barátnője? - kérdezte az egyik kétkedő pillantásokkal.
- Igen.
- Hát, nem vagy valami szép. Még szerencse, hogy mi mesések vagyunk. - mondta egy másik, haját rázogatva, szempillákat rebegtetve. Gondolkoztam, mivel vágjak vissza. Nem jutott eszembe semmi megalázó. De szerencsére Harry megmentett.
- És ha ő a barátnőm? Akkor mi van? Nem tudtok semmit sem tenni ellene! Amúgy nektek rajongó létetekre nem az lenne a dolgotok, hogy örüljetek bárminek, ami engem boldoggá tesz?! - állt fel a székről, előrehajolva, a "mesés" lányok vezérének szemébe nézve. Szúrós lehetett a tekintete, mivel egy kicsit hátrahőköltek. - Még szerencse, hogy ti mesések vagytok.
A falkavezér hátra nézett a többi lányra, bólintottak egyet, ő meg visszafordult. Villámokat szórt felém, majd egy utolsó levegővétellel lekapta Harry-t.
2012. május 13., vasárnap
17.rész_A koncert - Pt.4
Először is elnézést szeretnék kérni, hogy ugrálok a szemszögek között, de csak így tudtam értelmesen lefesteni a történetet... Ha kérhetném, légyszi kommenteljetek, kéne egy kis bizalom-bomba :D Köszike!
Most mindkettő megtörtént, a többiek állítása szerint.
*Harry szemszöge
Az ajtóval szépen és elegánsan fejbe csaptam Liz-t, amitől ki is terült. A feje még nagyobbat koppant a betonon, ahogy hátraesett.
Nagyon szépen megoldottam, mondhatom... Amikor fölé hajoltam, észrevettem, hogy sír. Patakokban folynak le a könnyei arcán. Óvatosan letöröltem nyomát a cseppeknek, majd megcsókoltam.
*Louis szemszöge
Liz elájult, Harry megcsókolta, minden Happy End. Fasza. Persze, tök jó, mert felébredt az ájulásból. De zavart. Az zavart, amiért jobban lett. Nekem kellett volna megtennem.
Amikor Kaite-vel találkoztam, úgy éreztem, hogy első látásra szerelem az egész. Hogy örökké őt fogom szeretni. Nem mást. Nem fogom megcsalni. Ráadásul a legjobb barátom barátnőjével. De ezek csak ábrándok voltak, szép, meseszép álmok. Viszont ez a valóság, olyan nincs, hogy örökké. Hogy tökéletes kapcsolat.
*Liz szemszöge
Megint Harry mellett tértem vissza a sötétségből a fényes, kevésbé napos valóságba. Mint amikor először találkoztunk. "Régi" szép idők.
Még pár percet ültem a földön, aztán bekászálódtam a kocsiba. Észre sem vettem, de mindenki kint volt, körülöttem álltak.
Egyesével, lassan ők is bekerültek az autóba, és indulhattunk is.
Szerencsére időben odaértünk a koncert helyére. 10-re kellett megjelenniük a srácoknak, 9:53-kor már ott voltunk.
Gyorsan felmásztak a színpadra, párszor előadták a 8 db számot, aztán jött egy kis pihenés.
Egészen 4-ig így ment: 30 perc próba, 10 perc szünet.
4-kor megjöttek a sminkesek, stylistok és a félistenekből isteneket kreáltak.
Olyan 5 körül a nézőtér elkezdett megtelni szebbnél szebb lányokkal, akik csak azért jöttek, hogy láthasák Harry-t, Louis-t, Niall-t, Liam-et és Zayn-t. Tökély: már most féltékenykedem, amikor még hozzájuk sem értek.
Aztán eszembe jutott, hogy van két lány, akik találkozni fognak személyesen a fiúkkal. Még jobb.
6 óra. Még majdnem negyed óra, és elkezdik a koncertet.
Már most félek, mik fognak történni...
Meglepetés
BOLDOG SZÜLINAPOT BABE! :)
Holnap TALÁN kapsz valamit, de addig is... Daddy Direction. :DD
BOLDOGAT MÉG EGYSZER! <3
Új Blog
Helló-belló!
Új bloggal jelentkezem, a második lesz. :)
A történet nem az enyém, de nem is lopom, szóval tiszta a történet.
Egy angol barátom is szeret képzelegni, és ő is "papírra" veti gondolatait. Csak angolul. Én meg lefordítom, az engedélyével, természetesen!
A főszereplő egy lány, Alex. Az ő története sajnos hajaz az enyémre, vagy az enyém az övére az első résznél... Mindegy is.
Nemsokára hozom a részeket, addig is olvasni a MYF-t! :P (MYF=makes your feeling ~blogíró)
Üdv,
pannii
Új bloggal jelentkezem, a második lesz. :)
A történet nem az enyém, de nem is lopom, szóval tiszta a történet.
Egy angol barátom is szeret képzelegni, és ő is "papírra" veti gondolatait. Csak angolul. Én meg lefordítom, az engedélyével, természetesen!
A főszereplő egy lány, Alex. Az ő története sajnos hajaz az enyémre, vagy az enyém az övére az első résznél... Mindegy is.
Nemsokára hozom a részeket, addig is olvasni a MYF-t! :P (MYF=makes your feeling ~blogíró)
Üdv,
pannii
16.rész_A koncert - Pt.3
*Liz szemszöge
Harry hajával játszottam, amikor felébredt rá. Álmosan és nyűgösen rám nézett, észrevette, mi ébresztette fel, majd egy aranyos mosollyal nyugtázta a dolgot. Visszaaludt, én pedig továbbra is simogattam göndör és selymes fürtjeit. Kísérleteket végeztem magamban, csak úgy viccből: a kezemet finoman rányomtam hajára, kicsit lelapítva a tincseket, majd amikor elvettem, csak úgy rugózott az egész hajkorona. Annyira vicces volt. Már tizedjére csinálhattam végig a műveletet, mikor észrevettem, valaki figyel. Louis nézte idiótaságomat.
Rámosolyogtam, amit viszonzott. Mivel a kocsi nagy volt, és mellettem két hely volt - egyik oldalamon Harry terpeszkedett, a másik üres volt - odajött hozzám és leült.
- Hogy vagy? - kérdezte halkan.
- Jól, köszi. És te?
- Tökéletesen érzem magam. Képzeld, összejöttünk Katie-vel. - mondta csillogó szemekkel.
- Tényleg? Gratulálok! - suttogtam boldogan. - Amúgy nem tudod, mikor érünk oda? - néztem rá szempilláimat rebegtetve. Ez most komoly? Flörtölök a fiúm legjobb barátjával?
- Nem. Miért, baj van?
- Dehogy. Csak ki kell mennem. - mondtam szégyenlősen.
- Ó. - egy kicsit még gondolkodott, majd a sofőr mellé mászott. Megálltunk. Kinéztem, és láttam, hogy egy kisebb panzió előtt parkoltunk le.
Lou visszajött, rám mosolygott, majd így szólt:
- Tessék. Gyere. - ezzel kinyitotta az ajtót.
Csak egy kicsit mozdultam meg, Harry már is kapott utánam.
- Hova mész? - kérdezte aggódó szemekkel. Nevetnem kellett, annyira édes volt.
- Csak WC-re. Mindjárt jövök.
- És minek hozzá Louis?
- Nem ismerem a helyet. Ő meg igen. Még kérdés?
Bólintott, adott egy puszit és elengedett.
Bementünk a panzióba, ami belülről még kellemesebb hangulatú volt, mint kintről nézve. A bútorok mind fából, hatalmas festmények a falakon, tűz lobog a szintén óriási kandallóban, minden tiszta, rendezett. Lou megfogta a kezemet, maga után húzott, megmutatta, hova kell mennem, majd magamra hagyott.
Amikor végeztem, kint találtam, az előtérben. Odamentem hozzá, és szemeibe néztem - amit nem kellett volna. Megint az a gyönyörűen titokzatos tekintet.
Kezeimet ösztönösen a vállára tettem, és megcsókoltam.
*Harry szemszöge
Nyugodtan alszom, majd arra ébredek, hogy Liz otthagy. Utána nyúltam, megmarkoltam csuklóját és kérdőn ránéztem.
Mivel csak ki kellett mennie, elengedtem, majd becsuktam az ajtót. Mindenki aludt.
Már negyedóra eltelt. Liz sehol. Lou sehol. Kezdtem gyanakodni: mit csinálnak? Aztán inkább eltereltem a gondolataimat, ilyenre nem is gondolhatok... nem lennének képesek rá. Egyikük sem. Ebben biztos vagyok.
Még öt perc. Már tényleg elég fura a helyzet. Kinyitottam az ajtót, ami nagyot is koppant Liz fején.
*Liz szemszöge
Lesmároltam. Louis-t. Harry legjobb barátját. Nem. Ez csak egy álom. Egy rossz álom.
Gyorsan elkaptam a számat, majd letöröltem a kezemmel.
Nem lehetek ilyen. Komolyan nem! Magamban szitkozódtam, amikor megint csókolózni kezdtünk.
Ezt viszont nem szakítottuk meg. Kezeimet a nyakára tapasztottam, az övéit meg a derekamon éreztem.
Kb. 10 perc után mindketten bűntudatosak lettünk, így elfordultunk egymástól. De nem bírtuk ki. Szívem szerint megint hagyom, hogy megtörténjen, de megálljt parancsoltam magamnak.
- Mit csinálunk? - kérdeztem magam elé révedve.
- Nem tudom. - mondta Lou is bánkódva.
Mindketten megcsaltuk a párunkat. Hülye, hülye, hülye, hülye - megint csak ez zakatolt a fejemben.
- De most inkább menjünk vissza. - szólalt meg újra, egy műmosolyt erőltetve magára.
Kiléptünk az ajtón, odaballagtunk a kocsihoz, és... bumm.
Harry hajával játszottam, amikor felébredt rá. Álmosan és nyűgösen rám nézett, észrevette, mi ébresztette fel, majd egy aranyos mosollyal nyugtázta a dolgot. Visszaaludt, én pedig továbbra is simogattam göndör és selymes fürtjeit. Kísérleteket végeztem magamban, csak úgy viccből: a kezemet finoman rányomtam hajára, kicsit lelapítva a tincseket, majd amikor elvettem, csak úgy rugózott az egész hajkorona. Annyira vicces volt. Már tizedjére csinálhattam végig a műveletet, mikor észrevettem, valaki figyel. Louis nézte idiótaságomat.
Rámosolyogtam, amit viszonzott. Mivel a kocsi nagy volt, és mellettem két hely volt - egyik oldalamon Harry terpeszkedett, a másik üres volt - odajött hozzám és leült.
- Hogy vagy? - kérdezte halkan.
- Jól, köszi. És te?
- Tökéletesen érzem magam. Képzeld, összejöttünk Katie-vel. - mondta csillogó szemekkel.
- Tényleg? Gratulálok! - suttogtam boldogan. - Amúgy nem tudod, mikor érünk oda? - néztem rá szempilláimat rebegtetve. Ez most komoly? Flörtölök a fiúm legjobb barátjával?
- Nem. Miért, baj van?
- Dehogy. Csak ki kell mennem. - mondtam szégyenlősen.
- Ó. - egy kicsit még gondolkodott, majd a sofőr mellé mászott. Megálltunk. Kinéztem, és láttam, hogy egy kisebb panzió előtt parkoltunk le.
Lou visszajött, rám mosolygott, majd így szólt:
- Tessék. Gyere. - ezzel kinyitotta az ajtót.
Csak egy kicsit mozdultam meg, Harry már is kapott utánam.
- Hova mész? - kérdezte aggódó szemekkel. Nevetnem kellett, annyira édes volt.
- Csak WC-re. Mindjárt jövök.
- És minek hozzá Louis?
- Nem ismerem a helyet. Ő meg igen. Még kérdés?
Bólintott, adott egy puszit és elengedett.
Bementünk a panzióba, ami belülről még kellemesebb hangulatú volt, mint kintről nézve. A bútorok mind fából, hatalmas festmények a falakon, tűz lobog a szintén óriási kandallóban, minden tiszta, rendezett. Lou megfogta a kezemet, maga után húzott, megmutatta, hova kell mennem, majd magamra hagyott.
Amikor végeztem, kint találtam, az előtérben. Odamentem hozzá, és szemeibe néztem - amit nem kellett volna. Megint az a gyönyörűen titokzatos tekintet.
Kezeimet ösztönösen a vállára tettem, és megcsókoltam.
*Harry szemszöge
Nyugodtan alszom, majd arra ébredek, hogy Liz otthagy. Utána nyúltam, megmarkoltam csuklóját és kérdőn ránéztem.
Mivel csak ki kellett mennie, elengedtem, majd becsuktam az ajtót. Mindenki aludt.
Már negyedóra eltelt. Liz sehol. Lou sehol. Kezdtem gyanakodni: mit csinálnak? Aztán inkább eltereltem a gondolataimat, ilyenre nem is gondolhatok... nem lennének képesek rá. Egyikük sem. Ebben biztos vagyok.
Még öt perc. Már tényleg elég fura a helyzet. Kinyitottam az ajtót, ami nagyot is koppant Liz fején.
*Liz szemszöge
Lesmároltam. Louis-t. Harry legjobb barátját. Nem. Ez csak egy álom. Egy rossz álom.
Gyorsan elkaptam a számat, majd letöröltem a kezemmel.
Nem lehetek ilyen. Komolyan nem! Magamban szitkozódtam, amikor megint csókolózni kezdtünk.
Ezt viszont nem szakítottuk meg. Kezeimet a nyakára tapasztottam, az övéit meg a derekamon éreztem.
Kb. 10 perc után mindketten bűntudatosak lettünk, így elfordultunk egymástól. De nem bírtuk ki. Szívem szerint megint hagyom, hogy megtörténjen, de megálljt parancsoltam magamnak.
- Mit csinálunk? - kérdeztem magam elé révedve.
- Nem tudom. - mondta Lou is bánkódva.
Mindketten megcsaltuk a párunkat. Hülye, hülye, hülye, hülye - megint csak ez zakatolt a fejemben.
- De most inkább menjünk vissza. - szólalt meg újra, egy műmosolyt erőltetve magára.
Kiléptünk az ajtón, odaballagtunk a kocsihoz, és... bumm.
15.rész_A koncert - Pt.2
A konyhában rengeteg bőrönd volt, táskákkal szegélyezve. Az enyém, a kis piros is ott volt, ami feltűnően éktelenedett a nagyrészt fekete poggyászok között.
Amíg ilyen szépen és költőien leírtam magamban a látottakat, észre sem vettem, hogy Harry már nem fogja a kezemet. Épp hogy csak ráeszméltem erre, mindenki engem szólítgatott.
- Liz, Liz, Liz, Liz, Liz... - mondta ugyanazon a hangon, tartva az ütemet és lassúságot Louis.
- Lou, Lou, Lou, Lou, Lou. - utánoztam nevetve.
- Te nem vagy olyan jó, mint én! - kiabált.
- Biztos vagy benne? - fetrengtem már a röhögéstől.
- Szerintem Liz sokkal jobban csinálta. - mondta Harry, miközben egy palacsintát rágcsált.
Lou sértődött fejet vágva elfordult tőlünk, amit nem bírtam nézni. Tudom, hogy csak játszott.
Odamentem mellé, átöleltem és mosolyogva néztem rá.
Viszonozta a dolgot, és nem várt szemkontaktust vettünk fel. Elcsodálkoztam, hogy lehet valakinek ilyen szép szeme? A mosoly is lehervadt rólam, annyira elvesztem tekintetében. Azt hittem, csókolózni fogunk.
A szemem sarkából láttam, hogy Harry-nek nem tetszik a dolog, és az evést is abbahagyta.
Gyorsan elfordultam tőle, és csak hogy valamit csinálhassak, kerestem egy hajgumit a táskámban.
Találtam is egyet, felkötöttem vele a hajamat, visszamentem Harry-hez és adtam egy puszit az arcára.
Amikor már láttam, hogy megnyugodott, elfelejtette ami történt, kimentem a kocsihoz. Ott volt Liam, Zayn, Niall és Kaite. Éppen beszélgettek.
- Szia Liz! - köszöntek egyszerre.
- Hellósztok. Mikor indulunk? - kérdeztem unottan.
- Már csak rátok várunk. - közölte Zayn. Láttam, ahogy a csomagokat pakolja, szóval már azok is elintézve.
Beszaladtam Louisékhoz, szóltam, hogy jöjjenek, majd Harry-vel kézen fogva kisétáltunk a házból.
*az úton
Végig nevettük az egész utat, minden kanyarnál egymásra dőltünk, a sofőrt kikészítettük, és mindegyikünk ruháját leettük és fröcsköltük. Lou hófehér pólója répalével lett leöntve, ami nem valószínű, hogy ki fog jönni. És ahogy láttam, ő és Katie egészen közel kerültek egymáshoz.
Már 2 órája utazhattunk, amikor Dani megszólalt.
- Álljunk meg. Hánynom kell. - ha nem nézek rá, el sem hiszem amit mond, de fura fejet vágott.
- Nem lehet. Egy kicsit késésben vagyunk, és ha megállunk, lehet nem érünk oda a koncertre. - közölte határozottan Zayn.
- Akkor nem baj, ha a kocsi oldala fényezést kap? - kérdezte Dani, de ahogy kimondta, húzta is le az ablakot és kihányt rajta.
Mindannyian egyszerre hördültünk fel, én még a szagát is éreztem, mert vele szemben ültem.
A következő fél óra nyugisan telt el: fejemet Harry vállára hajtva próbáltam aludni. De nem sikerült. Mindig eszembe jutott, hogy milyen szerencsés is vagyok...
Aztán eszembe jutott.
- Istenem...- mondtam. Mindenki rám bámult, mi bajom lehet. Elővettem a telefonomat. Fél 9. Akkor még nem értek haza anyáék.
- Liz? - kérdezték majdnem egyszerre.
- Hát tudjátok... a szüleim még csak annyit tudnak, hogy találkoztam veletek. Azt se tudják, hogy egyáltalán suliban vagyok-e. - ecseteltem a gondomat.
- Tudod, én már gondoltam erre cica, felhívtam őket, és azt mondták, hogy érezd jól és vigyázz magadra. - nyugtatott meg Katie.
Egy nagy sóhajjal nyugtáztam az egészet és megfogtam Harry kezét.
*Harry szemszöge
Miután Liz megnyugodott, el is aludt. Édesen nehezedett a vállamra. Simogattam a haját, fogtam a kezét, fejemet az övére hajtottam. Annyira romantikusnak éreztem az egészet.
Már csak néhány kilométer volt hátra. Végre!
Éppen aludni készültem. Vagyis inkább csak a szememet becsukva pihenni, amikor megint történt valami.
És vajon kivel? Hát persze, hogy Danival...
- Hogy merészelted? - üvöltött rá Liam-re. Szegény srác meg se mert szólalni.
- Mi történt? - kérdezte Zayn mellettem.
- Hogy mi? Majd ez az idióta elmondja! - köpte a szavakat idegesen Dani.
Kérdőn néztünk mindkettőjükre. Egyik sem mondta el, mi a helyzet. Mivel nem szólaltak meg, inkább hagytam az egészet. Újra becsuktam a szemem, és aludtam.
Kb. fél óra múlva ébredhettem arra, hogy Liz a fürtjeimmel babrálgat. Láthatóan jól elvolt, szóval hagytam, hogy csinálja. "Most már inkább nem alszom vissza" - gondoltam.
Mindenki csendben volt, szóval tudtam egy kicsit pihenni, mielőtt elkezdenénk próbálni. Lassan, óvatosan becsuktam a szemem, és... aludtam.
Amíg ilyen szépen és költőien leírtam magamban a látottakat, észre sem vettem, hogy Harry már nem fogja a kezemet. Épp hogy csak ráeszméltem erre, mindenki engem szólítgatott.
- Liz, Liz, Liz, Liz, Liz... - mondta ugyanazon a hangon, tartva az ütemet és lassúságot Louis.
- Lou, Lou, Lou, Lou, Lou. - utánoztam nevetve.
- Te nem vagy olyan jó, mint én! - kiabált.
- Biztos vagy benne? - fetrengtem már a röhögéstől.
- Szerintem Liz sokkal jobban csinálta. - mondta Harry, miközben egy palacsintát rágcsált.
Lou sértődött fejet vágva elfordult tőlünk, amit nem bírtam nézni. Tudom, hogy csak játszott.
Odamentem mellé, átöleltem és mosolyogva néztem rá.
Viszonozta a dolgot, és nem várt szemkontaktust vettünk fel. Elcsodálkoztam, hogy lehet valakinek ilyen szép szeme? A mosoly is lehervadt rólam, annyira elvesztem tekintetében. Azt hittem, csókolózni fogunk.
A szemem sarkából láttam, hogy Harry-nek nem tetszik a dolog, és az evést is abbahagyta.
Gyorsan elfordultam tőle, és csak hogy valamit csinálhassak, kerestem egy hajgumit a táskámban.
Találtam is egyet, felkötöttem vele a hajamat, visszamentem Harry-hez és adtam egy puszit az arcára.
Amikor már láttam, hogy megnyugodott, elfelejtette ami történt, kimentem a kocsihoz. Ott volt Liam, Zayn, Niall és Kaite. Éppen beszélgettek.
- Szia Liz! - köszöntek egyszerre.
- Hellósztok. Mikor indulunk? - kérdeztem unottan.
- Már csak rátok várunk. - közölte Zayn. Láttam, ahogy a csomagokat pakolja, szóval már azok is elintézve.
Beszaladtam Louisékhoz, szóltam, hogy jöjjenek, majd Harry-vel kézen fogva kisétáltunk a házból.
*az úton
Végig nevettük az egész utat, minden kanyarnál egymásra dőltünk, a sofőrt kikészítettük, és mindegyikünk ruháját leettük és fröcsköltük. Lou hófehér pólója répalével lett leöntve, ami nem valószínű, hogy ki fog jönni. És ahogy láttam, ő és Katie egészen közel kerültek egymáshoz.
Már 2 órája utazhattunk, amikor Dani megszólalt.
- Álljunk meg. Hánynom kell. - ha nem nézek rá, el sem hiszem amit mond, de fura fejet vágott.
- Nem lehet. Egy kicsit késésben vagyunk, és ha megállunk, lehet nem érünk oda a koncertre. - közölte határozottan Zayn.
- Akkor nem baj, ha a kocsi oldala fényezést kap? - kérdezte Dani, de ahogy kimondta, húzta is le az ablakot és kihányt rajta.
Mindannyian egyszerre hördültünk fel, én még a szagát is éreztem, mert vele szemben ültem.
A következő fél óra nyugisan telt el: fejemet Harry vállára hajtva próbáltam aludni. De nem sikerült. Mindig eszembe jutott, hogy milyen szerencsés is vagyok...
Aztán eszembe jutott.
- Istenem...- mondtam. Mindenki rám bámult, mi bajom lehet. Elővettem a telefonomat. Fél 9. Akkor még nem értek haza anyáék.
- Liz? - kérdezték majdnem egyszerre.
- Hát tudjátok... a szüleim még csak annyit tudnak, hogy találkoztam veletek. Azt se tudják, hogy egyáltalán suliban vagyok-e. - ecseteltem a gondomat.
- Tudod, én már gondoltam erre cica, felhívtam őket, és azt mondták, hogy érezd jól és vigyázz magadra. - nyugtatott meg Katie.
Egy nagy sóhajjal nyugtáztam az egészet és megfogtam Harry kezét.
*Harry szemszöge
Miután Liz megnyugodott, el is aludt. Édesen nehezedett a vállamra. Simogattam a haját, fogtam a kezét, fejemet az övére hajtottam. Annyira romantikusnak éreztem az egészet.
Már csak néhány kilométer volt hátra. Végre!
Éppen aludni készültem. Vagyis inkább csak a szememet becsukva pihenni, amikor megint történt valami.
És vajon kivel? Hát persze, hogy Danival...
- Hogy merészelted? - üvöltött rá Liam-re. Szegény srác meg se mert szólalni.
- Mi történt? - kérdezte Zayn mellettem.
- Hogy mi? Majd ez az idióta elmondja! - köpte a szavakat idegesen Dani.
Kérdőn néztünk mindkettőjükre. Egyik sem mondta el, mi a helyzet. Mivel nem szólaltak meg, inkább hagytam az egészet. Újra becsuktam a szemem, és aludtam.
Kb. fél óra múlva ébredhettem arra, hogy Liz a fürtjeimmel babrálgat. Láthatóan jól elvolt, szóval hagytam, hogy csinálja. "Most már inkább nem alszom vissza" - gondoltam.
Mindenki csendben volt, szóval tudtam egy kicsit pihenni, mielőtt elkezdenénk próbálni. Lassan, óvatosan becsuktam a szemem, és... aludtam.
2012. május 12., szombat
14.rész_A koncert - Pt.1
Sziasztok! Ez egy pöppet hosszú rész lett, de sebaj. Remélem tetszik. :)
Miután kijöttem Liz szobájából, hazasiettem. Senki sem volt otthon, csak Dani. Megint a konyhában.
- Szia! - köszönt rám mosolyogva.
- Szia. Többiek? - néztem rá kérdően.
- Elmentek bevásárolni. - mondta, közben egy levest kanalazott szórakozottan.
Értetlenül álltam egy helyben, végül úgy döntöttem, felmegyek aludni.
*másnap
Korán keltem, nem magamtól.
- Harry. - hallottam a nevemet. Valaki suttogta. A fülembe.
- Mi az? Hány óra? - motyogtam.
- Fél 6.
- Mi?!
- Fél 6. Szóval öltözz, mert még a végén elkéstek. - még mindig nem jöttem rá, ki beszél hozzám, de azt mondta "elkéstek". Tehát nem a banda egyik tagja.
Kinyitottam a szememet. Életemben nem örültem még a reggelnek ennyire.
Behúztam az ágyba, szorosan átöleltem és puszilgattam Liz-t. Annyira édesen nevetett, hogy szinte meg sem éreztem, mennyire hideg.
- Drága, te jéghideg vagy. Miért?
- Kint majdnem 0 °C van. És nemrég jöttem.
Egy darabig még így feküdtünk, aztán feltápászkodtam és elmentem letusolni.
*Liz szemszöge
Ameddig Harry fürdött, látogatóm jött. Lou kopogtatott, majd bejött és leült mellém az ágyra.
- Szia Liz. Mi újság?
- Várom, hogy készen legyetek, és láthassam, ahogy gyakoroltok a koncertre.
- Á, értem. Örülök, hogy jössz. - mondta mosolyogva.
- Én is. A barátnőm is velünk tart. Tudsz róla? - kérdeztem félénken.
Szóhoz sem jutott. Láttam, hogy gondolkodik, mit mondjon.
- Hogy hívják?
- Katie.
- Értem. Akkor legalább nem leszel egyedül Dani-val.
Ez eddig le sem esett. Ott lesz. Megint. Igaz, azóta megbeszéltük, de ez akkor sincs rendben.
Mosolyt erőltettem az arcomra, ami csak egy kis grimasszá alakult, elköszöntem Louis-tól, majd tovább vártam Harry-re.
Amikor kijött a fürdőből, elállt a lélegzetem: sohasem láttam őt még póló nélkül. Vagyis képeken igen, de élőben... teljesen más.
A kockák a hasán sokkal erőteljesebbek voltak, anyajegyei még szexibbé tették, ha ez egyáltalán lehetséges. Tetoválása is jobban látszott. Hosszú lábait törölköző takarta el, így semmi olyat nem láthattam. Magamban megköszöntem neki, hogy felvette és magára csavarta.
Hajából víz csöpögött alá, ahogy rázta. Egyszerre vicces és imádni való volt.
Észrevette, hogy figyelem. Közelebb jött, felhúzott az ágyról és megölelt.
Még mindig álmos voltam, ezért arcomat a vállába fúrtam. Olyan illata volt, mint a mennyországnak. Lehetséges ez? Igen. Hisz ő egy angyal.
Egy ideig még így álltunk, egy helyben, őt szagolgatva, szembecsukva. Aztán meg KELLETT törnöm a romantikus "pillanatot".
Kicsit eltoltam magamtól, hogy megcsókolhassam. Egyik kezemet a már csak nedves hajába túrtam, a másikkal bársonyos bőrét tapogattam, simogattam. Nekem is fura volt, de nem tudtam eleget érinteni, hogy elhiggyem: valódi.
Csókunkba többször is belemosolygott, amit finom harapásokkal viszonoztam.
Szenvedélyesen és elmélyülten faltuk egymást, nem tudtam abbahagyni. Valahányszor megcsókoltam, mandula ízét éreztem. Egy nagyon kellemes aroma. És még vanília... fahéj... csokoládé...
"Istenem! Miért csak most találkoztunk?" - gondoltam egyre többször.
Habár nehéz volt ésszerűen gondolkodni és irányítani a testemet, magammal húztam az ágyára. A támlának nyomott, de nem fájt. Fejemet hátrahajtva hagytam, hogy számtól a nyakamra, vállamra, dekoltázsomra tévedjen. Kezeimet hátán nyugtatva élveztem, amit csinál. Néhányszor csiklandós részhez ért, így belekarmoltam szegénybe, amitől mindig felnyögött.
Megértette, hogy ott nem csókol meg többet, így visszatért nyakamhoz.
Életemben nem gondoltam, hogy nekem valaha is ki lesz szívva az a rész. De most igen.
Fájt, de akartam, hogy csinálja. Jó érzés is volt egyszerre.
Már megint azt hittem, meg fog történni, de Harry nyugodt maradt és betartotta az ígéretét: ameddig nem állok készen, addig vár.
Ezt díjaztam. Ezért is engedtem meg, hogy idáig jussunk.
"Csókunkat" Liam zavarta meg. Észre sem vettem, hogy ott áll. Nyitott ajtóban. Mindenki láthatta, mit csináltunk. De csak ő volt ott. Egy kellően hangos "khm"-mel beljebb lépett.
Ez a hang irtóra megijesztett, Harry le is perdült az ágyról. Vihogtam, mert leesett, vihogtam, mert valaki látta, mit csináltunk.
- Zavarok? - kérdezte röhögve.
- Nem bazdmeg, éppen rád vártunk. - mondta vicces fejrázással Harry.
- Ó, király. Csak szólni akartam, hogy mindjárt indulunk. - mondta, majd még mindig fogva a nevetéstől hasát, kisétált a szobából.
Felsegítettem Hazzát a földről, majd segítettem neki kiválasztani egy kék galléros rövid ujjút, szürke melegítőt, kék edzőcipővel. A táskájába még bepakoltunk egy vastag pulcsit, és a koncertre a ruháját.
Lesétáltunk a lépcsőn egyenesen a konyhába, ahol már vártak ránk.
13.rész_
Ki más állhatott volna ott, mint Harry? Hát persze. De mit kereshet itt?
- Szia! Mi szél hozott? - mosolyogtam rá.
- Gondoltam átjövök. Ha nem baj, bent szeretném veled tölteni az időmet. - nevetett, majd kínosan vihogva nagyobbra tártam az ajtót, hogy bejöhessen.
- Ja, jó hogy jössz. Szeretnék kérdezni valamit.
- Igen? - húzta fel az egyik szemöldökét.
- Igen.
- Parancsolj. - mondta, miközben leültünk a kanapéra.
- Katie... - rájöttem, hogy nem ismeri, sőt, azt se tudja, kiről beszélek, ezért inkább felszaladtam a szobámba. Az ágyamról felkaptam a telefont, majd tárcsáztam.
Mire leértem a lépcsőn, már csöngettek is.
- Szia baba! Mondjad, mit szeretnél, mi olyan sürgős?
- Szia. Gyere beljebb! Bemutatok valakit... - mondtam vigyorogva.
Amikor bementünk a nappaliba, a várt reakciót kaptam. Barátnőm megdermedt. Szerintem nem tudta: sikítson vagy ájuljon.
- L-li-liz. Ő...? - dadogta. Annyira vicces látvány volt.
- Katie, Harry Styles. Harry, ő itt Katie, a barátnőm. - mutogattam idiótán.
- Helló! - nyújtott mosolyogva kezet Hazza.
Barátnőm nagy nehezen kezet rázott vele, majd leültünk. Beszélgettünk, aztán eszembe jutott, miért is hívtam át a barátnőmet.
- Ó, tényleg. Harry, ugye akartam kérdezni valamit...
- Igen. De mit? - nézett rám.
- Hááát - húztam el a szót. - Katie is szeretne jönni. A koncertre. Meg Disneyland-be. - hadartam el. Szerintem ez túl nagy kérés. Nem tudom miért.
- Jöhet. De csak egy feltétellel. - mondta komolyan, szemöldökét ráncolva. - Hozzon magával pulcsit is, mert úgy tudom, hideg lesz az egyik nap.
Nyakába ugrottam, a száját harapdáltam finoman, aztán eszembe jutott, hogy más is van itt. Gyorsan levakartam magam róla, aztán rámosolyogtam mindkettőjükre.
- Hú, hát ez... - Katie sem jutott szóhoz. Visszaültem mellé és szorosan megöleltem. Fülébe suttogtam egy kis apróságot:
- Nyugi. Csak beszélj. Úgy, ahogy velem. Ha sikerül... holnap láthatod a többieket is. Lou-t is. - kacsintottam rá.
Szemmel láthatóan hatott. Csak úgy áradtak belőle a mondatok.
- Jaj de jó!!! Nagyon köszönöm. Tényleg. Én megyek is. Haza. Bepakolok, már most. Jéééééézusom! Holnap koncertre megyek. Utána Disneyland-be a One Direction-nel. Na ne! Akkor... - elindult az ajtó felé, én pedig utána, de nemet intett, hogy üljek le. Kinyitotta, majd be is zárta.
Hallottam, ahogy még sikítozik egy párat. Vigyorognom kellett. Amikor már csak egy csipogásnak lehetett hallani Katie-t, Harry-hez fordultam.
- Köszönöm.
- Nincs mit. Jó fejnek tűnik. Louis biztos megismerkedne vele. - mondta idegesítően nagy gödröcskékkel.
- Haaaaa nem baj, én most... - motyogtam, de a mondat végét nem tudtam befejezni.
*Harry szemszöge
Liz éppen akart valamit mondani. "Sajnálatomra" elaludt, és édesen kisimult a homloka. Éppen itt volt az ideje, fél 11 volt. Szegény, holnap sem lesz valami nyugis napja, de szerintem ez csöppet sem zavarja.
Karjaimba vettem, felegyensúlyoztam vele a lépcsőn, majd belökve szobájának ajtaját, lefektettem az ágyára. Gondosan betakargattam, adtam neki egy utolsó puszit és kiosontam a szobából.
Aztán eszembe jutott, hátha később felébred, és megijed, hol vagyok. Kerestem egy cetlit és ceruzát, írtam pár mondatot.
A papírkát az ajtajának a belső oldalára ragasztottam, majd becsuktam.
- Szia! Mi szél hozott? - mosolyogtam rá.
- Gondoltam átjövök. Ha nem baj, bent szeretném veled tölteni az időmet. - nevetett, majd kínosan vihogva nagyobbra tártam az ajtót, hogy bejöhessen.
- Ja, jó hogy jössz. Szeretnék kérdezni valamit.
- Igen? - húzta fel az egyik szemöldökét.
- Igen.
- Parancsolj. - mondta, miközben leültünk a kanapéra.
- Katie... - rájöttem, hogy nem ismeri, sőt, azt se tudja, kiről beszélek, ezért inkább felszaladtam a szobámba. Az ágyamról felkaptam a telefont, majd tárcsáztam.
Mire leértem a lépcsőn, már csöngettek is.
- Szia baba! Mondjad, mit szeretnél, mi olyan sürgős?
- Szia. Gyere beljebb! Bemutatok valakit... - mondtam vigyorogva.
Amikor bementünk a nappaliba, a várt reakciót kaptam. Barátnőm megdermedt. Szerintem nem tudta: sikítson vagy ájuljon.
- L-li-liz. Ő...? - dadogta. Annyira vicces látvány volt.
- Katie, Harry Styles. Harry, ő itt Katie, a barátnőm. - mutogattam idiótán.
- Helló! - nyújtott mosolyogva kezet Hazza.
Barátnőm nagy nehezen kezet rázott vele, majd leültünk. Beszélgettünk, aztán eszembe jutott, miért is hívtam át a barátnőmet.
- Ó, tényleg. Harry, ugye akartam kérdezni valamit...
- Igen. De mit? - nézett rám.
- Hááát - húztam el a szót. - Katie is szeretne jönni. A koncertre. Meg Disneyland-be. - hadartam el. Szerintem ez túl nagy kérés. Nem tudom miért.
- Jöhet. De csak egy feltétellel. - mondta komolyan, szemöldökét ráncolva. - Hozzon magával pulcsit is, mert úgy tudom, hideg lesz az egyik nap.
Nyakába ugrottam, a száját harapdáltam finoman, aztán eszembe jutott, hogy más is van itt. Gyorsan levakartam magam róla, aztán rámosolyogtam mindkettőjükre.
- Hú, hát ez... - Katie sem jutott szóhoz. Visszaültem mellé és szorosan megöleltem. Fülébe suttogtam egy kis apróságot:
- Nyugi. Csak beszélj. Úgy, ahogy velem. Ha sikerül... holnap láthatod a többieket is. Lou-t is. - kacsintottam rá.
Szemmel láthatóan hatott. Csak úgy áradtak belőle a mondatok.
- Jaj de jó!!! Nagyon köszönöm. Tényleg. Én megyek is. Haza. Bepakolok, már most. Jéééééézusom! Holnap koncertre megyek. Utána Disneyland-be a One Direction-nel. Na ne! Akkor... - elindult az ajtó felé, én pedig utána, de nemet intett, hogy üljek le. Kinyitotta, majd be is zárta.
Hallottam, ahogy még sikítozik egy párat. Vigyorognom kellett. Amikor már csak egy csipogásnak lehetett hallani Katie-t, Harry-hez fordultam.
- Köszönöm.
- Nincs mit. Jó fejnek tűnik. Louis biztos megismerkedne vele. - mondta idegesítően nagy gödröcskékkel.
- Haaaaa nem baj, én most... - motyogtam, de a mondat végét nem tudtam befejezni.
*Harry szemszöge
Liz éppen akart valamit mondani. "Sajnálatomra" elaludt, és édesen kisimult a homloka. Éppen itt volt az ideje, fél 11 volt. Szegény, holnap sem lesz valami nyugis napja, de szerintem ez csöppet sem zavarja.
Karjaimba vettem, felegyensúlyoztam vele a lépcsőn, majd belökve szobájának ajtaját, lefektettem az ágyára. Gondosan betakargattam, adtam neki egy utolsó puszit és kiosontam a szobából.
Aztán eszembe jutott, hátha később felébred, és megijed, hol vagyok. Kerestem egy cetlit és ceruzát, írtam pár mondatot.
A papírkát az ajtajának a belső oldalára ragasztottam, majd becsuktam.
Kicsit rövid rész lett, nem baj. Jó hír: hozom a kövi részt, egy félóra vagy így. :) Jó olvalást.
Még egy kis kárpótlás:
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)