42.rész_

*Liz szemszöge

Minden új volt.

  A szagok, az illatok. Az arcok, amiket ismertem. Az érzések, amiket már birtokoltam azelőtt. A kapcsolataim... 

Ott, fent a szobában már egyszer rájöttem, hogy megbántottam Őt. De valahogy elfelejtettem. Valamiért mégis vigasztalni akartam, pedig nem tudtam, miért. Ösztönösen ültem mellette a nappaliban, ösztönösen fogtam meg a kezét. 

  Liam és a többiek valami plázában vásároltak be. Harry elment fürdeni, de még lent is hallottam, hogy halkan dúdol a zuhanyrózsának. Van körülbelül fél órám. Gyerünk!

  Louis nyugodtan nézte a sötét képernyőt, ami semmilyen műsort nem mutatott. Csend volt. Mellkasa lassan emelkedett meg minden harmadik másodpercben, ahogy még lassabban szívta be a levegőt. Haja szanaszét állt, de még így is nagyon rendezett volt. Homloka, orra, ajkai és álla vonala elbűvölt. Még a számat is elfelejtettem becsukni.

- Egy légy bele fog repülni. - rám sem nézett, úgy közölte velem színtelen hangon.

- Mit csináljak?

- Például csukd össze.

Hülyének éreztem magam, de valahogy beszéltetnem kellett. Vagy érjen hozzám, mindegy. 

- Segíts. - ennyire vagyok képes. Reménytelen.

Csigalassúsággal felém fordította fejét, arcán semmilyen érzelem nem tükröződött. De a szeme mindent elárult. Ahogy lenézett rám - mert magasabb volt nálam -, olyan Louis volt. Utánozhatatlan. 

Nem mondta ki, de tudtam, mire gondolt. "Ezt most komolyan mondod?". Még el is tudtam képzelni, ahogy szemöldökét kételkedve felhúzza. De nem tette. Csak ült, bámult, és nem csinált semmit.

  Észre sem vettem, hogy közelebb került hozzám - szó szerint. Szemhéja félig lecsukódott, ahogy valószínűleg a számat nézte. Orra az enyémnek ütközött, homlokát az enyémnek nyomta, lélegzete az enyémmel keveredett. Fahéj illata volt. Behunyt szemekkel szívtam be csodás illatát. 

- Liz, miért csinálod ezt? - a kérdés értelmetlen volt. Habár a szívem eszeveszettül vert, attól még rendesen hallottam, mit kérdezett. De nem volt értelme. Értelem nélküli. 

- Mit?

- Elkábítasz, pedig mindketten tudjuk... hogy nem szabad. - hangosan nyelt egyet. Én is így tettem.

Ajkai még közelebb kerültek. Már csak pár centiméter. Egy másodperc alatt át lehetne szelni. De egyikünk sem csinálta. Csak ültünk, egymásnak dőlve, arcunk a másikénak nyomva, mégsem történt semmi.

Nyitott szájjal és csukott szemekkel szívtam be a levegőt, amit Louis kifújt.

- Sajnálom. - azok a fránya, utálatos könnyek. Olyan sebezhetőnek tűnök miattuk.

- Nem baj. 

A varázs elmúlt, elhúzódott tőlem és ezzel a mozdulattal együtt fel is állt. A nappalit elhagyta, és utána már csak egy ajtócsapódást hallottam. Elment.

Harry rá 10 percre megjelent.

  Hajából csöpögött a víz, de most nem érdekelt. Szomorúan néztem végig, ahogy ugyanazt megcsinálja, amit Lou előtte. De ő folytatta, gyengéden megcsókolt és nyakamat simogatta. Az összes hajszálamat a vállaim mögé sodort, majd mosolyogva megszólalt.

- Nem vagy éhes?

Nem voltam az. De örömet akartam neki szerezni.

- De. Nagyon. 

Vigyorogva felpattant helyéről, a konyhába szaladt és elkezdett csörömpölni. 

Ajtó nyitódott és csukódott. Az illat ért hozzám el legelőször. Louis. 

  Harry-hez ment, nevetgéltek, és főztek, sütöttek. Fogalmam sincs, mit. Legszívesebben odamentem volna hozzájuk, néztem volna, ahogy boldogak együtt, a két barát. De nem akartam elrontani jókedvüket. Így hát maradtam ott, ahol voltam, és vártam, hogy elkészüljön a kaja.