Egy átlagos napnak néztem elébe, az órák csak úgy elsuhantak mellettünk, aminek nagyon örültem. Katie-vel szinte már tomboltunk az izgalomtól, mire haza értünk. Amint odaértem a bejárati ajtónkhoz - nem törődtem se a kulcsaimmal, se azzal, hogy anyám szívbajt fog kapni - egyszerűen feltéptem az ajtót, és egy hatalmas visítás közepette felrohantunk a lépcsőkön (amiket hármasával szedtünk), egyenesen be a szobámba. A rádióhoz faroltam, rácsaptam egyet amitől nem éppen egészséges hangot hallatva zümmögni kezdett. Gyorsan AZ adóra tekertem, és boci szemekkel füleltük a bemondó nő hangját...
- Jó napot, Rivercrush! Tudják milyen nap van ma? - Katie-vel egyszerre vágtuk rá a "nem" választ :) - Hahaha, hát persze, ma péntek van! De nem akármilyen péntek... Ma kisorsolunk két szerencsés hallgatót, akik hivatalosak egy One Direction koncertre, és ha ez nem lenne elég, - itt hatásszünetet tartott, mély levegőt vett, és magas hangon elrikkantotta magát - EGY BACKSTAGE PÁROS BELÉPŐ JEGYET IS NYERNEK!!
Itt barátnőmmel összenéztünk és egyszerre visítottunk, mint fába szorult férgek. Anyám persze egyből felrohant hozzánk megkérdezni, hogy mi a baj.
- Semmi, tényleg. - válaszoltam - Egyszerűen csak izgatottak vagyunk!
- És mi az izgatottság tárgya? - jött oda hozzánk, átölelve a vállainkat.
- Hát tudod, van ez a rádió, és ma sorsolnak ki két páros belépő jegyet a 1D koncertre...
- Meg egy backstage-re is hivatalosak vagyuk. - fejezte be a mondatomat Katie.
- Ó, szóval már nyertetek, lányok? :)
- Még nem! - válaszoltuk kórusban, majd egy puszi kíséretében kedvesen kitoltam anyát a szobából.
Fél óra múlva a rádió végre valami érdekeset szercsegett el nekünk.
- Készen álltok, 1D fanok? - IGEN! - Akkor kössétek fel a gatyátokat, mert indítjuk is a játékot! A lényeg, aki eddig még nem tudta, tárcsáznotok kell, és ha ti vagytok a 100. telefonáló... nos, lehet ti lesztek a leendő Mrs. One Dircetion. Hahaha. Na de 3... 2... 1... TÁRCSÁZZ!!
Életemben nem izzadtam még ennyire. A telefon is kicsúszott a kezemből. Azt hittem itt lefagyok. *ropp* Egy elegáns mozdulattal rá is sikerült lépnem a telefonra, szóval tuti, hogy nem élte túl. De most már mindegy. Mindketten Katie telefonját fürkésztük.
Egy pillanat múlva horror filmbe illő sikolyt hallatott a nő, majd egy kellemes hangú lány beleszólt.
- Halló.
- Szia! Tudod hányadik telefonáló vagy?! A 100. kincsem, a 100.!!!
Innentől már végképp nem tudtam, mit fogok magammal csinálni. Már az öngyilkosságon gondolkodtam, de persze tudtam, hogy nem lennék képes rá... de akkor is. Ez volt az utolsó esélyem. És vége. Nem sikerült.
Fájó szívvel, de elbúcsúztam Katie-től, és a lelkére kötöttem, hogy ne tegyen kár magában.
- Ugyan már Liz, ez csak egy koncert. Ez csak egy banda! Majd máskor sikerül, jó? :) - megsimogatta a karomat, majd elsétált.
Nem hittem a fülemnek. Jól hallottam? Tátott szájjal álltam ott még vagy 10 percig, majd bementem, fel a lépcsőkön, át a folyosón, be a szobámba. És végül szó szerint bevágtam magam az ágyba, amitől másnapra el is tettem magamat.
:3 tyuhhuhuuu szupi :D
VálaszTörlés