43.rész_Kórházban

*Liz szemszöge

Katie többször is megcsalta Lou-t Disneyland óta. Láttam ahogy Zayn szobájába lopózott egyik este. Meg amikor csak én voltam a fiúknál, a kertben smároltak. Undort éreztem, de rájöttem, hogy én is ezt tettem. Lehet, hogy Katie azért csinálja ezt, mert tudja. Lehet, tudja, hogy én és Louis...

Amióta eltört a lábam, sok minden történt. Például megcsaltam Harry-t. Megígértem magamnak, hogy soha többet nem teszem meg. De végül is ki tartja be az ígéreteket? 

  Már 2 hónapja gipszben volt a lábam. És aznap végre leszedték. Pár óra múlva szabad leszek! Ennek a tudata megrészegített, annyira, hogy majdnem megint lebuktam.

- Louuuuuu. 

- Igen? - unottan nézett fel a magazinból, amit lapozgatott. A kórházi székben valahogy olyan... szexi volt.

- Hoznál nekem kávét?

Egy darabig a makulátlan padlót vizsgálta, de aztán felállt és kiment a szobából. Hallottam, ahogy az automata zötyög, mindenféle hangot kiad, majd a műanyag pohárba belefolyik a forró ital. Pár másodperc múlva Louis meg is jelent az ajtóban, minden lépésével közelebb került hozzám a gőzölgő kávéval. Odaadta nekem, már fordult is el volna, de megragadtam karját:

- Beszélnünk kell.

- Mégis miről? - nadrágjára csapott, amitől egy kicsit megilletődtem.

- Tudod. Kettőnkről. 

- Nem te mondtad, hogy vége? - kihívóan nézett rám, a vége szót túlságosan is hangsúlyozta. 

- De. - vigyorogtam. Az ő arcán is halvány mosoly játszadozott.

Ahogy az ágy szélén ültem, tökéletes volt minden. Akkor annak láttam, abban az egy pillanatban.

  Megfogtam kezeit, és a derekamra tapasztottam tenyerét. Karomat nyaka köré fonva húztam közelebb magamhoz. Nem ellenkezett. Egy levegővétel erejéig gyönyörködtem szemeiben, utána már csak 3 gondolatom volt. Az első az, hogy ott a kávé a szekrényen, ki fog hűlni. A második az, hogy végre Louis megcsókolt. És a harmadik, hogy ki a fenét érdekel ilyenkor a kávé?!

Lépéseket hallottam. És Harry hangját. A telefonjához beszélt fennhangon.

  Louis-sal egyszerre nyitottuk ki szemünket. Egymásra meredtünk, aztán arra eszméltem, hogy ő a székén ül, Harry pedig felém tart. Hatalmas vigyor terült el arcán, ahogy meglátott.

- Szia, drága.

Nem köszöntem, csak intettem egyet, közben gyorsan megnyaltam számat. Mogyoró és fahéj íze volt. Lou-ra néztem, de ő megint azt a magazint bámulta. Nem tudtam és tudom elhinni, hogy ilyen gyorsan lenyugodott.

- Hoztam neked reggelit. - vett elő egy agyon cukrozott brióst. Óvatosan elvettem tőle, hogy a morzsák ne hulljanak a földre, aztán letettem azt a kávé mellé. 

- Köszi. 

Leült mellém, gyors puszit nyomott arcomra, aztán átölelt. Fehér pólójának illata minden más szagot elnyomott. 

  Az orvos lépett be a terembe, cipője, nadrágja és köntöse hófehér volt. Szeme fáradt volt, de mosolygott.
- Jó napot Liz! Pár perc múlva már nem lesz magán ez a fránya gipsz. - szemüvege mögül nevetett, megpaskolta fejem búbját, majd papírokat kezdett el az ágy másik oldalán rendezgetni. Néha-néha köhögött egyet, de amúgy csendben volt. Mi sem mertünk így beszélgetni.
Harry szám szélét cirógatta, de ő sem csinált ennél többet. Már annyira hozzászoktam a papír súrlódásának a hangjához, hogy szó szerint kiugrott a szívem a helyéről, amikor a doki megszólalt:
- Egy pillanat és jövök. - nyájasan mosolygott egyet, aztán átszelte a szobát hosszú lépteivel.
Mindhármunkból sok ideje tartogatott sóhaj tört fel, ami után egyből Louis kereső tekintetét találtam meg. Egy ideig csak nézett, aztán - amikor Harry hátradőlt az ágyon, és nem látta - tátogott valamit. Fogalmam sincs, mit. Egy vállrándítással elintéztem, ő meg erre sértődöttséget játszott. Halkan nevettem, aztán dobtam neki a levegőbe egy puszit. Kezével úgy csinált, mintha elkapta volna, és a szájára tapasztotta a tenyerét.
- Rendben, megkérném az urakat, hagyják el a termet, nemsokára megint visszajöhetnek. - kezével az ajtó felé intett, meg sem várta, hogy a fiúk kimenjenek, máris hozzám fordult. - Nyújtsa ki a lábát, kérem.
  Utasítások adása és végrehajtása. Így telt el a következő egy óra. Ez az orvos megutáltatta velem a favicceket - olyan szörnyűeket sütött el, hogy az már fájt... pontosabban a lábam fájt.

Kiléptem a szobából, a keskeny folyosóra. Az első, amit megláttam, Louis két szeme volt. Az ajtóval szemben lévő kis széken ült, könyökeit térdeire támasztotta. Egyedül volt.
- Harry?
- Kint vár a kocsiban.
Alig láthatóan bólintottam egyet, megfogtam egyik kezét, és kisétáltunk a kórházból a gipsz nélküli lábaimmal.