11.rész_

Gyorsan a kedvenc csatornámra kapcsoltam, ahol mindig jó filmeket láttam, valahányszor bekapcsoltam a TV-t. Harry-t leültettem a képernyővel szemközti kanapéra, majd kifutottam a konyhába, hogy kivegyem a negyedórája kész popcorn-t.

Mire visszamentem, teljesen beálmosodtam. Nem csoda... este fél kilenc volt, és a napom se volt valami könnyű. Ráadásul holnap hétfő, semmit sem tanultam másnapra.
Ez a gondolatmenet teljesen lehervasztott, amit Harry is észrevett.
- Baj van? - kérdezte aggódó pillantásokkal.
- Igen. - mondtam, majd elkezdtem ecsetelni a gondjaimat. Figyelmesen végighallgatott, majd láttam, ahogy valami neki is leesik.
- Holnap koncert! - nem éppen a legboldogabban mondta.
- És ez rossz? Vagy nem tudok valamiről...? - hülyén éreztem magam ettől a kérdéstől, hisz még csak ma jöttünk össze. Bár igaz, messze túlszárnyaltuk a "kötelességeinket".
- Jaj, nem. Csak izgulok. Ennyi. - mondta, majd jött az a ragályos ajakharapdálás...
- Hagyd abba! Most!
- De mit? - szerintem tudta, mire gondolok, ezért még jobban gyűrte, csavarta, harapta, szívta az ajkait.

Nem bírtam tovább. Eddig a kanapé két szélében ültünk, jó másfél méterre egymástól. A képzeletben talán nagy távolságnak tűnik, de egy másodperc alatt átszeltem a köztünk lévő távolságot és megcsókoltam. Megint.

*Harry szemszöge

Liz teljesen megváltozott. Igaz, nem valami régóta ismerem, de azóta mintha... többet akarna.
És én meg is adtam. Vagyis csak hagytam, hogy azt csináljon, amit akar.
Hosszában elfeküdtem a puha párnákon, kezeim tehetetlenül mellettem hevertek. Ő meg térdeit behajlítva a hasamon ült, és csak csókolt, csókolt, csókolt.
Amióta hazajöttünk a kávézóból, a fehér pólót átváltottam egy gombos ingre, amit most szépen, egyesével kigombolva leszedett rólam.
Egyik kezét a mellkasomon, másikat a nyakamon pihentetve támaszkodott rám. Nem volt nehéz, egyáltalán.

Annyira megtettem volna AZT. Mert akartam. De még várok. Csakis miatta. Érte megéri. Örökké is, ha úgy szeretné. Mert megtennék érte bármit. Vagyis ebben az esetben semmit. :)
A szemem csukva volt, így csak elképzelni tudtam, hogyan nézhet ki. Eszméletlenül. Végül kezei az arcomra tévedtek, a kettő közé fogta, majd abbahagyva a hosszú, szenvedélyes csókot, egy könnyed puszit lehelt a számra.
Kinyitottam a szemem. Gyönyörű volt. Mosolygott, elégedetten. Aztán lemászott rólam, finoman és kecsesen majd engem is felsegített.
Ránéztem az órámra: 9 óra. Szóval ez egy búcsú ajándék volt.

- Nem baj, ha most hazaküldelek?
- De, az. Legszívesebben maradnék. Viszont sajnos nem lehet. - a földre néztem, mintha keresnék valamit, majd újra a tekintetét kerestem. Megtaláltam.
- Oké. Akkor szia. - kitolt az ajtón, de kedvesen.
- Mondhatok még valamit?
- Persze, lökjed csak. - mosolygott rám.
- A kávézót leszámitva tökéletes napom volt. Életemben eddig a legjobb.
- Én is így érzek. De most már menned kellene. - sóhajtott egyet, de folytatta. - Vigyázz magadra. Szeretlek.
- Te is vigyázz magadra. És én is szeretlek.
Nyomtam egy utolsó puszit az arcára, amit egy finom csókkal viszonzott, majd elballagtam a ládikómmal.

Amikor hazaértem, mindenki otthon volt - a konyhában beszélgettek. A dobozt letettem az ajtó melletti kis szekrényre, majd hozzájuk mentem. Egy térképet tanulmányoztak.
- Mit kerestek? - kérdeztem értetlenül.
- Csitt! - mondta Lou mutatóujját a plafonnak hegyezve. Úgy csináltam, mintha leállt volna az idő és ugyanabban a beállásban maradtan, amíg el nem röhögték magukat. Utána kiengedtem és leültem a egyik székre.
- Szóval? Akkor megint... Mit kerestek? - néztem rájuk félrebillentett fejjel.
- Hát tudod holnap lesz a koncert, - mondta Lou egy kis szünetet tartva - és... - megint egy szünet. Az alsó ajkát biggyesztve bámulta azt a rohadt térképet.
Felmásztam az asztalra, végig sétáltam majd elvettem előle és eltéptem. Sértődötten nézett rám, de nevetnie kellett.
- Akkor utoljára megkérdezem: Mit-ke-res-tek? - tagoltam, hogy érthető legyen. Egy kicsit flegma is voltam, ami egy picit rosszul esett, hogy így mondtam ezt neki.
- Hát, tudod kedves Harry, mivel holnap lesz a koncert, ismétlem, ezért arra gondoltam, hogy utána elmehetnénk valahova. Ha megnézed a széttépett térképet, láthatod, hova. - mondta ráncolt homlokkal és komoly szemekkel.
Még mindig az asztalon álltam, eltakarva hajammal a lámpát, szóval lemásztam egy közeli székre és ott rakosgattam össze a darabokat. Amint kész lettem vele, a Disneyland hoteljainak és éttermeinek az elhelyezkedését láttam.
Értetlenül néztem megint Louis-ra.
- Disneyland? Ide megyünk?
- Szeretnék. Mivel holnap 11-kor végzünk, ezért éjfélkor indulunk. Van kedved jönni?
- Persze. De lehet egy kérésem? - kédeztem boci szemekkel.