27.rész_

*Liz szemszöge

Egyre jobban sírtam. Kezdtem rájönni, mit tettem. Amennyire csak tudtam, összeszorítottam a szememet, nem akartam látni. Fülemre tapasztottam kezeimet, nem akartam hallani.
Minél többször gondoltam Louis arcára, annál jobban fájt a szívem. Elviselhetetlen. Ahogy leesik neki: vége. Ez az egy szó...

Bármennyire is el akartam magamat szigetelni a külvilágtól, kezeket éreztem az arcomon. Puha, meleg, hívogató. Kinyitni a szememet, látni, hallani, mosolyogni: egyszerű. De mégsem ment.
Valaki felemelt, karjaiba vett és elsétált velem. Akárki lehetett az. Mégsem akartam tudni. Akárhova vihetett. Mégsem akartam tudni.
A lágy ringatózás abbamaradt. De nem raktak le. Már nem sírtam.
- Liz! - ismerős hang. Meg akartam szólalni, viszont egy hang sem jött ki a számon. Csak tátogtam. - Itt vagyok. Minden rendben van. Ssh... - megint elkezdtem sírni. Még jobban, mint eddig. Pedig már azt hittem, kiszáradt a szemem. Hozzábújtam hősömhöz, úgy zokogtam.
- H-harry... hol vagy? - ennyit tudtam kinyögni. Suttogva. Dadogva. Szipogva.

Többre nem emlékszem. Talán elaludtam.

*Louis szemszöge

Egy egész estét végigforgolódtam az ágyban. Csak Liz járt az eszemben. Ahogy könnyes szemekkel odaadja a nyakláncot. Ahogy sír. Ahogy fekszik a földön. Ahogy kikészül.

Nem bírtam tovább. Kirohantam a folyosóra. Még mindig ott volt, ugyanott. Felemeltem és elvittem a lifthez. Csak hogy sétáljak vele. Mintha az enyém lenne.
Aztán rájöttem: nem az én barátnőm. Nincs jogom hozzá, hogy csak úgy cipeljem a karjaimban. Sarkon fordultam és Harry szobájához vettem az irányt. Homlokommal kopogtattam, de nem nyitott ajtót. Begurultam, így hát a lábammal egy egészségeset belerúgtam a fába. Fájt. Nagyon. De nem érdekelt.

- Mi a...? - karikás szemei kipattantak ahogy meglátta Liz-t.
- Segíts. - átvette, berohant vele a szobába és lerakta az ágyra. Visszajött hozzám, és szorosan átölelt.
- Mi történt?
- Hosszú. A folyosón találtam... sírt. Talán elesett. Vagy ilyesmi. - nem hazudtam, csak nem mondtam el mindent. De mégis bűntudatot éreztem.
- Köszönöm. - még egyszer átölelt, elköszöntem tőle és elmentem. De nem Katie-hez. Még egy kicsit egyedül akartam lenni.

*Liz szemszöge, rémálom utáni reggel

- Várom az ajánlatokat. - csókoltam meg még egyszer.
Derekamat átkarolta, hasamhoz nyomta száját és puszit nyomott rá. Mélyen, többször is belélegezte illatomat. Annyira csikis volt, hogy nevetnem kellett. Felnézett, elmosolyodott, feljebb mászott és megint összeértek ajkaink...

- Harry. - ijedten nézett rám, hogy megállítottam. - Szeretlek.
- Liz. Szeretlek. - elmosolyodott, de csak átölelt. Egyszerűen, mégis nagyszerűen.
Tökéletes volt ez a pillanat, mint mindegyik, amit vele töltök. Aztán eszembe jutott Louis. Ahogy vele csókolóztam... ahogy a szemembe nézett... ahogy más lettem, amikor vele voltam.
A könnycseppek megint készülődtek a szemem sarkában, de kipislogtam őket. Nem sírhatok megint. Főleg nem Harry előtt. Mély levegőt vettem, gondolataimat másra tereltem. Valamire. Csak nem Lou-ra.