Úgy mentem át Louis-hoz, hogy most mindent tisztázok, minden rendbe jön majd... fenéket. Pont az ellenkezője történt.
Igazából rávilágított arra, amit már régóta tudok: önző vagyok. De ahogy ő mondta el. Az nagyon, irtóra fájt. A szívem megszakadt, hogy ezt hallom. Hogy ő tőle jövök rá még inkább. Hogy Ő is ezt gondolja.
Nem akartam visszamenni Harry-hez, de valahova KELLETT mennem. Akárhova. Csak ne legyek egyedül.
Kivételesen, valamilyen oknál fogva Niall-ék szobája felé vettem az irányt. Lassan lépkedtem, térdem még mindig sajgott, valahányszor csak egy picit is megerőltettem.
Elegánsan, kopogtatás nélkül benyitottam, de szerencsére nem vettek észre. Bárcsak én sem láttam volna őket!
Zayn és Kaite nem valami barátokra jellemző dolgot csináltak. Legalábbis a csókolózás nekem nem tartozik bele. Ezt én már csak tudhatom...
Ijedten, gyorsan, de halkan becsuktam az ajtót. Nekidőltem a falnak, szívemre tettem a kezemet, így próbáltam lenyugodni. Igaz, nem láttam vért, gyilkosságot vagy valami félelmeteset. Annál rosszabbat.
Szívem szerint egyből elrohantam volna Louis-hoz, de meggondoltam magamat. Megérdemli, hogy megcsalják.
"Dehogyis, nem vagy normális!" - válaszolt a kis hang. Nem tudtam eldönteni: szóljak neki, rontsam el a kapcsolatukat, vagy maradjak nyugton. Végül is úgy se hinne nekem.
Magabiztosan elindultam. Egyre gyorsabban lépkedtem. Annak a tudata, hogy van egy titkom, szinte megrészegített. A hatalom ízét éreztem a számban.
Kivételesen kopogtattam. "Gyere be!" - jött az egyszerű válasz. Így is tettem, az ágyhoz sétáltam és lehuppantam.
- Mit keresel itt?
- Nos, kedves Louis, most teszlek téged mérgessé. - közöltem. Érdekes fejet vágott, amire elnevettem magamat, holott nem volt semmi sem olyan vicces.
- Hajrá. - szorította össze ajkait. Kicsit elidőztem bámulásukon, de egy köhintés kizökkentett a valóságba.
- A lényegre térek. Katie... - itt elakadtam. Nem vagyok képes kimondani. Percekig gondolkoztam rajta, hogyan adjam elő, de nem volt helyes megoldás. - Tudod mit? Hagyjuk. - mondtam és ezzel fel is álltam.
- Várj! - megragadta a csuklómat és visszarántott. Déjà vu-m volt. - Kérlek mondd el!
- De nem lehet! Tönkre tennék mindent! - már majdnem megint sírtam.
- Sokat nem változtathatsz. Szóval?
- Megcsal téged. Katie. - szipogtam. Hitetlenkedő fejet vágott, majd kacagott egyet.
- Liz... Ilyennel ne viccelj. Légyszíves. - legyintett egyet, majd fölállított.
- De nem viccelek! Tudtam, hogy nem fogsz komolyan venni! - kiáltottam.
- Még szép. De most menj, mert még a végén mást is beképzelsz. - integetett és kitolt az ajtón.
Csalódottan indultam el a szobámhoz. Tudtam, úgy tudtam. De titkon reméltem, hogy nem fog hinni nekem. Mert nem akartam, hogy még jobban összetörjön...
Harry mosolyogva üdvözölt, átkarolta derekamat, úgy kérdezősködött.
- Megtudtátok beszélni, amit akartatok? - puszilt meg.
- Hát persze! - kreáltam egy műmosolyt. - De inkább nézzünk TV-t, és pihenjünk.
- Ahogy akarod. - nevetett.
Nem ment semmi érdekes a francia csatornán, így inkább egymással foglalkoztunk. Óvatosan csókolgatott, hajamat simogatta, amitől álmos lettem. Pedig még csak délelőtt van.
Pilláim akkor is nehezedni kezdtek, így feladtam a küzdelmet, és a sötét, üres semmibe zuhantam - a tudatlanságba.
*Louis szemszöge
Liz átjött azzal az indokkal, hogy megcsaltak. Pont Kaite. Na ne vicceljen.
De mégis hinni AKARTAM neki. Valamiért. Azt akartam, hogy igazat mondjon. Valamiért.
Az ágyra feküdtem, unottan kapcsolgattam az adókat, mígnem egy sci-fit találtam. Szórakozottan játszottam a takarón lévő bojtokkal, a filmmel nem is törődve.
Akármennyire is próbáltam, nem sikerült érdekfeszítő programot találnom. Így inkább átmentem Zayn-ékhez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése